, művésznevén Taka japán énekes, a One Ok Rock együttes frontembere, egyik dalszerzője és dalszövegírója. Zenész családba született, szülei híres enkaénekesek, öccse, Hiroki pedig szintén rockénekes.
2017-ben a Kerrang! magazin A világ 50 legnagyobb rocksztárja című listáján a 27. helyezést kapta. A Rock Sound magazin a rockzene 50 legbefolyásosabb alakja között tartja számon. Mielőtt a One Ok Rock megalakult volna, a NEWS fiúegyüttes tagja volt egy nagyon rövid ideig.
Pályafutása Gyermek- és fiatalkora A híres japán énekes házaspár Mori Sinicsi és Mori Maszako elsőszülött fiaként született. Két öccse van, Tomohiro a TV Tokyonál dolgozik, Hiroki pedig szintén rockénekes, a My First Story együttes frontembere.
A Keió Általános Iskolába járt, majd 2001 áprilisától a Keió Alsó-Középiskolába íratták, ahol focizni kezdett. 2004 áprilisában kezdte meg tanulmányait a Keió Középiskolában, amit azonban 2005 márciusában otthagyott, hogy zenei karrierjére koncentráljon. Szülei ellenezték az elképzeléseit. Mikor tanulás helyett inni és dohányozni kezdett, összeveszett a szüleivel és megszökött otthonról. Egy ideig a nagymamájánál lakott. Ez alatt az idő alatt egy aojamai étteremben dolgozott részmunkaidőben. 2005 áprilisában szülei elváltak.
Szülei válása után vezetéknevét Moriucsiról (森内) Moritára (森田) változtatta. A Rockin'On Japan 2012 júniusi számában megjelent interjúban azonban azt nyilatkozta, hogy a valódi neve Moriucsi Takahiro. 2013-ban egy Hasimoto Rui, az együttes hivatalos fényképésze által készített fotón is ezzel a névvel szerepel.
Taka az együttes negyedik stúdiólemezére, a Niche Syndrome-ra írt egy dalt Nobody's Home címmel, mellyel bocsánatot kért a szüleitől és háláját fejezte ki feléjük. 2010-ben szülei részt vettek a Nippon Budókanban tartott koncerten, ahol előadták ezt a dalt is. 2023. november 14-én öccsével, Hirokival együtt adták elő a dalt a One Ok Rock és a My First Story közös koncertjén a Tokyo Dome-ban.
2001–2004: zenei pályafutásának kezdetei Taka 2001 augusztusában, 13 évesen kötött szerződést a Johnny's Entertainment ügynökséggel, ahol a Johnny's Junior elnevezésű gyakornokcsapathoz került és fellépett néhányszor a televízióban. 2003 szeptemberében beválogatták a NEWS fiúegyüttesbe. Taka azonban decemberben kilépett az ügynökségtől és így az együttesből is.
2004-ben rövid ideig a Chivalry of Music nevű, feldolgozásokat játszó együttesben énekelt.
2005–: One Ok Rock
Takát Jamasita Tóru gitáros hívta meg a One Ok Rockba 2005-ben. Az együttes hamar népszerű lett, első nagylemezük 2007-ben 15. helyezett volt az Oricon heti listáján, 2012-ben pedig kiadták addigi legnépszerűbb dalukat, The Beginning címmel, mely a Ruróni Kensin: A kezdetek című film betétdalaként elnyerte az MTV Video Music Awards Japan legjobb filmbetétdalnak járó díját. 2021-ben a Netflix dokumentumfilmet mutatott be az együttesről Fej vagy írás? – One Ok Rock dokumentumfilm címmel.
2013 márciusában a Simple Plan bejelentette, hogy Summer Paradise című daluk új verzióját veszik fel Moriucsival egy exkluzív japán megjelenéshez. A dalt később elő is adták a Punkspring zenei fesztiválon Tokióban. Novemberben Taka a Pay Money to My Pain együttes Gene című albumára írt és adott elő dalt, miután az énekesük, K (Gotó Kei, 後藤慶) szívelégtelenségben elhunyt.
2015 februárjában Moriucsi az Against the Current amerikai rockegyüttes Dreaming Alone című dalában működött közre.
2017 júliusában Taka a Goldfinger együttes The Kinfe című albumán is hallható volt vendégművészként. 2017. október 27-én részt vett a Chester Bennington emlékére rendezett koncerten, ahol a Somewhere I Belong című dalt adta elő a Linkin Park megmaradt tagjaival. 2018. május 12-én fellépett Mike Shinoda Los Angeles-i koncertjén.
2020. szeptember 14-én a Journey együttes frontemberével, Arnel Pinedával közösen vették fel (bár a Covid19-pandémia miatt külön helyszínen) az Open Arms című dal feldolgozását, melyet Pineda YoutTube-csatornáján tettek közzé.
Művészete Moriucsi tenor hangfekvésű; az énekest dicsérik a szakértők széles és dinamikus hangterjedelme, a regiszterek közötti zökkenőmentes átmenetei, hangjának érzelmessége, ereje, tónusa, valamint légzéskontrollja, a textúraváltások és a magas hangok hosszú ideig való kitartásának képessége miatt. A szakértők egyetértenek abban, hogy ő az egyik legjobban képzett rockénekes a jelenlegi zenei életben.
Magánélete Moriucsi 2024 júniusában egy élő Instagram-közvetítésben beszélt arról, hogy évek óta pánikbetegségben szenved, például vonaton vagy repülőgépen törnek rá a rohamok.
Diszkográfia
Közreműködések DalElőadó(k)AlbumYearMegjegyzés Hiv. Summer Paradise Simple Plan featuring Taka (One Ok Rock) Get Your Heart On! (Japan Tour Edition) 2013 Bottle Rocket Grown Kids featuring Taka (One Ok Rock) & Megan Joy First Words2014 Dreaming Alone Against the Current featuring Taka (One Ok Rock) Gravity 2015 Primavera F.T. Island 5.....GO Társzeneszerző My Birthday By My Side Noda Jódzsiró (Radwimps) featuring Taka (One Ok Rock) バイ・マイ・サイ (By My Side) 2016 Higher Ground Aimer Daydream Producer és zeneszerző Stars in the rain Zeneszerző War Sum 41 feat. Taka of One Ok Rock 13 Voices (Japanese edition) Yung & Dum Issues featuring Taka of One Ok Rock Headspace (Japanese edition) 2017 Don't Let Me Go Goldfinger featuring Takahiro Moriuchi of One Ok Rock The Knife Ikijibiki Radwimps feat Taka Anti Anti Generation2018 Lights Down Low(újrafelvett) MAX featuring Taka (One Ok Rock) 2019 Curtain Call Simizu Sóta featuring Taka (One Ok Rock) Hope2021 FallingJin (BTS)Happy2024koproducer
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Japán rockzenészek Kategória:Japán énekesek Kategória:Tenorok Kategória:Japán dalszerzők Kategória:Élő személyek Kategória:Tokióiak Kategória:One Ok Rock