Büyük Han (szó szerint: „Nagy fogadó”, görögül: Μεγάλο Χάνι) Ciprus legnagyobb karavánszerája Nicosiában, az oszmán korszak egyik legnagyobb és legfontosabb épülete a szigeten. 2017, 634–654. o.
Története A bazárnegyedben épült 1572-ben, egy évvel azután, hogy az oszmán törökök elfoglalták Ciprust, és a sziget legrégebbi épületének tartják. Az építkezést Ciprus első kormányzója, Lala Musztafa rendelte el. Van egy levéltári dokumentum, amelyből tudható, hogy Musztafa pasa 979. szafari 18-án (vagyis 1571. július 12-én) felkért egy isztambuli építészt, hogy építse újjá a ciprusi kastélyokat”. Egy Bostan nevű építészt küldtek erre a célra. Lehetséges, hogy ugyanez az építész építette a Büyük Hant is. Más források szerint az építtető Szinan pasa volt, ahogyan azt többek között a Tuncer Bağışkan török régész állította.Tuncer Bağışkan: Kıbrıs’ta Osmanlı Türk Eserleri; Turkish Cypriot of Museum Lovers, 2005, 321. o .
bélyegkép|A karavánszeráj 1958 körül
A karavánszerájt kezdetben Yeni Han vagy „Új fogadó” néven, vagy Alanyalılar Hanıként („Alanyából érkezők fogadója”) hívták, mert helyi kereskedők látogatták. A 17. században egy kisebb fogadó, a Kumarcilar Han épült az Asmaaltı térrel szemben, és a Yeni Hant kezdték „Nagy fogadónak” nevezni. Amikor Ciprus 1878-ban brit fennhatóság alá került, a fogadót börtönné alakították át, és 1903-ig az is működött benne. 1903 és 1947 között ismét fogadóként működött, és szegény családoknak adták bérbe. 1962-ben szerkezeti problémák és egészségtelen állapotok miatt a lakókat kitelepítették, majd egy évvel később megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, de nem fejeződtek be. 1982-ben kezdték újra, és 2002-ben fejezték be.
Építészet A Büyük Han egy kétszintes, téglalap alaprajzú kőépület (50,67 x 45,25 m). A földszinten raktárak, az emeleten pedig kereskedők és zarándokok vendégszobái voltak. A kőoszlopokra támasztott nyitott karzatok (riwaq) négyszögletes udvart vesznek körül, melynek közepén nyolcszögletű, kupolával fedett mecsetet építettek, 6 pillérre támasztva (a fennmaradó két pillér helyét az emeletre vezető lépcsők foglalják el). A 19. században a mecset alatt víztartályt építettek. Az udvar főbejárata íván formájú, a keleti falban található. Építéséhez valószínűleg régebbi épületekből származó anyagot használtak. A második, szerényebb bejárat a nyugati falban található. Az udvar négy sarkában lépcső vezet az emeletre. Az emeleti szobákat vitorlás boltozat, a karzatokat keresztboltozat fedi. Minden szoba hat- vagy nyolcszögletű kéménnyel van felszerelve. Alakjuk és eredetük nincs kellőképpen megmagyarázva.
Használata Az emlékmű a felújítás után fontos hely lett a város kulturális térképén. A földszinten az egykori istállók és raktárak helyén kávézók és kézműves üzletek nyíltak. Az első emeleti szobákban mesteremberek dolgoznak.
Művészeti élet A 2010-es évektől hetente rendeztek benne koncerteket és állandó kiállításokat. 2012-ig rendszeresen játszottak itt árnyjátékokat. A fogadóban fotógaléria, festő- és mozaikműhelyek találhatók.
Képgaléria
Bibliográfia
. .
Jegyzetek
Fordítás
Források The Great Inn, or Büyük Han Cyprus44.com Büyük Han (Great Inn) Cypnet.co.uk
További információk Érdekességek a sziget mindkét oldaláról – Büyük Han, a legnagyobb karavánszeráj Cipruson 2in1ciprus.blogspot.com, 2021. március 19.
Kategória:Észak-Ciprus Kategória:Szállodák