A Hírek a Mezőgazdasági Múzeumból magyar muzeológiai folyóirat 1970-es indulással, 1980–1983 között rendszertelen, 1983–1987 között rendszeres megjelenéssel.
Története A folyóiratot a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1960-as évektől megélénkülő könyvkiadási tevékenységének keretében indították 1970-ben. Mindössze egy (1970. első félév) szám megjelenése után félbeszakadt. Tíz évvel később, 1980-ban újraindították, hogy bemutassa a múzeumot és a benne folyó tudományos munkát, azonban az 1970-essel szemben nem féléves, hanem rendszertelen (több havonkénti) jelleggel.NEKTÁR.OSZK adatbázis 1983-tól állt át a rendszeres, negyedéves megjelenési formára.
1980-as újraindításakor a múzeum igazgatója, Szabó Loránd így fogalmazta meg a kiadvány célját: „Örömmel és bizakodással indítjuk útjára múzeumunk Híradóját. Ez a Híradó összekötő kapocs kíván lenni a múzeumi kutatók, a növénytermesztés, az állattenyésztés, az erdészet és az agrártermelés más ágazatának történeti feltárásával foglalkozó múzeumi munkatársak és e munka iránt érdeklődő termelésben, oktatásban, kutatásban vagy más ágazati téren dolgozók között. […] E Híradó szolgálni kívánja országosan is mezőgazdasági múltunk feltárásának és folyamatos megismertetésének műhelymunkáját. Rendszeresen ismertetni kívánjuk múzeumunk belső muzeológiai munkásságát, a múzeum baráti köreinek alkotó tevékenységét, ezen keresztül is igyekezve elmélyíteni agrártörténeti ismereteinket. Ehhez kérjük a múzeológiát szerető és értő barátaink további odaadó alkotó tevékenységét, segítségét.”Hírek a Mezőgazdasági Múzeumból, 1980. jan.-márc., 1. o.
A kiadvány hét éven keresztül jelent meg. 1987-ben szűnt meg.
Az egyes részeket a Mezőgazdasági Múzeum Könyvtára honlapjáról lehet digitalizált formábanhttp://www.mezogazdasagikonyvtar.hu/assets/digitarchiv/ elérni.
Évfolyamai
+Kiadási évKiadási hónapDigitalizált változat1970 (I. évf.)I. félév1980 (I. évf.)január–márciusáprilis–augusztusszeptember–december1981 (II. évf.)január–márciusjúlius–októbernovember–1982. február1982 (III. évf.)1.2.1983 (IV. évf.)1.2-3.4.1984 (V. évf.)1.2.3.4.1985 (VI. évf.)1.2-3.4.1986 (VII. évf.)1.2.3-4.1987 (VIII. évf.)1.
Jegyzetek
Források A Hírek a Mezőgazdasági Múzeumból egyes füzetei NEKTÁR.OSZK adatbázis
Kategória:A Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiadványai Kategória:Magyarországi tudományos folyóiratok