bélyeg|Feliratos sztélé Copánban Linda Schele (Nashville, 1942. október 30. – Austin, 1998. április 18.) amerikai majakutató, az epigráfia és a ikonográfia művelője. Élete és munkássága A Cincinnati Egyetemen végzett művészeti oktatási szakon 1964-ban, 1968-ben szerezte meg a mesterfokozatot. Ekkor ment férjhez David Schele építészhez, majd tanítani kezdett University of South Alabama művészeti stúdiójában, ahol egészen 1980-ig folytatta tevékenységét, immár professzorként.Coe 2000:133
1970-ben utazott férjével a Yucatán-félszigetre a maja romvárosokat fotózni. Az ilyen utakon szokásos palenque-i látogatásból az ottani építészet 12 napos tanulmányozása lett. Ez az élmény vezette el őt a maja civilizáció kutatásához.Stone 2002:13
Mentora e téren Merle Greene Robertson lett. Együttműködve Peter Mathews and Floyd Loundsbury régészekkel megfejtette Palenque uralkodói listájának nagy részét. 1973-ban a a Mesa Redonda de Palenque konferencián mutatta be eredményeit, amik révén a nemzetközi majakutatás elismert szakértőjévé vált, nem csak a művészetek, hanem a régészet és a felirattan terén is.
1975-ben meghívást kapott a második nemzetközi régészeti csillagászati konferenciára, ahol szintén nagy sikert aratott előadásával.Stone 2002:14
Erősen támogatta a tudósok együttműködését, közös munkáját. 1975-ben a washingtoni Dumbarton Oaks prekolumbián kutatóintézet munkatársa lett. Kutatótársaival, Peter Mathews, David Kelley és Floyd Lounsbury majakutatókkal egy sor minikonferencián vett részt, amelyek tovább finomították palenque-i feliratok megértését, új epigráfiai távlatokat nyitottak meg.Coe 2000:133 Két évig a maja feliratok szórendjére koncentrált. Nagy mennyiségben tette közzé a maja sztélék és feliratok rajzait és szövegét. 1978-ban megalapította a texasi egyetem évente megrendezésre kerülő maja találkozóit, amelyek évtizedeken át folytatódtak.
1980-tól feladta alabamai művészeti professzori munkáját és maja kutatásaira koncentrált Kiegészítő latin-amerikai témájú tanulmányokat folytatott, e téren doktorátust is szerzett.
Az 1980-as évek közepén csatlakozott a copáni mozaikokat vizsgáló projekthez, ahol többek között David Stuart, Barbara Fash és Nikolai Grube voltak a társai. 1986-ban azonosította Copán i. sz. 5. századi dinasztiaalapító uralkodóját, K’inich Yax K’uk’ Mo’t.Sharer & Traxler 2006:146 Ezután egy epigráfiai és ikonográfiai tanulmánysorozatot kezdett közzétenni a majakutatók körében Copán Notes címmel.
1986-ban az egyik kurátora volt a nagy nemzetközi jelentőségű maja művészeti kiállításnak (The Blood of Kings: A New Interpretation of Maya Art), ami megváltoztatta a közvéleménynek a majákról addig alkotott képét. A korai felfedezők, kutatók és nyomukban a széles publikum ugyanis sokáig azt feltételezte, hogy a maják társadalma más korai birodalmakhoz képest szokatlanul békés volt. Az ekkor bemutatott kutatási eredmények azonban azt bizonyították, hogy a maja feliratok állandó háborúskodásról, a királyi leszármazás iránti megszállottságról, véres áldozatokról és öncsonkításról tanúskodnak. A Mary Miller művészettörténésszel közösen írt kiállítási katalógusuk egyes vélemények szerint a maják kutatásának legnagyobb hatású kötete lett az utóbbi fél évszázadban.Coe 2000:134
Érdeklődött a modern maya társadalom iránt is. 1988-tól tíz éven át összesen 13 workshopot szervezett Guatemalában és Mexikóban a maja hieroglif írásról, együttműködve Nikolai Grube és Frederico Fahsen kutatókkal.
Egyik legjelentősebb műve az 1993-ban David Freidel és Joy Parker Michael társszerzőségével publikált Maya Cosmos: Three Thousand Years on the Shaman's Path (Maja kozmosz: Háromezer év a sámán ösvényén) című kötet lett.
A kilencvenes évek végén hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Ennek tudatában újrakezdte előadásait,Coe 2000:135 majd létrehozta a Linda Schele Precolumbian Endowment nevű alapítványt a fiatal kutatók támogatására.
Fontosabb művei The Bodega of Palenque (Schele and Peter Mathews 1979) Sacred Site and World View at Palenque (Schele 1981) Maya Glyphs: The Verbs (Schele 1982) The Mirror, the Rabbit, and the Bundle: Accession (Schele 1983) The Founders of Lineages at Copán and Other Maya Sites (Schele 1986) Copán Note VIII The Blood of Kings (Schele and Mary Ellen Miller 1986) A Forest of Kings (Schele and David Freidel 1990) Maya Cosmos (Freidel, Schele, and Parker 1993) Hidden Faces of the Maya (Schele and Jorge Perez de Lara 1997) The Code of Kings (Schele and Peter Mathews 1998)
Jegyzetek
Fordítás
Források
Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Nashville-iek Kategória:Amerikai nők Kategória:Majakutatók Kategória:Amerikai régészek Kategória:1998-ban elhunyt személyek