A Power Macintosh G3 gépcsaládot az Apple fejlesztette, gyártotta és forgalmazta 1997. november tizedike és 1999. között. Az elődje a Power Macintosh számítógépcsalád volt, utóda a Power Mac G4 számítógépcsalád. A Power Macintosh gépeket szokás PM-ként említeni. A Power Mac elnevezést az Apple először a „PM G4 (PCI Graphics)” jelű modellnél alkalmazta, de a rövid név használat általánosan elterjedt a hivatalosan Power Macintosh nevet viselő gépek esetében is.
A Power Macintosh G3 gépcsaládnak négy tagja volt, a , a , a és a (B&W). Minden gépnek több verziója létezett, ezeket a processzor sebessége alapján különböztetik meg. További tagolást kínál, hogy az első három első (vagy bézs), a gép pedig második generációs G3-as. A család idejében kezdett neki az Apple redundancia megszüntetésének – egy célcsoportnak egy gép ajánlása – és a bonyolultság csökkentésének – lásd a Macintosh Performa vagy a korábbi Power Macintoshok sorszámozási anomáliáit.
A PM G3 Desktop és a PM G3 Minitower modellek bemutatása egybeesett azzal, hogy az Apple a webhelyéről, online boltjából kezdett rendelésre összeszerelt Macintoshok értékesítésébe – a meghatározó számítógépgyártó cégek közük egyedük a Dell előzte ebben meg. A netes értékesítés megkezdése egybeesett az Power Computing Corporation felvásárlásával is, amely akkor már több mint két éve értékesítette Macintosh klónjait telefonon.
A Power Macintosh G3 a harmadik generációs PowerPC chipről kapta a nevét, és szupergyors és nagy, L2 hátsó CPU gyorsítótárat vezetett be, fele akkora órajelen működött, mint a processzor. Ennek eredményeként ezek a gépek az indításkor lényegesen gyorsabbak voltak, mint a hasonló CPU órajelű Intel PC-k, ami arra késztette az Apple-t, hogy elkészítse a „Csiga“Apple commercial: Toasted Bunny :: Apple hirdetés: Csiga és a „Pirított nyuszik“Apple commercial: Snail :: Apple hirdetés: Nyúl pirító. Magyarországon „tűzoltós“ videó néven volt ismert. televíziós reklámokat. A magazinok benchmarkjai azt mutatták, hogy a a Power Macintosh 9600-ban is felülmúlja a PowerPC 604ev chipet.
A Power Macintosh G3-nak két generációja jelent meg. Az első generációt a köznyelv "Beige"-nek (színe alapján: bézs) nevezte, 1997. november 10-én mutatták be.Mac Addict, 1998 január, 3. évfolyam, 1. számMac Addict, 1999 április, 4. évfolyam, 4. szám, 36. oldal A második generációt, hivatalosan "Blue and White" néven, a MacWorld San Francisco-ban mutatták be 1999. január 5-én.Macworld, 1999 március, 16. évfolyam, 3. szám, 67. oldalComputerWorld Canada, 2004 január 23., 20. évfolyam, 2. szám, 12. oldalMac Addict, 2001 november, 6. évfolyam, 11. szám, 16. oldal
260px|bélyegkép|A PM G3 alaplapja. Jobbra lent a rengeteg fém tüske a processzor hűtőbordája, a processzor nem látható, de ott van a hűtőbordák alatt az alaplapra forrasztva. Tőle balra, a képen középen a memória modulok foglalata – DRAM DIMMS, SDRAM ONLY felirat a biztonság kedvéért. Balra fent a memóriák mellett az ATI RAGE PRO Turbo PCI grafikus (videó) kártya, ami inkább processzorhoz hasonlít. Bal szélen a három PCI kártya hely, részben takarásban. Ami kitakarja, az a PERCH helyre illesztett személyre-szabó kártya (Personality Card). A fejlesztők a PM G3 gépek alaplapját Gossamer-nek,A Bolondos dallamok figurája, nagy, szőrös, narancssárga vagy vörös szörny. a házat Outrigger-nekAz „Outrigger” formatervezési klasszikus, a Power Macintosh 7200, 7300, 7500, 7600 és Power Macintosh G3 asztali számítógépekhez használták 1995 augusztusa és 1998 decembere között. A ház pár csavarral volt rögzítve, melyek eltávolítása után egyszerű volt a memória bővítés, PCI-kártya kivét vagy behelyezés, illetve bármilyen szerelés, javítás. A kompakt házban kevés volt a holt tér, világos elrendezés megkönnyítette a belső alkatrészhez való hozzáférést, ellentétben az akkori kevésbé kifinomult, nem felhasználó-barát számítógépes ház-tervezésekkel. Az Outrigger jelentése kitámasztó-láb, kar, segédeszköz a nyitott motorháztető megtartásához, vagy a motorbicikli letámasztásához. Az elnevezés utal arra, hogy a ház elemei kihajthatók, kitámaszthatók, hogy az alaplaphoz hozzáférjünk. nevezték házon belül. A PM G3 (Blue & White) alaplapjára a Gossamer II vagy Yosemite, a házra az El CapitanAz El Capitan függőleges sziklaképződmény a Yosemite Nemzeti Parkban, a Yosemite-völgy északi oldalán, annak nyugati vége közelében. A gránit monolit legmagasabb oldala magas. Világhírű hely a falmászáshoz, beleértve a segédmászást, a szabad mászást és újabban az egyéni szabad mászást. néven hivatkoztak.
A Power Macintosh G3 bemutatása nagyjából egybeesett az alapító Steve Jobs céghez való visszatérésével. Bár a tervezés fázisában így még nem vehetett részt, az értékesítésben és a tovább fejlesztésben igen. A negyedéves pénzügyi jelentést kommentálva jelentette ki 1998. április 15-én:Az Apple pénzügyi éve nem igazodott és 2024-ben sem igazodik a naptári évhez. „Az Apple-nek nagyszerű negyedéve volt, ez nem kérdés. Nagyon örülünk a Power számítógépeink iránti nagy keresletnek, amely az összes eladott egység tette ki.“ A következő negyedévben ismét nyereséges volt az Apple – a Jobs visszatérését megelőzően éveken át veszteséget termelt –, így bár az eladásai visszaestek, de dolláros nyereséget ért el köszönhetően a Power sorozat iránti továbbra is erős keresletnek, a bevezetése óta adtak el.
PM G3 első generáció (Bézs)
Az Apple három bézs színű Power Macintosh G3 modellt mutatott be. Volt klasszikus fekvő téglalap alakú asztali gép (Desktop), mini torony (Minitower) és egy kijelzővel egybeépített változat (All-In-One). Ez utóbbi oldalról nézve emberi fog alakú volt, így a MolarMolar = zápfog, amíg nincs saját szócikke. Mac becenevet kapta.
A Motorola 233, 266, 300 vagy PowerPC 750 (G3) CPU-jával szerelt gépek rendszerbuszt és , valamint szabványos ATA merevlemez-meghajtókat használtak. A belső busz továbbra is megtalálható sebességgel, valamint a szabadalmaztatott, nem specifikált DB-25 külső SCSI busz, amelynek végsebessége volt. Mindkét busz legfeljebb hét eszközt támogatott.
A kezdeti egységeket Mac OS 8 operációs rendszerrel szállították. A G3 hivatalosan a Mac OS X 10.2-ig támogatja, bár néhány eszköz nem működik alatt, mint például a hajlékonylemez-meghajtó, a "Wings" személyiségkártya videó funkciói és a sorozatú videó 3D grafikus gyorsítási funkciói.
A Power Macintosh G3-at eredetileg középkategóriás sorozatnak szánták, az alsó kategóriás Performa/LC modellek és a hat PCI bővítőhelyes Power Macintosh 9600 között.
Power Macintosh G3 Desktop 260px|bélyegkép|Power Macintosh G3 Desktop Az asztali modell a házát közvetlenül a Power Macintosh 7300-tól örökölte. A 233 és asztali modelleket merevlemezekkel, a modelleket meghajtóval szállították, mindkét megoldás lemez voltak. Ezt a modellt a belsejéhez való könnyű hozzáférése miatt néha Outrigger Macintoshnak is nevezték. Bár három PCI hellyel szállították a PM G3 Desktopot, de az egyik hely foglalt volt. Ide a gyártás során az Apple kiszerelhető személyre-szabó kártyát (Personality Card) tett.A Personality Card személyre-szabó kártyákat akkor használták, ha gépeken nem volt audió áramkör az alaplapon. Ezért egy PERCH bővítőhelyet – dedikált mikrocsatornás csatlakozó, a PCI specifikáció kihegyezett verziója, ami nem fogad be szabványos PCI-kártyát (lásd az alaplapos illusztrációt) – alakítottak ki, ahová „személyre-szabó” (Personality Card) kártyát tettek a gyártás során. Három személyre-szabó kártya létezett: A „Whisper“ volt az alap személyre-szabó kártya. Ez a Screamer hang ASIC-et biztosított: hang-képességekkel, egyidejű ki/bemenettel, de videólehetőségek nélkül. A „Wings“ személyre-szabó kártya az hang ki/bemeneten kívül kompozit és S-Video rögzítést és kimenetet is tartalmazott. A „Bordeaux“ személyre-szabó kártya a Burgundy sound ASIC-et használta – ez jobb hangteljesítményt biztosított –, nagyobb teljesítményű videórögzítő integrált áramkört tartalmazott. A kártyára került a C-Cube MPEG dekóder chip, amely támogatta a DVD-filmek lejátszását. Az AiO modell nem támogatta a Bordeaux kártyát, mivel hiányoznak az AiO előlapjáról hiányoztak a megfelelő csatlakozók. Ez volt az Apple által kínált utolsó fekvő asztali modell a Mac mini 2005-ös bevezetéséig – amennyiben a Power Mac G4 Cube-ot toronygépnek tekintjük.
Az asztali modell 1998 augusztusában frissítést kapott, a 233 MHz-es modell megszűnt. A MiniTower modellel ellentétben az asztali modellt nem frissítették vagy CPU-kkal.Macworld, 1998 június, 15. évfolyam, 6. szám, 25. oldal
Power Macintosh G3 Minitorony 260px|bélyegkép|Power Macintosh G3 minitorony A MiniTower modell háza a Power Macintosh 8600-hoz hasonló. Az alap MiniTowert , a meghajtóval, a változatot pedig két meghajtóból képzett RAID-konfigurációban szállították, a merevlemezek sebességűek voltak. A gépet három PCI hellyel szállították, de az egyik hely foglalt volt. Ide a gyártás során az Apple kiszerelhető személyre-szabó kártyát (Personality Card) tett.
Az asztali modellhez hasonlóan a MiniTower is frissítést kapott 1998 augusztusában, a CPU sebességét 333 és növelték. A modellek , SCSI-meghajtója a SCSI/PCI-kártyához csatlakozott. Szemben a többi modellt 10BASE-T Ethernet képességével, a MiniTower 100BASE-TX kompatibilis volt, bár ezt egy PCI bővítőbe tett kártya segítségével érték el.
Power Macintosh G3 All-in-One 260px|bélyegkép|Power Mac G3 AiO. Oldalról nézve a ház felső, hullámzó vonala miatt a felhasználók (záp)fognak hívták ezt a gépet, fejlesztés során a mérnökök Artemis-kéntA kódnév feloldása nem egyértelmű. Nincs pontos forrás, hogy az elnevezés több lehetőség közül mire utal, a legvalószínűbbet adtuk meg. hivatkoztak rá Az All-In-One – kijelzővel egybeépített – modellt 1998 áprilisában mutatták be a Power Macintosh 5400 és 5500 felváltójaként, kizárólag az oktatási piacon értékesítették. Az All-In-One modell, amely oldalról egy fogra hasonlított, tetejét és a hátulját áttetsző műanyag borította, megmunkált lyukakkal. A modell számos fejlesztéssel próbálta elnyerni az oktatási piac tetszését, ilyen volt az alaplap könnyebb elérését szolgáló kihúzható tálca, a süllyesztett hátsó kimeneti- és bemeneti csatlakozók, ezzel megkönnyítve a számítógép falhoz tolását (a kábelek nem törtek le), és kettős dupla fejhallgató-csatlakozó.
A két alapkonfigurációban volt elérhető. A változatban hajlékonylemez-meghajtóval és merevlemezzel, a változatban beépített Zip-meghajtóvalA Zip meghajtó cserélhető hajlékonylemezes tárolórendszer, amelyet az Iomega cég 1994 végén mutatott be. A megjelenés idején a meghajtóba helyezhető Zip lemez kapacitása 100MB volt, ami később megnőtt 250MB-ra, és végül 750 MB volt. Az 1990-es évek végére ez a formátum lett a legnépszerűbb a szuper-floppy termékek között. Azonban soha nem volt elég népszerű ahhoz, hogy leváltsa a szabványos hajlékonylemezt. A 2000-es évek elején a zip meghajtókat kiszorították a CD-RW és az USB flash meghajtók. A Zip márka később a Zip-650 vagy Zip-CD néven ismert belső és külső CD-írókat fedte le, az eltérő technológia ellenére. 260px|bélyegkép|középre, hajlékonylemez-meghajtóval és "Whisper" vagy "Wings" személyiségkártyával. Ez volt az utolsó Macintosh, amelyet belső hajlékonylemez-meghajtóval szállítottak. A gép jelentős tömegéről is híres.
Az iMac G3 bemutatásakor a G3 AIO-t és az iMacet együtt értékesítették az oktatási piacnak egészen a G3 AIO leállításáig.
Power Macintosh G3 szerver
A Power Macintosh G3 alapján az Apple szervert is készített, a ház azonos volt a Minitorony házával. A gépbe PCI Ultra Wide SCSI kártya és 100BASE-T Ethernet PCI kártya került, illetve szerver szoftverekkel – például: AppleShare IP 5.0, az Apple Network Administrator Toolkit és a SoftRAID – értékesítette a gépet.
PM G3 második generáció
Power Macintosh G3 (Blue & White) 260px|bélyegkép|Power Macintosh G3 (Blue & White)