Az SMS WestfalenA hajónév előtt álló három betű (SMS; S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója. a Német Császári Haditengerészet egyik Nassau-osztályú csatahajója volt. A hajó 1907 és 1909 között épült meg Brémában az AG Weser hajógyárban. A fő fegyverzetét 12 darab 28 cm űrméretű löveg adta, melyek hat, hexagonálisan elhelyezett lövegtoronyban kaptak helyet kettesével.
A három testvérhajójával egy hajórajban szolgált és az első világháborúban. Számos hadműveletben vett részt az északi-tengeri hadszíntéren az 1916 május 31–június 1-ei skagerraki csatáig, ahol az est beálltától jórészt a német csatasor élén haladva a brit könnyű erőkkel folytatott éjszakai harcokban jelentős szerepe volt és három brit romboló elsüllyesztésében vett részt. A Nyílttengeri Flotta ezt követő augusztusi északi-tengeri előretörése során a Westfalent megrongálta egy brit tengeralattjáró torpedója.
A csatahajó több balti-tengeri hadműveletben is részt vett az első világháború során. Az első ezek közül a Rigai-öbölben vívott csata volt, ahol a Westfalen az öbölbe betörő hadihajókat támogatta. 1918-ban ismét a Balti-tengerre irányították át, hogy támogassa a fehéreket a finn polgárháborúban. A fegyverszünet értelmében a Westfalen nem volt az internálásra kijelölt német hadihajók között, így Németországban maradt a háború befejezése után. 1919-ben, a Nyílttengeri Flotta Scapa Flow-i önelsüllyesztése után azonban a Westfalent is elkobozták és Angliában került egy hajóbontó társasághoz, ahol 1924-ig lebontották.
Technikai jellemzők
A Nassau-osztályú csatahajók megtervezéséhez 1903 végén láttak hozzá az angol–német flottaépítési verseny jegyében. Ekkoriban a külföldi haditengerészetek egyre inkább olyan csatahajókat építettek, melyek a korábbiaknál erősebb másodlagos tüzérséggel rendelkeztek. Ilyenek voltak például az olasz vagy az amerikai hajók 20,3 cm-es vagy a brit hajók 23,4 cm-es űrméretű másodlagos tüzérségei, melyek erősebbeknek számítottak a németek 17 cm-es hasonló rendeltetésű ágyúinál. A német tervezők először 21 cm-es ágyúkban gondolkodtak, de miután az a téves információ jutott el hozzájuk, hogy a britek a Lord Nelson-osztálynál a másodlagos tüzérségnek 25,4 cm-es lövegeket szánnak, végül úgy döntöttek, hogy erősebb, 28 cm-es ágyúkkal tervezik meg a csatahajóik másodlagos tüzérségét, melyekből nyolc darabbal szándékoztak ellátni őket. A következő két év során a tervek folyamatosan módosultak, és mire a britek vízre bocsátották a „csupa nagy ágyús” Dreadnoughtot, addigra a németek 12 darab 28 cm-es ágyú fő tüzérségként való alkalmazása mellett döntöttek.
A Westfalen teljes hosszúsága 146,1 m, szélessége 26,9 m, merülése 8,9 m, teljes terheléssel a vízkiszorítása volt. Hajócsavarjait három darab, háromszoros expanziójú gőzgép forgatta meg, mely megoldás ekkor már elavultnak számított a gőzturbinák mellett. A gőzgépeket tizenkét széntüzelésű vízcsöves gőzkazán látta el a gőzzel, amit 1915-től olajtüzeléssel egészítettek ki. Ezt a meghajtást Alfred von Tirpitz tengernagynak, a haditengerészet konstrukciós részlegének vezetőjének kérésére választották. 1905-ben ez a részleg még úgy ítélte meg, hogy „a turbinák használata a nehéz hadihajók esetében nem ajánlatos.” Ennek a döntésnek valójában egyedül a költségek álltak a hátterében, mivel a gőzturbinák gyártásában a brit Parsons cégnek ekkor még monopol helyzete volt és minden egyes gőzturbina után 1 millió aranymárka szabadalmi díjat kellett volna fizetni, a német cégek pedig 1910-ig nem álltak készen turbinák nagy mennyiségű gyártására. bélyegkép|bal|350px|A Nassau-osztályú csatahajók fő tüzérségének elrendezése A Westfalen fő tüzérsége 12 darab 28 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúból (28 cm SK L/45)A megjelölésben az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/45 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 45-ször olyan hosszú, mint a cső belső átmérője. (Grießmer 177. o.) állt, melyeket kettesével helyeztek el hat lövegtoronyban. A lövegtornyok elhelyezése hatszög alakban szokatlan megoldásnak számított. Egy-egy lövegtorony a felépítmények előtt illetve mögött kapott helyet, míg kettő-kettő a felépítmények két oldalán. Ez az elrendezés rövidebb hajótestet tett lehetővé. Ebben az időben egyetlen más dreadnought-mintájú hadihajónál sem használták ezt az elrendezést, a Dreadnought maga is csak két szárnytoronnyal rendelkezett, míg a másik három a középvonalon volt elhelyezve, az amerikai South Carolina esetében már az összes (mind a négy) a középvonalon volt, melyek közül a belső kettő emelt pozícióba került, hogy el tudjon lőni az alattalévő felett. Az első orosz és olasz dreadnoughtok (a Gangut- illetve a Danthe Alighieri-osztály egységei) esetében a négy lövegtorony szintén a középvonalra került.
A másodlagos tüzérségét 12 darab 15 cm űrméretű (15 cm SK L/45) és 16 darab 8,8 cm űrméretű gyorstüzelő ágyú (8,8 cm SK L/45) alkotta. Ezeket mind kazamatákban helyezték el. A fegyverzetéhez tartozott még hat darab 45 cm űrméretű torpedóvető cső is. Ezek a vízvonal alatt lettek beépítve a hajótestbe, egy-egy a hajóorrba és a tatba, kettő-kettő pedig oldalt a torpedóvédelmi válaszfalak mellett.
A hajó övpáncélzata a citadella mentén 300 mm vastagságú volt, a páncélfedélzeté 80 mm-es. A lövegtornyok oldalfalai 280 mm-esek voltak, a parancsnoki toronyé 400 mm-esek.
Szolgálata A világháború előtt bélyegkép|jobb|300px| A Westfalen röviddel elkészülte után (talán 1910-ben) A Német Császári Haditengerészet a csatahajót Ersatz Sachsen névvel rendelte meg a kiöregedett Sachsen páncélos pótlására. A Reichstag titokban járult hozzá a Nassau-osztály megépítéséhez szükséges pénzösszeg biztosításához 1906 márciusában, de a Westfalen építése késett a fegyverzet és páncéllemezek beszerzésének nehézségei miatt. A gerincét 1907. augusztus 12-én fektették le a brémai AG Weser hajógyárban. A Nassau építéséhez hasonlóan a Westfalené is a külvilágtól elzártan és gyorsan haladt, az építés ideje alatt külön katonai különítmény őrizte mind a hajógyárat, mind a hajóalkatrészeket gyártó fő kivitelezőket, mint amilyen a Krupp is volt. Az elkészült hajótestet 1908. július 1-én bocsátották vízre, a keresztelő beszédet Eberhard von der Recke, Vesztfália tartomány elnöke tartotta.
Az alapszintű felszerelése után 1909 szeptember közepén hajómunkások egy csoportja hajózott át vele Kielbe, ahol a végső felszerelésére sor került. Az év ezen részében a Weser vízszintje alacsony állású volt, ezért a folyótorkolatból való kihajózáshoz hat ponton segítségével csökkentették le a merülését. Ezzel együtt is csak második próbálkozásra tudta elhagyni a folyót.
1909. október 16-án még a szolgálatba állítása előtt részt vett a wilhelmshaveni kikötő harmadik zsilipjének (III. Einfahrt) az átadó ünnepségén. Pontosan egy hónappal később állították szolgálatba és kezdődtek meg a próbajáratai, amit csak az 1910 februári flottahadgyakorlat szakított meg. A próbajáratok május 3-án értek véget, ami után a Westfalen a Nyílttengeri Flotta I. csatahajórajához került, ahol a szeptemberben szolgálatból kivont Kaiser Barbarossa pre-dreadnought csatahajót pótolta. Két nappal később Hugo Pohl altengernagy a Hannover pre-dreadnought csatahajóról a Westfalenre szállt át és vonta fel rajta a tengernagyi lobogóját, amivel a hajóraj zászlóshajója lett. Ebben a minőségben 1912. április 29-ig szolgált, mikor az Ostfriesland váltotta. 1914 őszére tervezték, hogy áthelyezik a II. csatahajórajhoz, ahol a Preußen helyett lett volna a zászlóshajó, de ezt elvetették a világháború 1914 júliusi kirobbanása után.
Első világháború Röviddel a világháború kitörése előtt a Westfalen a Nyílttengeri Flotta éves norvégiai útján vett részt, amit a júliusi válság során fokozódó egyre nagyobb feszültség miatt megszakítottak és a flotta idő előtt visszatért Németországba. A Westfalen július 29-én ért vissza Wilhelmshavenbe. A Westfalen részt vett a Nyílttengeri Flotta északi-tengeri hadműveleteinek szinte mindegyikében. Az első jelentősebb hadműveletet Franz Hipper ellentengernagy csatacirkálói hajtották végre a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütéssel 1914. december 15-16-án. A német csatahajóflotta 12 dreadnoughttal – közte a Westfalennel – és nyolc pre-dreadnoughttal távolról biztosította eközben Hipper erőit. A hadművelet közben december 15-én este a német csatahajók 10 tengeri mérföld távolságra kerültek egy hat csatahajóból álló brit hajórajhoz. A biztosító rombolók között az éjszaka lezajlott rövid összecsapásokból a német flottaparancsnok, Friedrich von Ingenohl tengernagy arra következtetett, hogy az egész brit Grand Fleet a közelben tartózkodik. Vilmos császárnak azon utasítását szem előtt tartva, miszerint nem szabad kockáztatnia a flottát kétes kimenetelű harcba bocsátkozva, a csathajóflottával visszafordult Wilhelmshaven felé. 1915 márciusának végén a Westfalen szárazdokkba került az esedékes karbantartási munkálatok elvégzéséhez.
Csata a Rigai-öbölben 1915 augusztusában a német flotta megpróbálta a Rigai-öböl területét megtisztítani az orosz haditengerészeti erőktől támogatandó a szárazföldi erők harcát, mely Riga ellen tervezett támadást indítani. Ehhez meg kellett semmisíteni vagy ki kellett szorítani az öbölből az orosz hadihajókat, melyek között volt a Szlava pre-dreadnought csatahajó is számos romboló és ágyúnaszád mellett. A német flottát számos aknász egység kísérte, melyeknek előbb aknamentesítést kellett végezniük az orosz aknamezőkön, majd ezután egy sor aknazárt kellett létesíteniük az öböl északi bejáratánál, hogy megakadályozzák az orosz erősítések beérkezését. A hadművelethez Hipper altengernagy parancsnoksága alatt összevont német haderőhöz tartozott a Westfalen és a három testvérhajója, továbbá a Helgoland-osztály négy egysége, a von der Tann, a Moltke, a Seydlitz csatacirkálók és több pre-dreadnought csatahajó. A nyolc csatahajónak tűztámogatást kellett nyújtania az orosz flottillával harcba bocsátkozó hajóknak. Az augusztus 8-án indított támadást meg kellett szakítani, mivel az orosz aknamezők megtisztítása túlságosan is elhúzódott.
Augusztus 16-án a németek újra megpróbáltak behatolni az öbölbe. A Nassau és a Posen csatahajóknak, négy könnyűcirkálónak és 31 torpedónaszádnak sikerült áttörnie az orosz védelmen. A hadművelet első napján a németek elveszítették a T 46 jelzésű aknakeresőt és a V 99 jelzésű rombolót. Másnap a Nassau és a Posen tűzharcot vívott a Szlavával három találatot elérve rajta, ami után az orosz csatahajó kivált a harcból. Augusztus 19-re sikerült az orosz aknamezőn megtisztítani egy sávot, amin a német hadihajók behatolhattak a z öbölbe, azonban brit tengeralattjárók térségben való felbukkanásának hírére a németek másnap lefújták a hadműveletet. Hipper tengernagy később a hadművelettel kapcsolatosan megjegyezte, hogy „értékes hadihajók hosszabb ideig való tartózkodása egy lehatárolt kisebb területen, melyen az ellenséges tengeralattjárók fokozott aktivitást mutatnak, az ezzel járó sérülések és veszteségek kockázatával, figyelmen kívül volt hagyva a hazardírozásban azon előny kedvéért, amit az öböl okkupációja jelentett még „mielőtt” Rigát megszerezték volna a szárazföldi csapatok.”Angol fordításban ez így íratott: "to keep valuable ships for a considerable time in a limited area in which enemy submarines were increasingly active, with the corresponding risk of damage and loss, was to indulge in a gamble out of all proportion to the advantage to be derived from the occupation of the Gulf before the capture of Riga from the land side." A Moltke csatacirkálót azon a reggelen torpedótalálat érte.
Visszatérés az Északi-tengerre