Tasnádi Sándor (Budapest, 1904 – Budapest, 1974. január 15.) magyar vállalatvezető, tisztviselő, miniszterhelyettes.
Élete Vasutas családban született, apja a MÁV segédtisztje volt. Reáliskolát végzett, majd érettségi után a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett, de tanulmányait anyagi okok miatt abbahagyta. 1929-től Budapest fővárosi közélelmezésében kapott tisztviselői állást, ezen a területen dolgozott a második világháború végéig.
1945-ben a Vásárcsarnokok Üzemi Bizottsága elnökévé választották meg, ugyanazon év júliusától közélelmezési felügyelő, majd a Vásárcsarnokok helyettes igazgatója és közélelmezési tanácsnok lett. 1948. április 1-jétől a közélelmezési ügyosztály vezetője lett, május 1-jétől pedig kinevezték az Ipari Közellátási Ügyosztály vezetőjévé is. 1948. decemberétől a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára is lett.
1950. decemberétől az Élelmezésügyi Minisztériumban az elvi osztályok miniszterhelyettesévé nevezték ki, 1952-ben pedig az előbbi egyik utódaként megszervezett Begyűjtési Minisztériumban lett a miniszter első helyettese; e tisztségét egészen a minisztérium 1956 decemberi megszüntetéséig megtartotta. Utolsó munkahelye az Élelmiszeripari Ügyvitelszervezési és Gépi Adatfeldolgozó Vállalat volt, ennek igazgatójaként vonult nyugdíjba.
1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, később a Magyar Dolgozók Pártja, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja lett. Ugyancsak 1945-től vezetőségi taggá választották a Szabadságharcos Szövetség XI. kerületi szervezetében is. 1947-1948 folyamán a XI. kerületi Nemzeti Bizottság tagja – egy ideig elnöke –, 1949-ben pedig a Népfrontbizottság tagja. 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront országos listáján országgyűlési képviselővé is megválasztották, mandátumát 1953. május 17-ig viselte.
Budapesten hunyt el, 1974. január 15-én; hamvasztás előtti búcsúztatása 1974. január 23-án délután 14 órakor volt a Farkasréti temetőben.Gyászjelentése a Népszabadság 1974. január 19-i számában. Arcanum, online hozzáférés: 2024. április 17.
Magánélete Nős volt, de házasságuk feltehetőleg gyermektelen maradt; gyászjelentése a feleségén kívül családtagként csak egyetlen nevelt fiát, Lévai Gábort említi. Utolsó lakcíme XI. kerület, Egry József utca 17. volt.
Elismerései Munka Érdemrend Magyar Népköztársasági Érdemrend Felszabadulási Jubileumi Emlékérem
Jegyzetek
Források Tasnádi Sándor oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2024. április 17. Tasnádi Sándor oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2024. április 17. Tasnádi Sándor életrajza a História Történelmi Tár adatbázisában; hozzáférés: 2024. április 17.
Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1949–1953) Kategória:Budapesten született személyek Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek