A Barátság versenyek (oroszul Дружба-84 (Druzsba-84)) egy nemzetközi sportesemény volt 1984. július 2. és szeptember 16. között. Az esemény keretei között több sportágban, több helyszínen rendeztek versenyeket a szocialista blokkhoz tartozó államok részvételével, amelyek az 1984-es Los Angelesi olimpiát bojkottálták. Bár a szervezők – hogy elkerüljék a konfliktust a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal – tagadták, hogy a Barátság versenyek egyfajta ellenolimpia lenne, sokan mégis a keleti blokk alternatív olimpiájának tartják.
Előzmények Az 1980-as moszkvai olimpiát az amerikai küldöttség bojkottálta Afganisztán szovjet megszállása miatt, amihez végül további 54 ország is csatlakozott. Négy évvel később a következő olimpiai játékokat Los Angelesben rendezték, ami alkalmat adott a szovjet vezetésnek egy hasonló lépésre. 1984. május 8-án, kevesebb mint három hónappal a játékok kezdete előtt a Szovjetunió bejelentette távolmaradását az olimpiától. A szovjetek hivatalosan az amerikában uralkodó velük szemben ellenséges hangulattal magyarázták döntésük okát, illetve azzal, hogy az amerikai kormány nem vállalt írásbeli garanciát sportolóik biztonságának megóvására. A következő napokban a szocialista vezetésű országok sorra jelentették be, hogy csatlakoznak a szovjet döntéshez. Magyarországon az MSZMP Politikai bizottsága május 14-én határozott a távolmaradásról.
Május 24-én a keleti blokk nevében Antonin Himl, a Csehszlovák Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy közvetlenül az olimpia utáni időszakban különböző sportágakban nemzetközi versenyeket rendeznek, hogy sportolóiknak megmérettetési lehetőséget biztosítsanak. Hangsúlyozta, hogy ezek nyitottak azon ország sportolói számára is, amelyek az olimpiai bojkottban nem vesznek részt.
Megnyitó ünnepség Habár néhány versenyt már júliusban megtartottak, a hivatalos megnyitó ünnepséget augusztus 18-án rendezték Moszkvában, a Központi Lenin Stadionban. A rendezvényen a SZKP első titkára, Konsztantyin Csernyenko nem vett részt, a legfelsőbb vezetést a Politbüro öt tagja képviselte: Dmitrij Usztyinov, Mihail Gorbacsov, Grigorij Romanov, Vitalij Vorotnyikov és Viktor Grisin.
Résztvevők A versenyeken a szocialista országok legjobb sportolói vettek részt. Rajtuk kívül számos nyugati ország is küldött versenyzőket, de többnyire olyanokat, akik az olimpiára nem jutottak ki. De voltak olyan sportolók is, akik egyaránt résztvettek az olimpián és a Barátság játékokon is. Ilyen volt például az olimpiai bajnok Nyugat-Német súlylökő Claudia Losch és az olimpiai ezüstérmes amerikai sprinter Alice Brown.
Magyar érmesek Az eseményen az alábbi sportolók szereztek érmet: Aranyérem Ezüstérem BronzéremAtlétika Bakos György (110 méteres gátfutás) Birkózás Gáspár Tamás (100 kg, kötöttfogás) Cselgáncs Nagysolymosi Sándor (71kg) Kerékpár Somogyi Miklós (50km-es pontverseny) Öttusa Fábián László (egyéni) Fábián László, Mizsér Attila, Szombathelyi Tamás (Csapat) Sportlövészet Kotroczó Lászlóné (légpisztoly, 40 lövés) Vívás Stefanek Gertrúd (tőr egyéni) Kolczonay Ernő (párbajtőr egyéni) Stefanek Gertrúd, Kovács Edit, Jánosi Zsuzsa, Győrffy Katalin, Szőcs Zsuzsanna (tőr csapat)Atlétika Kovács Attila (100 m síkfutás) Birkózás Növényi Norbert (kötöttfogás 90 kg) Vadász Csaba (kötöttfogás 48 kg) Kajak-kenu Kőbán Rita (K1 500 m) Ökölvívás Alvics Gyula (91 kg) Sportlövészet Bodnár Tibor (futóvadlövés 30+30) Hunyadi Lászlóné (légpuska, 40 lövés) Súlyemelés Oláh Béla (52 kg) Szanyi Andor (100 kg) Tenisz Rózsavölgyi Éva Torna Guczoghy György (lólengés, gyűrű) Úszás Ormos Edit, Nagy Katalin, Fodor Ágnes, Orosz Andrea (4 × 100 m gyors) Vitorlázás Detre Szabolcs, Detre Zsolt (repülő hollandi) Fundák György, Zalai Gábor (470-es osztály) Keczéry László (szörf) Vívás Érsek Zsolt, Gátai Róbert, Szekeres Pál, Szelei István, Somodi Lajos (tőr csapat) Gedővári Imre, Bujdosó Imre, Barga József, Abay Péter, Csongrádi László (kard csapat) Vízilabda Sudár Attila, Kiss István, Schmidt Gábor, Kuncz László, Somossy József, Keszthelyi Tibor, Horkai György, Gerendás György, Kenéz György, Budavári Imre, Csapó Gábor, Faragó Tamás, Nemes Gábor, Tóth BélaAsztalitenisz Káposztás Zoltán, Molnár János, Simon Ferenc, Takács János (csapat) Birkózás Komáromi Tibor (kötöttfogás 82 kg) Balla József (szabadfogás +100 kg) Cselgáncs Molnár Lajos (95 kg) Evezés Bertényi Erika, Langhoffer Klára, Kosztolányi Kamilla, Sarlós Erzsébet, kormányos: Répási Erika (kormányos négypárevezős) Kajak-kenu Kőbán Rita, Géczi Erika, Rakusz Éva, Povázsán Katalin (K4 500 m) Ábrahám Csaba, Rajna András, Joós István, Gyulai Zsolt (K4 1000 m) Rajna András (K1 500 m) Sarusi Kis János, Hajdú Gyula (C1 500 m) Kőbán Rita, Géczi Erika (K2 500 m) Ökölvívás Váradi János (51 kg) Bacskai József (63,5 kg) Hranek Sándor (71 kg) Füzessy Zoltán (75 kg) Sportlövészet Fórián Éva (standardpuska, 40 lövés) Bodnár Tibor (futóvadlövés 20+20) Súlyemelés Messzi István (75 kg) Király László (82,5 kg) Tenisz Lázár Vilmos, Bánhidi Károly, ifj. Gulyás István (csapat) Torna Borkai Zsolt (nyújtó) Úszás Vermes Albán (200 m mell) Vitorlázás Holovits György, Holovits Tamás (csillaghajó) Wossala György, Kovácsi László, Vajtai Lajos (soling) Vívás Kovács Edit (tőr egyéni)
Versenyszámok A Barátság versenyeken a labdarúgást és a szinkronúszást leszámítva az összes olimpiai sportágban rendeztek versenyeket. Ezeken kívül asztalitenisz, tenisz és szambó szerepelt még a versenyprogramban. A versenyszámok programjai néhány esetben eltértek az olimpiai programtól. Néhány eseményt az olimpia előtt rendeztek július 2–22 között, a többségét pedig az olimpia után augusztus 16. és szeptember 16. között. Egyedül a lovaglás zajlott a másik világverseny alatt.
Sportág Dátum HelyszínAsztalitenisz július 2–10. , PhenjanAtlétika augusztus 17–18. , Moszkva (férfi)augusztus 16–18. , Prága (női)június 20. , Berlin (olimpia napja)június 21. , Potsdam (olimpia napja)Birkózás július 13–15. , Budapest (kötöttfogás)július 20–22. , Szófia (szabadfogás)szeptember 1–2. , Ulánbátor (szambó)Cselgáncs augusztus 24–26. , VarsóEvezés augusztus 23–25. , MoszkvaGyeplabda augusztus 19–21 , Moszkvaaugusztus 28–30. , PoznańÍjászat augusztus 23–26. , PlzeňKajak-kenu július 21–22. , BerlinKerékpározás augusztus 18–22. , Moszkva (pálya)augusztus 23–26. , Forst – Schlaitz (országúti)Kézilabda július 17–21. , Rostock, Magdeburg (férfi)augusztus 21–25. , TrencsénKosárlabda augusztus 22–30. , MoszkvaLovaglás június 6–10. , SopotMűugrás augusztus 16–19. , Budapest Ökölvívás augusztus 19–24. , HavannaÖttusa szeptember 5–9. , VarsóRöplabda augusztus 19–26. , Havanna (férfi)július 5–15. , Várna (női)Sportlövészet augusztus 19–25. , MoszkvaSúlyemelés szeptember 12–16. , VárnaTorna augusztus 20–26. , Olomouc (sport)augusztus 17–19. , Szófia (ritmikus)Tenisz augusztus 20–26. , KatowiceÚszás augusztus 19–25 , MoszkvaVitorlázás augusztus 18–26. , Tallinn, BalatonVívás július 15–20. , BudapestVízilabda augusztus 19–26. , Havanna
Éremtáblázat
Jegyzetek
Források Barátság versenyek 1984 Álolimpiák elfelejtett magyar hősei Friendship-84’ – Stolen Dreams: The socio-political perspective and legacy of “Soviet Olympia”
Kategória:1984 a sportban Kategória:Sportversenyek