Massimo Bontempelli (Como, 1878. május 12. — Róma, 1960. július 21.) olasz költő, író, esszéista, műfordító.

Pályafutása

Az első világháborúban fronttisztként harcolt. Klasszikus tanulmányokat folytatott, a latin és görög nyelv tanára lett, évekig működött a tanári katedrán. 1930-tól az olasz királyi akadémia tagja volt. Belépett a fasiszta pártba, azonban 1939-ben, amikor a származása miatt Arnaldo Momigliano irodalomtudóst megfosztották katedrájától és azt felajánlották neki, Bontempelli ezt nem fogadta el, mire kizárták a pártból, felfüggesztették akadémiai tagságát és áttelepítették Velencébe. 1948-ban szenátorrá választották, azonban mandátumát csak 1950 februárjáig töltötte be, mivel a jobboldali többség azt érvénytelenítette. Élettársával, Paola Masino írónővel 1950-ben költözött Rómába. Utolsó évtizedét itt töltötte betegen és munkaképtelenül. Korábban többször járt Budapesten is. Szülővárosában emlékmúzeumot alapítottak a tiszteletére.

Irodalmi munkásságát klasszikus ódákkal kezdte, novella- és regényírással folytatta és később az olasz irodalom egyik legmerészebb és legegyénibb alakjává vált. Humora keserűen egyéni, fantáziája egészen szertelen, stílusa kemény és monumentális. A Novecento c. folyóirat alapítója és szerkesztője volt.

Főbb művei

La vita intensa ('Az intenzív élet', novellák, 1920) La vita operosa ('A tevékeny élet', novellák, 1921) Eva ultima ('Utolsó Éva', kisregény, 1923) La donna dei miei sogni ('Álmaim asszonya', regény, 1925) Nostra Dea (történelmi vígjáték, az író kísérőzenéjével, 1925: Fáy E. B., Istennőnk, Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 1933) Il figlio di due madri ('Két anya fia', regény, 1929) Vita e morte di Adria e de' suoi figli (regény, 1930) Világszép asszony Adria; ford. Révay József; Franklin, Budapest, 1933 (Külföldi regényírók) La famiglia dei fabbro (regény, 1932) Az ezüst kakas / "522"; ford. Révay József; Franklin, Budapest, 1940 (Külföldi regényírók) 522 (regény, 1932: Révay J., ua., 1940) Burosangue ('Telivér', 1933) Gente nel tempo (regény, 1937) Halálos élet; ford. Rónai Mihály András; Athenaeum, Budapest, 1938 (Athenaeum regénytár) L'avventura novecentista (A novecentista kaland, esszé, 1938) Giro dei Sole (három kisregény, 1941) A nap útján; ford. Kolozsvári Grandpierre Emil; Franklin, Budapest, 1943 (Külföldi regényírók)

Teatro ('Színművei', 1947) Bacconti ('Elbeszélő művei', 1947–1956)

Magyarul Világszép asszony Adria; ford. Révay József; Franklin, Budapest, 1933 (Külföldi regényírók) Halálos élet; ford. Rónai Mihály András; Athenaeum, Budapest, 1938 (Athenaeum regénytár) Az ezüst kakas / "522"; ford. Révay József; Franklin, Budapest, 1940 (Külföldi regényírók) A nap útján; ford. Kolozsvári Grandpierre Emil; Franklin, Budapest, 1943 (Külföldi regényírók) Kaland a panzióban; vál., szerk. Székely Éva, utószó Kiss Irén, ford. Óvári Katalin et al.; Kozmosz Könyvek, Budapest, 1983 (Kozmosz fantasztikus könyvek)

Jegyzetek

Források

Kategória:Olasz költők, írók Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek