Veress József (Nyíregyháza, 1949. július 17. –) közgazdász, egyetemi tanár, dékán, rektorhelyettes, az MTA doktora.
Tudományos eredményei a gazdaságpolitikához kötődnek. A válsággazdaságtan és a gazdasági globalizáció témaköreiben figyelemre méltó eredményeket ért el.
Családja, tanulmányai Szülei Veress József és Demjanovich G. Olga.
1963-67 között a Széchenyi István Pénzügyi Technikum tanulója Nyíregyházán. 1967-71 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója, kitűnő eredménnyel végzett 1971-ben az ipar szakon. 1997-ben okleveles könyvvizsgáló oklevelet szerzett a Pénzügyi Számviteli Főiskolán.
Szakmai pályafutása
1971 és 1986 között a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán és jogelődjeinél dolgozott gyakornokként (1971-1973) tanársegédként (1973-1975), adjunktusként (1975-1980) és egyetemi docensként, valamint dékánhelyettesként (1981-1985).
1986-és 2000 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és jogutódjain, egyetemi docens (1986-1991), egyetemi tanár (1991-2000), a Gazdaságpolitika tanszék vezetője és rektorhelyettes (1991-1995).
1996-2002 között a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karán, egyetemi tanár, alapító dékán (2000).
2000-2016 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán (GTK) egyetemi tanár, tanszékvezető (Gazdaságpolitika Tanszék), dékán (2004-2008).
2017 óta a Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán (GTK) egyetemi tanár, 2019-től professor emeritus.
Veress József felsőoktató, professzor emeritus fél évszázados pályafutása során megközelítőleg 25000 hallgatónak tartott legalább egy féléves kurzust. Oktatói pályafutását komoly elismerés kísérte mind a BSc, az MSc, az MBA és a doktori képzésben. Megjelent írásainak száma megközelíti a félezret. Lektűrt is írt álnéven.Fitala-Ripper Iván: Lék. Stúdium Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2002 Több helyen számos választott egyetemi, illetve kari vezetői posztot is betöltött. Pécsen (PTE) és Budapesten (BME GTK) szakkollégium-alapító volt. A Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára (1990-1995), illetve elnöke (1995-1998) volt. A Férfiak Klubja 2022-ben a Gránit Oroszlán Példakép Díjat adományozta számára. Ösztöndíjasként, kutatóként, előadóként megfordult Angliában, az USA-ban, Ausztráliában és Németországban.
Tudományos publikációinak a száma 184, független hivatkozásainak száma 67. (MTMT adatbázis. 2014.04.18.)
Magánélete Életét végigkíséri a sport szeretete. Labdarúgásban és kosárlabdában igazolt sportoló volt. Gyermekkorát meghatározta a bujtosi (Nyíregyháza) tavak közelsége, jelenleg feleségével Balatonfüreden él.
Nyelvtudása angol, orosz, német (C típusú, középfokú állami nyelvvizsgák) francia, spanyol, olasz, portugál (alapfokú tudás)
Kitüntetései 1977 kiváló oktatómunkáért, dicséret (OM) 1986 KJK Nívódíj 1978, 1986 MTA Elnöki jutalom 1994 Közgazdász díj I. fokozat 1995 Heller Farkas díj 1998 BKÁE aranyérem 1999 MKT jubileumi aranyérem, Az év oktatója (országos) 2002 Pro Facultate (Nyíregyházi Főiskola) 2002 Pro Universitate (Széchenyi István Egyetem) 2008 József Nádor díj (BME), Az Egyetemi Ifjúságért díj (BME), Kari Hallgatói díj (BME GTK) 2014 Szent-Györgyi Albert-díj 2019 Doctor honoris causa Széchenyi István Egyetem, Győr
Fokozatai
1972 dr. oec, „Az operációkutatás hatékony iparvállalati alkalmazásának néhány elvi és módszertani kérdése 1980 a közgazdaság-tudomány kandidátusa: „Iparvállalatok központi irányítása és fejlesztésük pénzügyi szabályozása” 1991 DSc. (az MTA doktora): „Válsággazdaságtan – válsággazdaságban”
Legfontosabb publikációi A vállalati, vállalkozási önállóság és az önfinanszírozás értelmezéséhez. Közgazdasági Szemle, 1978. XXV. évf. 12. szám (1445-1455.) A vállalati fejlesztések dilemmái Pénzügyi Szemle, 1979. XXIII. évf. 8-9. szám (574-585.) A vállalatok irányításának néhány kérdéséről. Pénzügyi Szemle, 1980. XXIV. évf. 10. szám (747-753.) A gazdaságirányítás és a vállalati típusok néhány összefüggéséről. Közgazdasági Szemle, 1983. XXX. évf. 3. szám (327-338.) A veszélyhelyzetbe került vállalatok és a gazdaságirányítás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1986. (208.) Válságmenedzselés – a megelőzés művészete. Társadalmi Szemle, 1989. XLIV. évf. 10. szám (39-49.) Some Interrelationships of Privatisation and Economic Policy. NOMISMA /MOCT – MOST/ 1992/1 /Bologna/ 37-46. Problems and Chances in Hungarian Economic Policy. The Sydney Papers Autumn 1992. (Vol 4. No.2) 21-29. Gazdaságpolitika: viták, viszályok és vívódások. AULA 1993. 79. A hazai közgazdaságtudomány jövője elé. Közgazdasági Szemle 1994. 19.813 – 815. Globalization versus national economic policies. Society and Economy 1999/1. Externalities of Globalization Periodica. Polytechnica 2002/10 pp. 215-226 Gazdaságpolitika versus a politika gazdasága/Economic Policy Versus the Economy of Politics. Fejlesztés és Finanszírozás/ Development and Finance. 2006/2 Meztelen jel. Kairosz 157. Úton a visszafordíthatatlan felé (Hatalompolitikai esszék) Kairosz Kiadó. 2016. 160. Az örökkévalótlanságnak. Üzenetek utódaimnak ötven tanév után. Makronóm kft. Budapest 2021. 26.
Jegyzetek
Források
BÉT Veress József szakmai önéletrajza Ki kicsoda a magyar gazdasági életben. Szerk. biz. elnöke Kupa Mihály. Bp., Humexim, 2001. Magyar ki kicsoda 1990. Több mint 6000 élő magyar életrajza. Főszerk. Hermann Péter, szerk. Markóczy Mária. Bp., Láng Kiadó–TEXOFT Kft., 1990. Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999.
Veress József, kitűnő tanuló az ipar szakon. Közgazdász, 1969. 10. sz. Veress József, a csődszakértő. Közgazdász, 1986. 2. sz. Veress József Soros-ösztöndíjas. Közgazdász, 1987. 11. sz.
Veress József, a Gazdasági Bizottság elnöke. Elkészült a gazdasági bizottság anyaga. Közgazdász. 1991. 5. sz.Közgazdász 1991. 5. sz.
Személyi változások. Tudományos rektorhelyettessé Andorka Rudolf megválasztott rektor Veress Józsefet (egyetemi tanár) javasolta 1991. szeptember 1-től. Közgazdász. 1991. 12. sz.Közgazdász 1991. 12. sz.
Konferencia a gazdasági felsőoktatás jövőjéről. Másodikként a Közgázról nemrég, 29 szemeszter után távozott Veress József professzort hallgathattuk meg, aki jelenleg a győri Széchenyi István Főiskola egyetemmé alakításán dolgozik, azt követően pedig a Műszaki Egyetem oktatója lesz. Közgazdász 2001. 2.sz.Közgazdász 2001. 2. sz.
Videófelvételek 20x20px Liska Tibor 4 tétele – Veress József előadása, Gazdaságpolitika óra, részlet, Műegyetem, 2010 tavasz – Youtube.com, Közzététel 2013. március 28. 20x20px [https://www.youtube.com/watch?v=ucP8RmccKo0 Veress József közgazdász professzor a Férfiak Klubjában. Riporter Bedő Imre – Youtube.com, Közzététel 2016. április 4. 20x20px Veress József, Gránit Oroszlán Példakép Díjas (2022) – Teljes interjú. Riporter Bedő Imre – Youtube.com, Közzététel 2022. dec. 20.
Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Élő személyek