A Presence a Led Zeppelin hetedik, 1976. március 31-én megjelent albuma. Terve Robert Plant rodoszi autóbalesete (1975. augusztus 4.) után született meg; a baleset lehetetlenné tette az 1975–1976-ra tervezett világ körüli turné lebonyolítását. Mialatt Plant a kaliforniai Malibuban gyógyult, Jimmy Page-dzsel elegendő mennyiségű dalt írt ahhoz, hogy a hollywoodi SIR stúdióban elkezdjék a próbákat. Az albumot három hét alatt vették fel a müncheni Musicland Studiosban; a felvételek közben Plant egy karosszékben ült. A gyors munka egyik oka az volt, hogy stúdióidejüket közvetlenül a Rolling Stones ideje elé foglalták le, akiket eléggé meglepett, hogy tizennyolc nap alatt minden (a felvételek és a keverés is) elkészült. Jimmy Page két napig ébren maradt, hogy saját rájátszásait felvegye. A Stones zenészei nem tudhatták, hogy a Led Zeppelinnek általában ez a stúdiómódszere. A felvételek közben Plant ráadásul újra eltörte sérült bokáját, mivel az egyik szám felvétele közben túlságosan megfeledkezett magáról.
Page és Plant úgy tervezte, hogy visszatérnek első albumuk hard rock hangzásához, csak még komplexebb formában. Ez a Led Zeppelin egyetlen stúdióalbuma, amelyen sem akusztikus, sem billentyűs hangszereket nem használtak (a „Candy Store Rock” alig-alig hallható akusztikus gitárjától eltekintve).
A borítót a Pink Floyd-albumok borítóiról nevezetes Hipgnosis csoport készítette. A külső és belső borítón látható emberek egy fekete, obeliszkszerű tárgy mellett társalognak. A belső borítón a tárgyra csak „A Tárgy – The Object”-ként hivatkoznak. A tárgy a Led Zeppelin „erejét és jelenlétét” jelképezi. A Led Zeppelin Remasters jegyzetében Page ezt mondta:
„Az albumnak nem volt munkacíme. A borító tervezője azt mondta: »Amikor rátok gondolok, mindig a hatalom és az erő jut az eszembe. Határozott jelenlét (presence) van ott.« Ennyi. Ő »Obelisk«-nek hívta volna. Nekem viszont fontosabb volt, hogy mi van az obeliszk mögött. Hogy őszinte legyek, a cím elég vicces. A 2001 egyfajta kigúnyolása. Rendkívül mulatságos.”
A Presence az Atlanti-óceán mindkét partján az első helyet érte el, az angol toplistákon 14 hétig szerepelt, minden egyéb Led Zeppelin-albumnál kevesebbet. A megjelenése előtt Dave Dee, az Atlantic Records promóciós ügynöke azt jósolta, hogy minden idők legnagyobb sikere lesz. A jóslat nem vált be (annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már elővételben platinalemez lett), de ma már tudható, hogy a Presence a hard rock egyik maradandó alkotása.
Háttér Az 1975-ben megjelent Physical Graffiti album turnéja öt egymást követő fellépéssel fejeződött be az angol Earls Court Exhibition Centre-ben. A koncertek után pihenőt iktatott be a zenekar, és mind a négy zenész egyéni vakációra készült. John Bonham dobos visszavonult nyugat-közép-angliai farmjára, miközben megszületett második gyermeke, Zoe nevű lánya. Hamarosan azonban elhagyta hazáját, mivel Angliában a sikeres zenészeknek 95 százalékos jogdíjadót kellett fizetniük. A korabeli hírek szerint Robert Plant énekes, Jimmy Page gitáros és John Paul Jones basszusgitáros már 1975 júliusának elején a svájci Montreux-be települt át az adó elől. Peter Grant, az együttes menedzsere nyolc fellépésből álló amerikai stadionturnét kezdett el szervezni 1975. augusztusi és szeptemberi dátumokkal. Grant és Plant New Yorkban nekiláttak a tervek alapos kidolgozásának, míg Page a készülő Led Zeppelin film vágásán dolgozott.
Amikor minden elrendeződött, Plant és Page egy közös marokkói kirándulást szervezett, amelyre Page barátnője, illetve Plant családja is elkísérte őket. Jones és Bonham külön-külön a családjukkal töltötték a szabadságukat. Page rövid idő után Olaszországba utazott, majd augusztus elején visszatért Londonba, hogy a film utómunkálatain, nevezetesen a Dazed and Confused végső vágásán dolgozzon. Plant továbbra is felesége és gyermekei társaságában nyaralt. Augusztus 4-ét felfedező napnak szánták, de egy váratlan baleset beárnyékolta a további terveket. Plant felesége, Maureen vezette az autót, amellyel letért Rodosz egyik keskeny országútjáról és egy fának csapódott. A hátul ülő gyerekek csak kisebb sérüléseket szenvedtek. A hétesztendős Carmennek eltört a csuklója, a négyesztendős Karacnak pedig a bokája, további vágások és horzsolások mellett. Maureen sérülései voltak a legsúlyosabbak: eltört az egyik lába, négy helyen a medencecsontja, felszakadt az arca és megrepedt a koponyája. Sok vért is veszített, és mivel ritka vércsoportba tartozott, a testvére, Shirley vérével kellett pótolni a veszteséget. Robert Plant eltörte a bokáját, több lábcsontját és a könyökét. Az orvosok azt mondták neki, hogy legalább hat hónapig nem tud majd járni.
Page barátnője, Charlotte Martin és Maureen testvére (Page lányával együtt), egy másik autóval Planték mögött nem sokkal lemaradva utazott, így a balesetet látva gyorsan segítséget tudtak hívni. Martin felhívta a Led Zeppelin Londonban tartózkodó turnémenedzserét, Richard Coole-t, aki azonnal Rodoszra reptetett egy magánorvosi csapatot. Ezt követően késedelem nélkül kórházba siettek, majd Cole rövid időn belül visszarepítette az orvosi társaságot Londonba, hogy elkerülje a hivatalos vizsgálatokat. Ezzel az intézkedésével nagy valószínűséggel megmentette Maureen életét, és hozzájárult a sérültek mielőbbi felépüléséhez. Plantnek hetekig kórházban kellett maradnia, és egy sor fájdalmas kezelésen kellett átesnie. A baleset sok mindent átértékelt az énekes életében. Az én összeroncsolt autóm engem is megváltoztatott. Úgy éreztem akkor, hogy az idő mostantól fogva nagyon értékessé vált számomra. Sokkal jobban értékelem a családomat. Kezelésének idején nem maradhatott Londonban, mivel adózási szempontból mielőbb távoznia kellett. Richard Cole szervezésében Jersey szigetre költözött az egyik barátjához, ahova számos gazdag brit polgár utazott a magas adók elől. Peter Grant a balesetet követő napon bejelentette, hogy az augusztus–szeptemberre tervezett amerikai koncertek elmaradnak, akárcsak az októberi távol-keleti körút. Akik már elővételben megvásárolták a jegyeiket, teljes visszatérítést kaptak. A baleset mind a négy zenészt megrázta. Válságba kerültek, miközben fájdalom és kétség kerítette őket hatalmukba. Szeptember elején Plant a kaliforniai óceánparti Malibuba ment, ahol tovább gyógyult, és találkozott Page-dzsel. Gyorsan belátták, hogy az időt pazarló és a depressziót elmélyítő tétlenség helyett az lenne a legjobb, ha belekezdenének egy közös munkába. Plant előre nem látott balesetének folyományaként elkezdték megírni a hetedik nagylemezük anyagát.
Koncepció és felvételek 1975 októberére Plant és Page elegendő anyagot írt össze ahhoz, hogy bemutassák a többieknek és megkezdődhessenek a próbák. Az együttes bevonult a Los Angelesben lévő SIR stúdióba, hogy véglegesítse és összepróbálja a dalokat. Mind a négy zenész arra a közösen kialakított elképzelésre jutott, hogy az adott körülmények miatt vissza kell térniük az alapokhoz. Plant felfrissítette és visszatért blues gyökereihez, míg Page Jonesszal és Bonhammel együttműködve újragondolta a gitár szerepét a zenekarban. A ritmusszekció teljes erőbedobással szándékozott részt venni az alapoktól való újraépítkezésben. Jones időközben eldöntötte, hogy ezen az anyagon csak basszusgitárosként fog közreműködni, hogy mindenki a legtöbbet adhassa hozzá a folyamathoz. Ez idő tájt meglátott egy üzletben egy nyolchúros Alembic Bass típusú basszusgitárt, amit meg is vásárolt. A hangszer ereje és pontossága annyira lenyűgözte, hogy a kaliforniai hangszergyártó cégtől egy négyhúros változatot is megrendelt. Ez viszont nem készült el időben, így a Presence felvételei idején a nyolchúrost használta egyes esetekben (ami biztos, az Achilles Last Stand című dalban).
A balesetet követően átmenetileg kerekesszékbe kényszerült Robert Plant szerint Los Angelesben csak próbáltunk és csak próbáltunk. Az egész zenekar nagyon vágyott rá, hogy játszhasson, és nagyon sajnáltuk, hogy nem csinálhatjuk meg azt a turnét, így ugyanazzal az erőfeszítéssel álltunk neki az albumnak. Izegtem-mozogtam a gipszemben. Egyedülálló eset volt, hogy három hétig próbáltunk, igazi Zeppelin-stílusban, mert a próbákon nem mi vagyunk a világ legnagyobb bandája. Mindig úgy éreztük, hogy a túl sok próba megöli a dalt bennünk, mintha elvenné az izgalom élét, de ezúttal a dolog ellentétesen működött, mert a lelkesedés egy kis időtartamra összpontosult.
balra|bélyegkép|200px|A lemez felvételei a müncheni Arabella szálloda alagsorában található Musicland Studiosban zajlottak. A modern technológiával felszerelt stúdióban számos brit és amerikai zenekar (Rolling Stones, Deep Purple, Rainbow, Marc Bolan, Queen, ELOBillboard 6 Jun 1998 p.65. Retrieved 28 August 2011) készített felvételeket a magas adótörvények megkerülése érdekében.
A gördülékeny próbákat néha kisebb incidensek akadályozták. Page később azt nyilatkozta, hogy Jones sosem volt jelen amikor szükség lett volna rá, Jones szerint viszont pont fordítva történt. Úgy tűnt Robert meg én éppen ellenkező fázisban dolgoztunk, mint Jimmy. Egyszerűen képtelenek voltunk elérni. Már az járt a fejemben, hogy kirakok egy óriási molinót az utcán azzal a felirattal, hogy Ma van az első próbanap. Page a korábbiaknál is határozottabban ragadta magához az irányítást, mivel ő találta ki az összes riffet, és megszakítás nélkül „együtt élt” a lemezzel. A próbák időszakában Bonham rendszeresen részegre itta magát a Los Angeles-i kocsmákban, mivel keserűséggel töltötte el családja távolléte. Ezért gyakran került vállalhatatlan helyzetekbe. Az egyik klubban csak ő és egy nő vacsorázott, aki ügyet sem vetett rá, ezért megütötte. Október utolsó hetében úgy érezte a zenekar, hogy kellő mennyiségű anyag gyűlt össze, amit jól be is gyakoroltak ahhoz, hogy stúdióba vonulhassanak. Az együttes a felvételeket is szívesen végezte volna a SIR stúdióban, de az amerikai adózási törvények miatt nem maradhattak tovább, még ha az adókulcsok nem is voltak olyan magasak, mint az angolok.