Lévai Tamás (Veszprém, 1974 –) Szendrői Jenő- és Molnár Péter-díjas magyar építész. Számos hazai és nemzetközi pályázaton vett részt sikerrel, legfontosabb megépült munkái közé tartozik a 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonja.
Életpályája 1993-ban érettségizett a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, majd 1993-1999 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója volt. 1996-1999 között a Bercsényi Építész Kollégium lakója. 1998-ban ösztöndíjasként a Helsinki Műszaki Egyetem Építész Karán tanult. 1999-2002 között a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszék doktori képzésének hallgatója; DLA doktori fokozatát 2018-ban szerezte meg. 2002-2004 között az ÉME Mesteriskola XVII. ciklusának hallgatója; a ciklus végén Szendrői Jenő-díjat ítéltek neki.
Diplomázását követően többek között Getto Tamással és Janesch Péterrel dolgozott együtt, majd hosszabb időre Nagy Tamás munkatársa lett, akivel együttműködött a gödöllői Szentháromság templom és közösségi ház, a budapesti HungaroControl irodaház vagy a mátraverebély-szentkúti zarándokszállás terveinek készítésében. 2008 óta állandó alkotópartnere Jószai Ágnes. 2010-ben alapította a Tarka Építész Műtermet, amelynek ügyvezető igazgatója. 1999-től oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Kar Középülettervezési Tanszékén. 2006-tól a Mesteriskola mestere. 2020-tól a győri Széchenyi István Egyetem egyetemi docense.
2010-ben aratta első nemzetközi sikerét a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjával, amely a gömböcöt mutatta be, és ötletességével elnyerte a világkiállítás ezüst fokozatú díját. Ugyanebben az évben megnyerte a szlovéniai Maribor képzőművészeti galériájára kiírt nemzetközi tervpályázatot. A megbízás a kiviteli terv elkészítéséig folytatódott, de az épület nem valósult meg.
2013-ban Molnár Péter-díjat kapott.
Fontosabb építészeti munkák bélyegkép|jobbra|A 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonja bélyegkép|jobbra|A pavilon részlete 2018. A Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Centruma közösségi tereinek fejlesztési terve 2017. Állatkert, Veszprém, nagy tó és pelikánok kifutója (koncepcióterv), főbejárat és játszóház (engedélyezési terv), nagymacskák kifutója (engedélyezési terv) 2016. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, kampusz fejlesztése, Budapest (pályázaton első díjas terv) 2013-2015. Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztése (Nagy Tamás munkatársaként, megvalósult) 2010-2011. Új Művészeti Galéria, Maribor, Szlovénia (kiviteli tervszintig) 2010. A világkiállítás magyar pavilonja, Sanghaj, Kína (megvalósult) 2007. Szentháromság templom és közösségi ház, Gödöllő (Nagy Tamás munkatársaként, megvalósult)
Válogatott pályázati eredmények 2018. Déli Városkapu, Budapest, nemzetközi urbanisztikai tervpályázat csapat tagja II. díj 2018. Pasaréti Templom, Plébánia és Közösségi ház, Budapest, meghívásos tervpályázat II. díj 2018. Könyvtár és Tudásközpont, Hódmezővásárhely, tervpályázat, III. díj 2016. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kampusz fejlesztése, Budapest, meghívásos tervpályázat, I. díj 2016. Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő, szálloda, tervpályázat, II. díj (társtervező: Jószai Ágnes) 2014. Budapest, Millenáris Velodrom, tervpályázat, III. díj 2013. Budapest, Liget Budapest, tervpályázat, II.díj 2013. Helsinki, könyvtár, nemzetközi tervpályázat, dicséret 2012. Budapest, Iparművészeti Múzeum, nemzetközi tervpályázat, III.díj (társtervező: Jószai Ágnes) 2010. Maribor 2012. EKF, Szlovénia – Új Művészeti Galéria, nemzetközi tervpályázat I. díj (társtervező: Jószai Ágnes)Götz Eszter: Maribor EKF 2012 - Építészeti pályázatok. Magyar Építőművészet, 2012/1. 36-37. o. 2009. Miskolctapolca, Barlangfürdő bővítése tervpályázat, megosztott I. díj 2008. Sanghaj 2010 Világkiállítás Magyar Pavilonja, II. díj, megépült 2010 2008. Pécs 2010 EKF–Zsolnay Kulturális Negyed, nemzetközi tervpályázat III.díj 2007. Pécs 2010 EKF – Nagy Kiállítótér, nemzetközi tervpályázat II.díj 2007. Pécs 2010 EKF – Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, nemzetközi tervpályázat III.díj 2005. Budapest, Reitter Ferenc utcai műteremház. országos nyílt tervpályázat II. díj 2004. Debrecen, multifunkcionális épületegyüttes, megosztott I. díj (Gereben Péter, Fonyódi Mariann, Molnár Réka mellett, mester: Getto Tamás) 2004. Tata, Fedeles Lovarda, megosztott I. díj (Szabó Árpád, Tóbiás Tamás, Zombor Gábor mellett, mester: Janesch Péter)
Díjak, elismerések 2016. Mesteroktató cím, BME 2013. Molnár Péter-díj 2010. Pavilon Tervezési Ezüstdíj, Sanghaj EXPO 2010. Szendrői Jenő-díj 1999. Magyar Építész Kamara diplomadíja
Jegyzetek
További információk Életrajza a Tarka Építész Műterem honlapján:
Kategória:Magyar építészek Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek