John James „Cap” McEwan (Alexandria, Minnesota, 1893. február 18. – New York, 1970. augusztus 9.) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző. A West Point-i katonai akadémia játékosa és edzője, később pedig egyetemi és NFL-beli csapatok edzője volt.

Fiatalkora 1913 és 1916 között a katonai akadémia centerje volt; 1916-ban csapatkapitány volt, valamint háromszor nyerte el az All-America elismerést. Később a gyalogságnál szolgált, és Fort Salem Houston hadbíróságának vezetője volt. 1917-ben feleségül vette Letty Petersont; két gyermekük (John Jr. és Janet) született.

Pályafutása 1919-ben a katonai akadémia csapatának támadóedzője, majd 1922 decemberében Charles Dudley Daly lemondása miatt három szezonra vezetőedzője lett. 1925-ben az Oregon Webfootshoz távozott, ahol 1929. november 22-én lemondott, de december 19-én szándékától elállt. Állítólag az Army Black Knights részére átadta az Oregon–Stanford mérkőzés felvételét, ezért a hallgató tanács Arnold Bennett Hall rektor támogatásával felfüggesztése mellett döntött.

1930-ban a Holy Cross Crusaders vezetőedzője lett, de a Bart Sullivan atlétikai igazgatóval szembeni nézeteltérés miatt felfüggesztették. McEwan azzal vádolta Sullivant, hogy nem cserélt le egy sérült játékost, de Sullivan szerint a játékos egészséges volt, és elhasználták időkérési lehetőségeiket, így a csere büntetéssel járt volna. McEwan pert indított, de később az egyetemmel megegyezett és 1933. január 21-én lemondott. Két szezonra az NFL-beli Brooklyn Dodgers edzője lett.

1934 után A pénzügyileg sikertelen 1934-es szezont követően Dan Topping, a Dodgers tulajdonosa McEwant és több kiváló játékost is elbocsátott. McEwan a közmunkahivatal nyomozója lett, majd 1942-ben visszatért a katonai szolgálathoz, ahol a mérnöki hadtestbe sorozták és az észak-atlanti divízió alezredese volt. 1947 és 1963 között a New York-i közlekedési hatóság munkaügyi kapcsolati főnöke volt.

1970. augusztus 9-én hunyt el a manhattani veteránkórházban.

Eredményei vezetőedzőként Egyetemi Év Eredmény HelyezésÖsszesítettKonferencia Army Cadets (Független) 1923 6–2–1 – – 1924 5–1–2 – – 1925 7–2 – – Eredmény: 18–5–3 – Oregon Webfoots (Pacific Coast Conference) 1926 2–4–1 1–4 7. 1927 2–4–1 0–4–1 8. 1928 9–2 4–2 4. 1929 7–3 4–1 T–3. Eredmény: 20–13–2 9–11–1 – Holy Cross Crusaders (Független) 1930 8–2 – – 1931 7–2–1 – – 1932 6–1 – – Eredmény: 21–5–1 –Összesen:59–23–6 –

NFL CsapatÉvHelyezés Brooklyn Dodgers 1933 5 4 1 .550 2. 1994 4 7 0 .364 3. Összesen:9112.452–

Megjegyzések

Hivatkozások

További információk John McEwan a National Football Foundation weboldalán

Kategória:Az Oregon Ducks amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:20. századi amerikai katonák Kategória:Minnesotaiak Kategória:New York-iak Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek