Ujhelyi Sándor (Eger, 1961. február 7. –) építészmérnök, vállalkozó, politikus, az Új Alternatíva Párt elnöke.

Származása Ujhelyi Aladár evangélikus lelkész és felesége, Monostori Márta kilencedik gyermekeként született.

Tanulmányok Tanulmányait az egri 4. számú Általános Iskolában kezdte, majd a Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségizett 1979-ben. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1985-ben végzett.

Vállalkozói tevékenysége

Társadalmi szerepvállalása A menekültek körüli káosz és probléma kezelésére 2015-ben megalapította a menekülteket támogató, elsősorban a Budapesti Keleti pályaudvarnál végzett tevékenységéről közismert „Migration Aid” Facebook csoportot.

Politikai tevékenysége 2016-ban kezdeményezője volt a Civil Ellenzéki Kerekasztalnak (CEKA).Az Orbán-rendszer ellen tiltakoztak az Erzsébet hídon, Népszava, 2017. április 23.CEKA: Ellenzéki médiumok nélkül nincs demokrácia, Hír TV, 2017. augusztus 2. 2019-ben alapító-elnöke lett a liberális-konzervatív Új Alternatíva Pártnak.

Családja Nős, három gyermeke van: Gábor, Sándor és Dávid.

Művei Istenfélő ateizmus, Novum Publishing Gmbh, Budapest, 2021,

Jegyzetek

Források Facebook oldala Az Új Alternatíva Párt tisztségviselői Az Istenfélő ateizmus könyv szerzőjének életrajza „Azonnali cselekvésre van szükség” – a fővárosban is mozdulnak a civilek menekültügyben, HVG, 2015. június 30. Az LMP társelnöke mögé áll be a Jobbik Nagykátán, Azonnali.hu, 2021. június 30. Istenfélő ateizmus – segíteni csak azon lehet, aki segítséget kér, EWTN Katolikus Televízió, YouTube, 2021. október 8. Célba értek a menekültváróból kitiltott Ujhelyi Sándor kritikái, Mérce, 2022. március 25.

Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Egriek Kategória:Magyar építészmérnökök Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Evangélikus magyarok