A 2024-es Tour de Hongrie a sorozat történetének 45. versenye, amit 2024. május 8. és május 12. között bonyolítottak le a 2024-es UCI ProSeries részeként. A verseny többnapos, UCI 2.Pro kategóriás országútikerékpár-verseny, mely 2024-ben öt szakaszból állt. A befutó ebben az évben Pécsett volt. A verseny teljes hossza 851 km, az összesített szintkülönbség 7871 méter. A verseny ebben az évben is a Giro d’Italiával párhuzamosan került megrendezésre.

Előzmények 2023. szeptember 22-én bejelentették, hogy 2024-ben a versenyt május 8–12. között bonyolítják le, a 2023-as versenyhez hasonlóan újra UCI ProSeries kategóriás versenyként. 2024. március 5-én a Budapest Music Centerben bemutatták a teljes, öt szakaszra bontott útvonalat. A verseny Karcagról rajtolt és Pécsett ért véget.

Közvetítés Magyarországon az M4 Sport a verseny minden szakaszát élőben közvetítette, rajttól a célig, kiegészítve a Tour de Hongrie elemző és értekelő műsorával, az Aprés Tour-ral. A verseny nemzetközi médiadisztribúciós partnere, az ASO szerint a verseny felvételei 190 országba, valamint egymilliárd ember háztartásába jutottak el. 19 csatorna élőben sugározta az eseményeket, többek között az ausztrál SBS, az amerikai FloSports, a francia L’Equipe TV-csatornája és a pánafrikai Supersport is. A verseny először került élő adásba a belga Sport10, a cseh-szlovák Nova Sport és Voyo, a szlovák RTVS, a bolgár TV1 és a máltai GO csatornáin. A versenyről beszámolt az ESPN, AFPTV és a CNBC is. Az Eurosporton a szakasz utolsó két óráját online közvetítették élőben, valamint napi összefoglalók is adásba kerültek.

Indulók

Szakaszok

Útvonal 1. szakasz: Karcag – Kunmadaras – Tiszafüred – Hortobágy – (Hajdúszoboszló)×3 2. szakasz: Tokaj – Tarcal – Erdőbénye – Forró – Szikszó – Tomor – Edelény – Kazincbarcika – Tardona – Nagybarca – Kazincbarcika 3. szakasz: Kazincbarcika – Szilvásvárad – Eger – Domoszló – Gyöngyös/Mátrafüred – Gyöngyös/Mátraháza – Recsk – Domoszló – Gyöngyös/Mátrafüred – Gyöngyös/Kékestető 4. szakasz: Budapest – Budapest, Budafoki út – Sóskút – Etyek – Martonvásár – Sóskút – (Etyek – Bicske)×2 – Etyek 5. szakasz: Siófok – Tamási – Dombóvár – Sásd – Orfű – (Pécs)×2 – Pécs

Összefoglaló 1. szakasz

2. szakasz

3. szakasz

4. szakasz

5. szakasz

Végeredmény

+ A magyarok versenye az egyéni összetett versenyben Versenyző Csapat Idő 1 Magyar nemzeti csapat 19 óra 37 p 19 mp 2 MBH Bank Colpack Ballan + 8 p 14 mp 3 Team Polti Kometa + 10 p 12 mp 4 Magyar nemzeti csapat + 13 p 38 mp 5 Magyar nemzeti csapat + 14 p 2 mp 6 Magyar nemzeti csapat + 21 p 40 mp 7 Epronex–Hungary Cycling Team + 22 p 13 mp 8 Magyar nemzeti csapat + 24 p 15 mp 9 Epronex–Hungary Cycling Team + 26 p 19 mp 10 Epronex–Hungary Cycling Team + 27 p 28 mp 11 Magyar nemzeti csapat + 31 p 20 mp 12 Epronex–Hungary Cycling Team + 33 p 23 mp

Összegzés SzakaszGyőztesÖsszetett verseny25pxsárga trikóPontverseny25pxzöld trikóHegyi pontverseny25pxpiros trikóA legjobb magyar25pxfehér trikóCsapatverseny 1. szakasz Sam Welsford Sam Welsford Sam Welsford – Rózsa Balázs Pierre Baguette Cycling 2. szakasz Mark Cavendish Martin Voltr Martin Voltr Siebe Deweirdt Istlstekker Zsolt 3. szakasz Thibau Nys Thibau Nys Dina Márton UAE Team Emirates 4. szakasz Thibau Nys Thibau Nys 5. szakasz Wout Poels Q36.5 Pro Cycling Team Győztesek Thibau Nys Thibau Nys Siebe DeweirdtDina MártonQ36.5 Pro Cycling Team

A 2. szakaszon a pontversenyben második Samuel Quaranta viselte a zöld trikót, mivel az első helyezett Sam Welsford a zöld helyett az összetett verseny vezetéséért járó sárga trikót viselte. A 3. szakaszon a pontversenyben második Mark Cavendish viselte a zöld trikót, mivel az első helyezett Martin Voltr a zöld helyett az összetett verseny vezetéséért járó sárga trikót viselte. Az 5. szakaszon a pontversenyben második Martin Voltr viselte a zöld trikót, mivel az első helyezett Thibau Nys a zöld helyett az összetett verseny vezetéséért járó sárga trikót viselte.

Jegyzetek

Külső hivatkozások

A Tour de Hongrie hivatalos weboldala A verseny a ProCyclingStats weboldalon

Hongrie Kategória:Tour de Hongrie