Az 1920-as jeruzsálemi zavargások, más néven Nabi Musza zavargások az év április 4-e (vasárnap) és 7-e (szerda) között zajlottak a brit katonai megszállás alatt álló Jeruzsálem óvárosában. A zavargások a palesztinai iszlám hagyomány fontos ünnepén, a Mózes próféta (arabul Nabi Musza) sírjához való zarándoklat idején robbantak ki, a Palesztinába megindult tömeges zsidó bevándorlás okozta arab elégedetlenség első látványos jeleként.Segev 2001, 126–128. o. A zavargásokat anticionista és zsidó bevándorlást ellenző tüntetések előzték meg.
A brit megszálló csapatokat bírálták, mert lassan válaszoltak az eseményekre. A zavargásokban öt zsidó és négy arab halt meg, többszázan megsérültek.Segev 2001, 128–139. o.
Ezek a zavargások voltak az első nagyobb erőszakos megnyilvánulásai a palesztinai arabok és cionista zsidó bevándorlók között feszülő nacionalista ellentétnek, amely a 21. században is tart. A zavargások nyomán a zsidó telepesek megszervezték saját fegyveres polgárőrségüket, a Haganát.Levine 1991, 27–29. o.
Vita zajlik arról, hogy a brit katonai vezetés tagjainak volt-e valamilyen szerepe a zavargások előidézésében. Ezeknek az lett volna az állítólagos célja, hogy megerősítsék Fejszál emír, a majdani I. Fejszál iraki király helyzetét az 1920. április 19-ére tervezett San Remó-i konferencia előtt, amely a régió jövőjéről volt hivatott dönteni.
Az események kontextusa A nacionalista konfliktus bélyegkép|260px|Háim Weizmann és Fejszál emír egy 1918-as találkozón A formálisan a 19. század végén megszerveződött cionista mozgalom képviselői a zsidó nacionalizmus hirdetőiként zsidó nemzetállam létrehozására törekedtek. A mozgalom fő programadója, Herzl Tivadar külön művet szentelt az általa vélt tökéletes megoldásnak; Der Judenstaat című, német nyelvű munkájában arról értekezik, hogy a zsidóság nemzet, amelynek nemzetállamra van szüksége, mégpedig Palesztinában, a zsidóság ősi földjén. Kezdeményezésére hozták létre a Cionista Világszervezetet 1897-ben. A Cionista Világszervezet képviselői eztán számos kísérletet tettek, hogy uralkodóknál és kormányoknál kijárják elképzeléseik támogatását.
Háim Weizmann és Náchum Szokolov végül az első világháború alatt kijárta a brit kormánynál, hogy az nyíltan támogassa a cionisták elképzeléseit. 1917-ben a britek a Balfour-nyilatkozatban ígéretet tettek a cionista zsidó szervezeteknek egy zsidó nemzetállam létrehozására a Palesztin mandátum területén. A nyilatkozat megszületésében jelentős szerepet játszott a cionista zsidó politikus Herbert Samuel, korábbi kormánytag, belügyminiszter is. 1915-ben „Palesztina jövője” (The Future of Palestine) címmel feljegyzést terjesztett a minisztertanács elé, melyben amellett érvelt, hogy Palesztina legyen a Brit Birodalom része, gyarmatként, vagy protektorátusként, lehetővé téve a tömeges zsidó bevándorlást. Azonban Palesztina területére az arabok igényt tartottak saját leendő új országuk részeként, a terület lakosságnak döntő többsége ugyanis muszlim, keresztény és drúz vallású arabokból állt. Ráadásul erre vonatkozóan a britek már ígéretet is tettek Huszein bin Ali mekkai emírnek az 1915-1916-ban zajló McMahon–Huszein-levélváltás során. Palesztina ekkor részleges brit katonai megszállás alatt állt, azonban jogilag az Oszmán Birodalom részét képezte, lakosságának pedig csak elenyészően kis része volt zsidó. A nyilatkozat kiadása és Palesztina brit megszállása nyomán megindult a zsidók tömeges bevándorlása Palesztinába. A zsidó bevándorlás hamar feszültséget szült és elégedetlenséghez vezetett az arab lakosság körében.
A brit kormány hozzájárulásával megalakult a Palesztinai Zsidó Ügynökség, amely hozzáfogott egy, a brit katonai igazgatással párhuzamos cionista zsidó közigazgatási rendszer kiépítéséhez.Segev 2001, 85–101. o.
Az arabok elutasították a cionisták törekvéseit, azzal szemben az arab nemzeti egységet és önrendelkezést kívánták elérni. 1920 előtt evvel összhangban egy nagy és egységes arab államot akartak létrehozni Fejszál vezetésével. Ő vezette 1916 és 1918 között az arab felkelést a Török Birodalom ellen és meghódította Szíriát. 1915-ben Henry McMahon diplomata, aki akkor Egyiptom brit főbiztosa volt, megígérte neki az egységes, független arab állam létrehozását, ha az arabok támogatják a britek törökök elleni harcát.Segev 2001, 46. o. Palesztinában kb. 40 olyan arab szervezet volt, amely ellenezte a zsidó bevándorlást, zsidó állam létrehozását, és követelte a függetlenséget, a külföldi zsidók betelepülésének leállítását, a zsidó bevándorlók és szervezeteik földszerzésének betiltását.Segev 2001, 102–126. o.
A britek megpróbálták kibékíteni az ellenkező álláspontokat több találkozót szervezve Háim Weizmann, a cionista mozgalom egyik vezetője és Fejszál emír között. 1919 január 3-án ők alá is írtak egy egyezményt, amelyben Fejszál elfogadta zsidó nemzeti haza létrehozását Palesztinában azzal a feltétellel, hogy a britek ismerjenek el egy „nagy és független arab királyságot”.
Ennek a egyezménynek nem lettek következményei, és az arab nemzeti mozgalom élénkebb lett.Morris 2003, 104–116. o. 1919-ben az amerikai kormányzat által küldött King-Crane bizottság bejárta a Közép-Keletet azzal a céllal, hogy tudakozódjon a helyiek véleményéről az általuk kívánt állami berendezés módjáról. Ebben a helyzetben Aref al-Aref és Amin al-Huszeini arab vezetők a palesztinai arab városokat és falvakat járták, hogy az arab nemzeti törekvések támogatását hivatott tüntetéseket szervezzenek.Sachar 2007, 166. o. 1919. június 6-án a Szíriai Nemzeti Kongresszus e bizottságnak „teljes és abszolút függetlenség”-ről szóló követelést nyújtott be „Nagy Szíria” számára, amely magában foglalta volna Szíriát, Libanont és Palesztinát, beleértve Transzjordániát is. Ugyanakkor visszautasította „egy zsidó commonwealth megalakítására vonatkozó cionista követeléseket”. Franciaország és az Egyesült Királyság még 1916-ban megkötötte titokban a Sykes–Picot-egyezményt, amely szerint Szíria és Libanon Franciaország ellenőrzése alatt lesz, és visszautasították a kongresszus kérését.
1919 végén a brit hadsereg kivonult Damaszkuszból, magukra hagyva Fejszál csapatait a francia csapatokkal szemben.Pappé 2000, 21. o.
A brit igazgatás A törökök legyőzése után Palesztina területének igazgatását a brit hadsereg látta el. Berkeiben a cionizmus, a zsidók és a Cionista bizottság tekintetében nem volt egység. A legmagasabb rangú tisztek általában az utóbbi tervei ellen voltak, mert konfliktusok forrását látták bennük és igazságtalanságot az arabokkal szemben, de jó viszonyuk volt a bizottsággal, mint Allenby tábornok esetében. Egyéb tisztek, például Ronald Storrs ezredes, Jeruzsálem kormányzója, vagy Louis Bols tábornok inkább egyetértettek a cionista tervekkel, de nézeteltéréseik fordultak elő vele mindennapi kérdésekben.Segev 2001, 60. és 96. o. Több tiszt nyíltan antiszemita és cionistaellenes volt.
Az erőszak felélénkülése 1919-ben több konferencián vitatták meg az arabok cionizmus elleni harcának a megszervezését.Laqueur 2003, 238–244. o. A tél folyamán az arab vezetők tüntetéseket szerveztek több ezer résztvevővel Nagy Szíria függetlenségéért. Ezeket jóváhagyták a brit hatóságok, és általában békések voltak.
Galilea északi részét gyakorlatilag nem ellenőrizték sem a britek, sem a franciák. Itt arab falvak voltak és négy zsidó település. 1919 decemberében arabok megöltek egy Tel Hai településen lakó zsidót, majd 1920 februárjában még egyet.
Március 1-én Tel Hait erős támadás érte, de ellenállt. Több arab esett el és néhány zsidó, köztük parancsnokuk, Joszef Trumpeldor, aki később híres lett mint izraeli nemzeti hős. A cionisták végül kiürítették a négy zsidó települést, mert nem tudták azokat hosszabb távon is megvédeni. Az ottani harcok mindenféle híresztelésekre adtak okot. Például az arab Jeruzsálemben az terjedt, hogy zsidót öltek meg.
Néhány nappal azután, annak ellenére, hogy az arab lakosság cionizmusellenessége egyre növekedett, Louis Bols tábornok azt nyilatkozta egy arab újságnak, hogy a brit kormány tartani fogja magát a Balfour-nyilatkozathoz. Március 7-én Damaszkuszban a Szíriai Nemzeti Kongresszus Fejszál emírt Nagy Szíria királyának kiáltotta ki, amely elméletileg Palesztinát is magában foglalta. Háim Weizmann az eseményekben brit tisztek által a cionisták ellen szervezett összeesküvés eredményét látta.
Március 7-én és 8-án tüntetések voltak Palesztina minden városában, a boltokat bezárták, több zsidót megtámadtak. Olyan jelszavak voltak olvashatók, mint „Halál a zsidókra”, meg „Palesztina a mi földünk, és a zsidók kutyáink!”.
Március 12-én, Zeev Zsabotyinszkij, egyike a cionista vezetőknek figyelmeztette Háim Weizmannt, hogy „egyik napról a másikra pogrom keletkezhet”.
Zsabotyinszkij csoportja bélyegkép|170px|Zeev Zsabotyinszkij Zsabotyinszkijnak nagy része volt annak a Zsidó légiónak a megszervezésében, amely a britek oldalán vett részt a háborúban. Miután 1919 őszén a légiót felszámolták, Zsabotyinszkij cionista milíciát kezdett szervezni a jeruzsálemi Makkabi sportklub keretében. Ennek 200-500 tagja volt, akik nem valódi fegyverekkel gyakorlatoztak. Benny Morris izraeli történész szerint nyíltan tették és masíroztak is, hogy reakciót váltsanak ki a brit hatóságok részéről. A Cionista bizottság értesítette ezeket a csoport létezéséről, és kérte őket, hogy fegyverekkel lássa el, amit a britek visszautasítottak. Mégis a csoport rejtegetett valamennyi fegyvert: ötven puskát, pisztolyokat és gránátokat, amelyeket főleg a Zsidó légió amerikai zászlóaljának volt katonái hagytak meg nekik.
Neil Caplan kanadai történész „Zsabotyinszkij hadseregé”-ről ír és azt állítja, hogy ez meg akarta mutatni erejét az araboknak, főleg március 27-én, amikor az Olajfák hegyén gyakorlatozott, majd Jeruzsálem utcáin masírozott.Caplan 1978, 57–67. o.
Mózes próféta ünnepe bélyegkép|Mózes próféta ünnepe 1920 áprilisának elején A hagyomány szerint ezt a minden évben megtartott ünnepet Szaladin egyiptomi szultán (1138–1193) kezdeményezte volna a húsvét idejére, amikor sok keresztény gyűlt össze Jeruzsálemben. Azért tette volna, hogy ne tűnjön úgy, hogy az iszlám engedi „a keresztényeket elárasztani a várost”. Az ünnep alkalmából több tízezer palesztinai és szomszédos országokból jövő muszlim indult el Jerikó közeléből, Mózes feltételezett sírjától, és Jeruzsálembe vonult.
A török uralom alatt az ünnepkor a hatóságok szokásosan ágyút helyeztek el az Oroszlánok kapujánál és több ezer katonával és rendőrrel biztosították a rendet. 1919-ben is békésen zajlott az ünnep, mivel a cionistaellenes erőszakot „drákói” katonai intézkedésekkel előzték meg.
1920-ban az április elején megtartandó ünnep előtt a Cionista bizottság többször figyelmeztette a brit hatóságokat a Jeruzsálemben tapasztalható feszültségről. Bols és Allenby tábornokok azt bizonygatták, hogy készen állnak minden eshetőségre. Roland Storrs kormányzó is azt állította, hogy megtesznek minden intézkedést annak érdekében, hogy az ünnep ne torkoljon zavargásokba. Csakhogy csupán 188 emberrel rendelkezett. Többségükben indiaiak voltak, és csak nyolc tisztjük volt.
Az események A zavargások Április 4-e, vasárnap bélyegkép|Arab civilek (itt vallási személyek) ellenőrzése az események idején
Azon a napon körüli tömeg gyűlik össze a város központi terén zászlókkal. A zaj miatt az Arab klub erkélyén tartózkodó vezetők nem tudják elmondani a beszédeiket. Viszont a városházánál Jeruzsálem polgármestere, Musza al-Huszeini harcra buzdítja a tömeget Palesztináért. Aref al-Aref újságíró és aktivista lóháton ülve ezt hangoztatja: „Ha nem használunk erőszakot a cionisták és a zsidók ellen, akkor nem végzünk velük soha!” A hallgatói Fejszál képével a kezükben függetlenséget követelnek. Amin al-Huszeini, a jeruzsálemi mufti testvére, és akkor még egyszerű aktivista is erőszakra buzdítja a tömeget.Storrs 1937, 388. o., idézi Taggar 1986.