Zsakó László (Székesfehérvár, 1957. április 19. – 2024. május 15.) magyar programtervező matematikus, informatikus, egyetemi oktató, versenyszervező.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) 1996 óta az Informatikai Szakmódszertani Csoport vezetője, majd 2006-tól pedig a Média- és Oktatásinformatikai Tanszék vezetője volt. 2017 óta vezette az Informatikai Doktori Iskola Szakmódszertani Programját. Irányításával tízen szereztek doktori címet.ELTE Doktori Iskola

Életútja 1978-tól dolgozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, kezdetben az akkori Numerikus és Gépi Matematikai Tanszéken, programtervező matematikusként, majd tanársegédként, adjunktusként, 1998 óta pedig docensként. 1997-ben védte meg doktori dolgozatát az ELTE-n. 2007-ben habilitált a Debreceni Egyetemen (matematika- és számítástudományok), majd 2008-ban az ELTE-n (informatikai tudományok).

Már az 1980-as évek kezdete óta foglalkozott a személyi számítógépek közoktatásban történő alkalmazásával. Részt vett a Nemzeti alaptanterv (NAT) és kerettantervek több változatának kidolgozásában. Az informatikus hallgatóknak bevezető programozást tanított, valamint módszertant a tanárszakosoknak.

1985-től szervezte a közép- és általános iskolás diákok informatikai versenyeit (Nemes Tihamér verseny, Logo, olimpiai válogatóverseny, Informatika Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – OKTV, Izsák Imre Gyula komplex természettudományi verseny, Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny). 2002-ben elindította a Neumann János Tehetséggondozó programot, majd 2008-tól szervezte az egyetemisták tehetséggondozó programozási versenyét.

Aktív tagja volt a nemzetközi informatikai versenyek szervező bizottságának (IOI – International Olympiad in Informatics, CEOI – Central European Olympiad in Informatics). 2018-ig 36 olimpián volt csapatvezető, öt diákolimpiát szervezett Magyarországon a szervezőbizottság elnökeként.

2013-tól a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) alelnöke volt.

Díjai, elismerései Tarján-díj (NJSZT, 1987) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat (2002) Az év informatika oktatója díj (Vezető Informatikusok Szövetsége, 2006) IOI special award emlékérem (IOI International Committee, 2009) Pro Ingenio díj (ELTE, 2015) Bonis Bona A nemzet tehetségeiért díj (emberi erőforrások minisztere, 2015). Tehetségek Szolgálatáért életműdíj (Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, 2020) Összesen 19 alkalommal részesült miniszterelnöki dicséretben. Jegyzetek

Források Zsakó tanár úr halálára, Neumann János Számítógéptudományi Társaság, Hírek, 2024. május 15. Képes Gábor: Zsakó tanár úr halálára, NJSZT, Online hozzáférés NJSZT Informatikatörténeti Fórum: Zsakó László, Online hozzáférés Életműdíjat kapott az ELTE IK oktatója, ELTE, 2020. április 3. Online hozzáférés További információk

Megemlékezés Zsakó Lászlóról az ELTE IK-n, NJSZT, 2024. június 25.

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi Informatikai Diákolimpia

Kategória:1957-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar informatikusok Kategória:Székesfehérváriak Kategória:Budapestiek