A Balás Géza-emlékérmet a MAE Növényvédelmi Társaság az Állattani Szakosztály kezdeményezésére 2006-ban alapította a több évtizedes kutató, oktató, és szervező tevékenység elismerésére az agrozoológia szakterületen.

Sipeki Balás Géza[ (1914-1987) kertész, zoológus, botanikus, a kertészeti növényvédelmi rovartan tudományterület megteremtője és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán az önálló Rovartani Tanszék megalakítója (1949). 1954-1961 időszakban a kertészeti rovartan egyetemi tanára, de a oktatói állásából, és az 1956-os forradalom utáni megtorlások részeként, (szakmai kifogásokba bújtatott) politikai okokból eltávolították. Lefokozva az 1950-ben alapított Kertészeti Kutató Intézetbe, Budatéténybe került, 1964 decemberétől a Nemzeti Múzeum Állattárában is dolgozott, ahová addigi gubacsgyűjteménye is bekerült, mintegy 10 ezer példány.

A Magyar Agrártudományi Egyesület formális megszűnését (2013) még megelőzően, a MAE Növényvédelmi Társaság-ból (alapító: Ubrizsy Gábor, 1964) 2009-ben önálló szakmai szervezetként jött létre a Magyar Növényvédelmi Társaság (MNT, HPPS), amely a növényvédelem tudományterületeinek ügyeit képviseli a szakosztályain keresztül. A Magyar Növényvédelmi Társaság továbbra is fenntartja a MAE Növényvédelmi Társaság által alapított elismerések folyamatosságát (2010-től). A Növénykórtani, valamint a Gyomnövények - gyomirtási Szakosztály szenior, illetve junior kitüntetésekhez hasonlóan – a (2006-ban még „MAE”, majd 2009-től a Magyar Növényvédelmi Társaság) Agrozoológiai Szakosztály 2006-ban Pénzes Béla kezdeményezésére részére új, a „Növényvédelmi állattan” kiválóságainak elismerésére két kitüntetés alapítását kezdeményezte: a Balás Géza-emlékérem (szenior), évenkénti, illetve a Rainiss Lajos-emlékérem (junior) kétévenkénti átadásával. A Balás Géza nevével fémjelzett emlékérem (plakett) a növényvédelmi állattan (agrozoológia) területén a kitüntetésre érdemesek mindazok a kutatók, oktatók, a növényvédelem területén dolgozó felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek, akik szakmai és tudományos tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a növényvédelem hazai gyakorlatának megalapozásához és fejlesztéséhez. A szenior kategóriában (35 év életkor felett) a Balás Géza-emlékérem, (megjegyzés: a Magyar Helyesírás Szabályai 12. kiadás szerint az X Y-emlékérem kötőjellel írandó, azonban a kitüntetéseken és a "Növényvédelem" c. folyóirat megemlékezés cikkeiben mint „X Y Emlékérem” szerepelnek, 2024. A junior kategóriában (35 év életkor alatt) a Rainiss Lajos-emlékérem kerül kiadásra az MNT Alapszabálya (2. Díjbizottság a-h pontok) szerint kerül sor. Az emlékérem 2x vastag sárgaréz lemez összeragasztásával készül, átmérőjű. Az érem felszíni oldalán „Balás Géza 1914-1987” felirat, és egy róla készült grafika vésete látható, amely 1981. 06. 26-án készült (alkotója ismeretlen). Az érem hátoldalán (az előző év őszén odaítélt) kitüntetettjének neve és a „MAE NÖVÉNYVÉDELMI TÁRSASÁG NÖVÉNYVÉDELMI ÁLLATTAN”, majd 2010-től a „MAGYAR NÖVÉNYVÉDELMI TÁRSASÁG NÖVÉNYVÉDELMI ÁLLATTAN” felirat található. Az elismeréseket a Növényvédelmi Tudományos Napokon, rendszerint a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adják át a rákövetkező év február hónapjában. A Balás Géza-emlékérmet oklevél kíséretében (az átadás időpontjára datálva), a kitüntetett érdemeinek rövid méltatását követően adják át.

Az elismerést kapták

Jenser GáborN.N. (2007): A MAE Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2006-ban. Jenser Gábor a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 43 (2), 99-100. o. https://real-j.mtak.hu/21775/2/Novenyvedelem_2007_2.pdf (2006) Balázs KláraN.N. (2008): A MAE Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2007-ben. Balás Klára a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 44 (2), 87-89. o. https://real-j.mtak.hu/21776/2/Novenyvedelem_2008_2.pdf (2007) Szeőke KálmánN.N. (2009): A MAE Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2008-ban. Szeőke Kálmán a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 45 (2), 78-80. o. https://real-j.mtak.hu/21777/2/Novenyvedelem_2009_2.pdf (2008) Ripka GézaN.N. (2010): A MAE Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2009-ben. Ripka Géza a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 46 (2), 84-85 o. https://real-j.mtak.hu/23555/2/novenyvedelem_2010_2.pdf (2009) Tóth MiklósN.N. (2011): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2010-ben: Tóth Miklós a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 47 (2), 66-67. o.  http://real-j.mtak.hu/23644/2/novenyvedelem_2011_2.pdf (2010) Csóka GyörgyN.N. (2012): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2011-ben: Csóka György a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 48 (2), 59-61. o. https://real-j.mtak.hu/24328/8/novenyvedelem_2012_2.pdf (2011) Vörös GézaN.N. (2013): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2012-ben: Vörös Géza a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 49 (2), 82-84. o. https://real-j.mtak.hu/23680/2/novenyvedelem_2013_2.pdf (2012) Pénzes BélaN.N. (2014): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2013-ban: Pénzes Béla a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 50 (2), 89-91. o. https://real-j.mtak.hu/23681/7/novenyvedelem_2014_2.pdf (2013) Nagy BarnabásN.N. (2015): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2014-ben: Nagy Barnabás a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 51 (2), 81-83. o. https://real-j.mtak.hu/23683/2/novenyvedelem_2015_2.pdf (2014) Szántóné Veszelka MáriaN.N. (2016): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2015-ben: Szántóné Veszelka Mária a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 52 (2), 97-99. o. https://real-j.mtak.hu/23684/2/novenyvedelem_2016_2.pdf (2015) Mészáros ZoltánN.N. (2017): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2016-ban: Mészáros Zoltán a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 53 (2), 70-71. o. https://real-j.mtak.hu/23762/62/novenyvedelem_2017_2.pdf(2016) Szőcs GáborN.N. (2018): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2017-ben: Szőcs Gábor a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 79 (54): 2, 67-68. o. https://real-j.mtak.hu/23763/2/novenyvedelem_2018_2.pdf (2017) Orosz AndrásN.N. (2019): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2018-ban: Orosz András a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 80 [N.S. 55]: 2, 79-80. o. https://real-j.mtak.hu/13883/2/2019_02_Novenyvedelem.pdf (2018) Benedek PálN.N. (2020): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2019-ben: Benedek Pál a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 81 /N.S. 56/ (2), 85. o. https://adt.arcanum.com/hu/view/Novenyvedelem1965_2020/?query=n%C3%B6v%C3%A9nyv%C3%A9delem&pg=90&layout=s (2019) Haltrich AttilaN.N. (2021): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2019-ben: Haltrich Attila a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 82 /N.S. 57/ (2), 66-68. o. https://real-j.mtak.hu/21757/3/2021_02_Novenyvedelem.pdf (2020) Vétek Gábor (posztumusz)Haltrich Attila (2020): Vétek Gábor 1980-2020. Rovarásztól búcsúzunk. Rovarász Híradó 100 2020. december https://www.rovartani.hu/rovarasz-hirado-100/vetek-gabor-1980-2020/Pénzes Béla (2022): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2020-ban: Vétek Gábor a Balás Géza Emlékérem (posztumusz) kitüntetettje. Növényvédelem 83 /N.S. 58/ (2), 83-86. o. https://real-j.mtak.hu/25587/2/2022_2_Novenyvedelem.pdf (2021) Keszthelyi SándorN.N. (2023): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2021-ben: Keszthelyi Sándor a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 84 /N.S. 59/ (2), 75-76. o. https://real-j.mtak.hu/25588/2/2023_02_Novenyvedelem.pdf (2022) Melika GeorgeN.N. (2024): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2023-ban: Melika George a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 85 /N.S. 60/ (2), 66-68. o. (2023) Fail JózsefN.N. (2025): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2024-ben: Fail József a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje.Növényvédelem 86 /N.S. 61/ (2), 67-68. o. (2024) Markó ViktorN.N. (2026): A Magyar Növényvédelmi Társaság kitüntetettjei 2025-ben: Markó Viktor a Balás Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 87 /N.S.62/ (2), 83-84. (2025)

Jegyzetek

Kategória:Magyar tudományos díjak Kategória:Növényvédelem