Michael Akpovie Olise (London, 2001. december 12. –) angol születésű francia válogatott labdarúgó, a Bayern München játékosa.

Pályafutása

Utánpótlás évek Az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City csapatában is játszott fiatalkorában.

Reading 2018 júliusában tagja lett a Reading akadémiájának. 2019. március 12-én mutatkozott be, 17 évesen, a Leeds United elleni 3–0-s vereség során. Július 15-én három éves szerződést írt alá a csapattal. Először 2020. szeptember 19-én talált be a bajnokságban, a 76. percben megszerezve a Reading második gólját a Barnsley ellen. 2021 áprilisában jelölték az Év fiatal játékosa díjra, amit a hónap 29. napján meg is kapott.

Crystal Palace 2021. július 8-án Olise öt éves szerződést írt alá a Crystal Palace-szal, miután az első osztályú csapat kifizette 8,37 millió fontos kivásárlási árát.

2021. szeptember 11-én debütált a Premier League-ben, a Tottenham Hotspur elleni 3–0-s győzelem során, Jordan Ayew cseréjeként a 86. percben. Szeptember 23-án játszott először kezdőként, ezúttal a Newcastle United elleni 1–1-es győzelem során.

2021. október 3-án szerezte első gólját a Premier League-ben, miután csereként állt be a Leicester City elleni mérkőzésen. A Palace legfiatalabb gólszerzője lett az első osztályban Clinton Morrison (1998) óta.

2023. április 9-én a legfiatalabb játékos lett, aki egy mérkőzésen három gólpasszt adott, a Leeds United elleni 5–1-es győzelem során. Május 13-án az első Palace-játékos lett, aki tíz gólpasszt adott egy Premier League-szezonban, miután előkészítette Eberechi Eze második gólját a Bournemouth ellen. Augusztus 17-én bejelentették, hogy Olise aláírt egy új, négy éves szerződést a csapattal, azt követően, hogy több sajtóhír is megjelent arról, hogy közel állt a visszatéréshez a Chelsea-hez.

2024 februárjában komoly izomsérülést szenvedett. Áprilisban tért vissza, amit követően több jó teljesítményt is felmutatott, többek között duplázott a Manchester United elleni 4–0-s győzelem során.

Bayern München 2024. július 7-én ötéves szerződést írt alá a német Bayern München csapatával.

Statisztika 2024. május 19-i adatok alapján. CsapatSzezonBajnokságKupaLigakupaÖsszesenOsztályGólokGólokGólokGólokReading2018–2019Championship400000402019–202019030102202020–20214471010467Összesen6774020737Crystal Palace2021–2022Premier League26252003142022–202337210204022023–2024191000001910Összesen821462209016Karrier összesen149211024016323

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Bayern München Bundesliga: 2024–25, 2025–26

A válogatottal Franciaország U23 Olimpiai játékok ezüstérem: 2024 Franciaország UEFA Nemzetek Ligája bronzérem: 2024–25

Egyéni EFL Championship – Az év fiatal játékosa: 2020–2021 EFL Championship – Az év csapata: 2020–2021 Premier League – A hónap gólja díj: 2023. január PFA – Az év csapata: 2020–2021-es Championship Reading – Az év utánpótlás játékosa: 2018−2019 Crystal Palace – A játékosok év játékosa: 2022–2023 Crystal Palace – A szezon gólja: 2022–23

Jegyzetek

Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Londoniak Kategória:Francia olimpikonok Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Reading labdarúgói Kategória:A Crystal Palace labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2024. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Francia olimpiai ezüstérmesek Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek