I. Károly (angolul Charles I.; 1600. november 19.– 1649. január 30.) Anglia, Skócia és Írország királya 1625-től 1649-es kivégzéséig.

Károly VI. Jakab skót király második fiaként született. Apja 1603-ban megörökölte Anglia trónját és a családjával együtt oda költözött. 1612-ben meghalt az elsőszülött fiú, Henrik Frigyes és Károly lett a trón örököse. 1623-ban barátjával, Buckingham hercegével együtt nyolc hónapot külföldön töltött, hogy megkérjék Mária Anna spanyol infánsnő kezét. A tárgyalások – a katolikus házasságot ellenző angol közvélemény örömére – kudarcba fulladtak. Károly két évvel később, röviddel trónra lépését követően feleségül vette XIII. Lajos francia király húgát, Henrietta Máriát.

1625-ös megkoronázását követően nézeteltérésbe keveredett az angol parlamenttel. Károlynak meggyőződése volt, hogy Isten akaratából uralkodik és hogy saját lelkiismeretén kívül másnak nem tartozik számadással. Jövedelmeinek jelentős része a parlament által kivetett adókból származott, az országgyűlést azonban nem akarta összehívni, így különféle, vitatott jogcímeken szedett pénzt és alattvalói emiatt zsarnoknak tartották. Bár protestáns volt, a szélsőségesebb alattvalói, mint az angol puritánok vagy a skót presbiteriánusok katolikusszimpátiával vádolták, ráadásul katolikus nőt vett feleségül. Nem segítette hathatósan a harmincéves háborúban a protestáns felet és anglikán egyházbeli reformjai ellenállásra találtak. Amikor megpróbálta rákényszeríteni a skótokra az anglikán hitelveket, kitört a püspökháború, ami miatt angliai és skóciai ellenfelei közös ellenfélre leltek benne.

1642-ben kitört az angol polgárháború, amelyben Károly és royalista pártja az angol és skót parlamentekkel vette fel a harcot. 1645-ben a király vereséget szenvedett és megadta magát a skótoknak, akik hosszas tárgyalások után átadták őt az ún. hosszú parlamentnek. Károly nem volt hajlandó elfogadni az alkotmányos monarchiát, így továbbra is fogságban tartották. 1647 novemberében megszökött, de Wight szigetén elfogták. Titokban szövetséget kötött a skótokkal, de a parlament "újfajta hadserege" 1648 végére a polgárháború második hullámában is felülkerekedett. Károly hazaárulásért bíróság elé állították és 1649 januárjában lefejezték. A monarchiát felszámolták és Oliver Cromwell vezetésével megalakult a köztársaság (Commonwealth). A királyságot 1660-ban állították vissza, Károly fia, II. Károly visszahívásával.

Gyermekkora

Károly, VI. Jakab skót király és felesége, Dániai Anna második fia a dunfermline-i palotában született, 1600. november 19-én.; . December 23-án keresztelte meg David Lindsay protestáns rossi püspök az edinburgh-i Holyrood palota királyi kápolnájában. Apja még csecsemőként kinevezte Albany hercegévé (hagyományosan a skót királyok második fiának címe), Ormond márkijává, Ross grófjává és Ardmannoch urává.

1603 márciusában meghalt a gyermektelen I. Erzsébet angol királynő és VI. Jakab (aki VII. Henrik ükunokája volt) megörökölte Anglia trónját. Károly gyenge, beteges gyerek volt, így amikor szülei és idősebb testvérei áprilisban elindultak Londonba, ő apja barátja, Lord Fyvie gyámsága alatt Skóciában maradt.

A következő évben, amikor a három és fél éves Károly már képes volt segítség nélkül végigmenni a dunfermline-i palota nagytermén, úgy döntöttek, hogy elég erős az utazáshoz. 1604 júliusában útnak indították, hogy csatlakozzék családjához; ezután szinte egész életét Angliában töltötte.; . Apja Sir Robert Carey felesége, Elizabeth Trevannion gondjaira bízta, aki bőrből és rézből készült különleges csizmákat csináltatott neki, hogy gyenge bokái megerősödjenek. Beszédkészsége is lassan fejlődött, dadogása egész életében megmaradt.

1605 januárjában az angol hagyományoknak megfelelően megkapta a York hercege címet és felvették a Fürdőrend lovagjainak sorába. Oktatását a skót presbiteriánus Thomas Murrayre bízták,; . aki az ilyenkor szokásos tárgyakat (klasszikusok, nyelvek, matematika, hittan) írta elő számára. 1611-ben a Térdszalagrend lovagjává ütötték.

Gyerekkori betegességét talán angolkór okozta, mindenesetre idővel sikerült felülkerekednie rajta, jól lovagolt, vívott és lőtt. Ennek ellenére a mindig is magasabb (Károly csupán 163 cm magasságú volt) és erősebb bátyja, Henrik Frigyes árnyékában maradt, akiért Károly rajongott és mindenben őt próbálta utánozni.; . 1612 novemberében azonban a 18 éves Henrik – valószínűleg tífuszban – meghalt, és a 11 éves Károly lett a trón örököse.. Legidősebb fiúként automatikusan megkapta a Cornwall és Rothesay hercege címeket, 1616 novemberében pedig apja kinevezte Wales hercegévé és Chester grófjává.

A trónörökös 1613-ban Károly nővére, Erzsébet feleségül ment V. Frigyes pfalzi választófejedelemhez és Heidelbergbe költözött. 1617-ben Ferdinánd osztrák főherceget Csehország királyává választották, de a következő évben a cseh nemesség fellázadt és az osztrák kormányzókat kidobálták a prágai vár ablakából. 1619 augusztusában a nemesi országgyűlés a Protestáns Liga vezetőjét, V. Frigyest választotta meg cseh királynak; ugyanebben az évben Ferdinánd megkapta a Német-római Birodalom császári koronáját. A csehek belső politikai válsága a katolikusok és protestánsok egész Európára kiterjedő konfliktusává vált, amely a harmincéves háborúvá fajult és amely alól Anglia sem vonhatta ki magát.; . 1620-ban Frigyes döntő vereséget szenvedett a fehérhegyi csatában, pfalzi tartományát pedig Spanyol-Németalföld felől Habsburg csapatok szállták meg.; ; . A feszült helyzetben Jakab király igyekezett megtartani a békét, ennek érdekében Károly fiának II. Ferdinánd unokahúgát, Mária Anna spanyol infánsnőt szemelte ki feleségül.; .

A spanyol házasságot azonban mind az angol közvélemény, mind az udvar ellenezte. A londoni parlament nyíltan a katolikusok és Spanyolország ellen fordult, így amikor Jakab 1621-ben összehívta őket, tagjai felszólították a királyt, hogy üzenjen hadat a spanyoloknak és keressen protestáns menyasszonyt a trónörökös számára.; . Jakab lordkancellárját, Francis Bacont korrupció vádjával a Lordok Háza elé citálták és a súlyos pénzbüntetés mellett eltiltották a politikai tevékenységtől is. Az eset fontos precedenst teremtett, később Károlyt és híveit, Buckingham herceget, William Laud érseket és Thomas Wentworth straffordi grófot is ennek alapján vádolták meg. Jakab kijelentette, hogy az Alsóház tagjainak csak a belügyekbe lehet beleszólása, míg a képviselők a szólásszabadságra hivatkozva követelték a spanyol hadüzenetet és a protestáns dinasztikus házasságot. Károly apjához hasonlóan arcátlanságnak és a királyi előjogok megsértésének tartotta, hogy az alsónemesség bele akar szólni abba, hogy kivel házasodik össze. 1622 januárjában Jakab feloszlatta a parlamentet.; .

Károly és Buckingham (Jakab kegyence, aki egyúttal a hercegre is nagy befolyással volt); . úgy döntött hogy saját kezükbe veszik az ügy irányítását és 1623 februárjában titokban Spanyolországba utaztak, hogy megszervezzék a házasságot.; ; ; . Útjuk azonban teljes kudarcnak bizonyult.; ; . Az infánsnőnek nem tetszett az "eretnek" Károly, a spanyol kormány pedig azt követelte, hogy a vőlegény térjen át a katolikus hitre, vonják vissza az angol katolikusellenes rendeleteket (Károly tudta, hogy a parlament erre semmiképpen nem lenne hajlandó) és az infánsnő egy évig még hazájában maradt volna az esküvő után, hogy a feltételeket biztosan betartsák. A tárgyalások során Buckingham összeveszett a spanyol főminiszterrel, Olivares gróffal, így a megbeszéléseket Károlynak egyedül kellett befejeznie.; . Mikor októberben menyasszony nélkül tértek vissza Londonba, a nép megkönnyebbülten és lelkesen fogadta őket,; ;; ; . és Buckinghammel együtt ismét sürgetni kezdték Jakabot a hadüzenet miatt.;.

A király 1624-ben ismét összehívta a parlamentet, hogy pénzt kérjen tőle a háborúra. Károly és Buckingham támogatásával megvádolták Lionel Cranfield kincstárnokot, aki a várható költségek miatt ellenezte a hadüzenetet és hamarosan ugyanúgy járt, mint Bacon. Jakab kijelentette, hogy Buckingham bolond és hogy Károly meg fogja még bánni, hogy ilyen könnyelműen bánik a parlamenti vád intézményével.; ; . Egy rosszul felszerelt, kisebb sereget el is küldtek Pfalzba, hogy visszavegyék a spanyoloktól, de az ellátmány hiánya miatt az csak a holland partokig jutott.; ; ; .

Az egyre betegesebb Jakab már képtelen volt irányítani a politikai életet. Mikor 1625 márciusában meghalt, a királyság kormányzata gyakorlatilag már Károly és Buckingham kezében volt.

Uralkodásának kezdetei

Miután a spanyol házasság tervei kútba estek, Károly és Buckingham Franciaországban keresett menyasszonyt.; ; . 1625. május 1-én (a Franciaországban használt Gergely-naptár szerint május 11-én) Károly megbízottja révén a párizsi Notre Dame előtt házasságot kötött XIII. Lajos 15 éves húgával, Henrietta Máriával.; ; . Korábban már személyesen is találkoztak, amikor Károly Spanyolország felé áthaladt Párizson.; . Házastársakként való első találkozójukra 1625. június 13-án került sor Canterburyben. A király elhalasztotta a parlament összehívását, míg a házasságot elhálták, hogy elejét vegye a képviselők tiltakozásának.. Az alsóház tagjai továbbra is ellenezték a katolikus menyasszonyt, attól tartva hogy hatására Károly enyhít a katolikusellenes törvényeken. Károly megnyugtatta őket, hogy ez nincs szándékában, ám a franciákkal kötött titkos házassági szerződésben épp erre tett ígéretet. Ráadásul a szerződés alapján kölcsönadtak hét angol hajót Lajosnak, aki 1625 szeptemberében többek között ezekkel vonta blokád alá lázadó hugenotta alattvalóit La Rochelle-ben. Károlyt 1626. február 2-án koronázták meg a Westminsteri apátságban, de felesége nem volt az oldalán, mert nem volt hajlandó részt venni a protestáns ceremónián.; ; .

A király vallásos elkötelezettsége iránti bizalmat tovább rombolta, hogy támogatta a puritánokat támadó antikálvinista Richard Montagu lelkészt. Montagu 1624-es pamfletjében nem fogadta el a kálvinista predesztináció elvét, miszerint Isten előre meghatározta ki üdvözül és ki kárhozik el. A hozzá hasonló arminiánusok azon kevesek közé tartoztak, akik támogatták a spanyol házasságot. I. Jakab támogatásával Montagu újabb írását (Appello Caesarem) is kiadhatta, de már csak a király 1625-ös halála után jelent meg. Károly is védelmébe vette a teológust, és hogy megóvja a parlament puritánjaitól, kinevezte őt királyi káplánná. A puritánok attól tartottak, hogy az arminiánusok támogatása valójában egy katolikus visszarendeződés tervét fedheti.

A parlament nem akart a kontinensen belebonyolódni a harmincéves háborúba, ehelyett az olcsóbb tengeri megoldást választották, remélve hogy sikerül megvámolni a gyarmatokról ezüstöt és aranyat szállító spanyol kincses galleonokat. 140 ezer fontot szavaztak meg Károlynak a háború céljaira, amit ő elégtelennek ítélt.; . Ezenkívül csak egy évre engedélyezték volna az import borra kivetett királyi vám beszedését, pedig Károly elődei VI. Henrik óta élethossziglan megkapták ezt a jogot.; . Az utóbbi törvény azonban megakadt a Lordok Házában és Károly annak hiányában továbbra is szedette a borvámot.

1625 novemberében Buckingham egy meglepetésszerű támadással meg akarta szerezni a Cádiz kikötőjében horgonyzó spanyol kincses flottát. A rosszul szervezett és kivitelezett akció azonban balul sült el és az Alsóházban felmerült hogy a korábbi precedensek alapján vád alá helyezik a herceget.; ; ; . Károly meg akarta mutatni hogy Buckingham továbbra is élvezi a támogatását, ezért 1626 májusában kinevezte őt a Cambridge-i Egyetem kancellárjává, az ellene felszólaló két képviselőt (Dudley Diggest és John Eliotot) a parlament ajtajában letartóztatták. Az Alsóház erre természetesen felháborodott és a két képviselőt egy hetes őrizet után szabadon engedték.; . Júniusban hivatalos tiltakozást adtak be Buckingham személye ellen, arra hivatkozva hogy a háborúra fordítandó összegeket a herceg eltékozolta; ám a király nem a barátját mentette fel tisztségeiből, hanem inkább a parlamentet oszlatta fel.; .