Patek Erzsébet (Budapest, 1918. június 26. − Budapest, 1995. augusztus 11.) régész.

Élete Szülei Patek Ferenc és Szentirmay Erzsébet voltak.

1936-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban, majd 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1963-tól a történelem (régészet) tudományok kandidátusa, 1988-tól a művészettörténeti (régészet) tudomány doktora volt.

A Pázmány Péter Tudományegyetem Magyar Föld Régészete Tanszékén Alföldi András gyakornoka, tőle kapta doktori disszertációjának témáját is. 1941-1942-ben Bécsben kutató ösztöndíjas volt. 1942-1946 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos segédkönyvtárosa, ekkor fordult tudományos érdeklődése a Hallstatt kor kutatása felé, majd 1946-1953 között a Fővárosi Múzeum őskori Osztályának muzeológusa lett. 1953 és 1955 között a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályának osztályvezetője, illetve főosztályvezető-helyettese volt. 1955 és 1958 között a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, majd az MTA Régészeti Intézet ősrégészeti Osztályának osztályvezető tudományos főmunkatársa, s 1958-1983 között az Adattár vezetője volt. 1983-tól az intézmény nyugdíjas tudományos tanácsadója. 1952-től a magyarországi kora vaskor előadó tanára volt. Előbb római kori régészettel foglalkozott, majd az őskorszak, elsősorban a kora vaskor felé fordult. Fontos eredményeket hozott a magyarországi urnasíros kultúrák kutatása és periodizációja terén, elsősorban a Hallstatt-kultúrában.

Részt vett a második világháború utáni budai várnegyed megelőző feltárásában, illetve az ún. Esterházy kincsek megmentésében. Jelentős feltárásokat végzett például Bakonyszücsön (halomsír), 1958-1962 között Mezőcsát-Hörcsögösön (temető), Neszmélyen (temető és telep), illetve 1971–1978 között ásatásokat vezetett Sopron-Várhelyen.Patek Erzsébet: Ásatások a soproni Várhegyen (Burgstall) 1973-ban (Előzetes jelentés), Soproni Szemle, 1974/1., 55–65. oldalPatek Erzsébet: A soproni Várhely (Burgstall) őskori földvára kutatásának 1974. évi eredményei'', Soproni Szemle, 1975/3., 70–80. oldalPatek Erzsébet: A sopron-várhelyi ásatások 1975. évi eredményei (Előzetes jelentés), Soproni Szemle, 1977/2., 47–60. oldal

A MTA Régészeti Bizottságának 1954-től a 60-as évek közepéig volt a titkára. 1971–1984 között az Acta Archaeologica szerkesztőbizottságának tagja, illetve a Magyar Régészeti Topográfia munkálatainak irányítója volt. 1982-től a Deutsches Archäologisches Institut levelező tagja.

Elismerései 1982 Rómer Flóris-emlékérem Munka Érdemrend ezüst fokozata

Művei 1942 A pannoniai fibulasírok elterjedése és eredete. Egyetemi doktori értekezés. Budapest 1948 Az úgynevezett "dák" ezüstkincsek balkáni kapcsolatai. Antiquitas Hungarica 2. 1949 Néhány megjegyzés a "géta-dák" ezüstkincsek kérdéséhez. Antiquitas Hungarica 3. 1950 Biztosítószerkezettel készített fibulák Pannóniából. Budapest Régiségei 1950 1955 Koravaskor-kutatásunk néhány problémája. Adatok a Duna-könyök koravaskorának kialakulásához. Archaeologiai Értesítő 1958 A tököli koravaskori urnatemető. Budapest Régiségei 1963 Az urnasíros kultúra a Dunántúlon. Kand. értekezés. Budapest 1968 Die Urnenfelderkultur in Transdanubien. Budapest 1970 Ein Spätbronzezeitliches Grab in Bakonyszücs-Százhalom. Acta Archaeologica 1974 Ásatások a soproni Várhelyen [Burgstall], 1873-ban. Előzetes jelentés. Soproni Szemle 1975 A soproni Várhely [Burgstall] őskori földvára kutatásának 1974. évi eredményei. Soproni Szemle 1976 A Hallstatt-kultúra Sopron környéki csoportja. Archaeologiai Értesítő 1981 Die Anfänge der Siedlung und des Gräberfeldes von Sopron-Burgstall. Die Hallstattkultur. Linz 1982 Recent Excavations at the Hallstatt and La Tène Hill-Fort of the Sopron-Várhegy [Burgstall] and the Predecessors of the Hallstatt Culture in Hungary. British Archaeological Reports. International Series 1982 1982 Die hallstattzeitlichen Glasperlen Transdanubiens. Savaria 1982 Magyarország legkorábbi vastárgyai és ezek régészeti környezete. Iparrégészet 1987 A Hallstatt-kultúra kialakulásának előzményei és az idősebb Hallstatt-kultúra a Dunántúlon. Doktori értekezés. Budapest 1991 A Szabó Győző által feltárt „preszkíta” síranyag. A Füzesabony– Mezőcsát-típusú temetkezések újabb emlékei Heves megyében. Agria 1993 Westungarn in der Hallstattzeit. Acta Humaniora

Irodalom Kalicz Nándor, Archaeologiai Értesítő 1987/88 Szilas Gábor, Magyar múzeumi arcképcsarnok. Budapest, 2002 2010 Nők a magyar tudományban. Szerk. Balogh Margit, Palasik Mária. Budapest

Jegyzetek

Források nevpont.hu

Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar régészek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek