Winifred Atwell, trinidad-tobagoi zongoraművész volt. Az 1950-es évektől nagy népszerűségnek örvendett Nagy-Britanniában és Ausztráliában számos boogie-woogie és ragtime slágerrel. Több mint 20 millió lemezt adott el. Ő volt az első fekete előadó, aki első helyezést ért el az Egyesült Királyság kislemezlistáján. Feltehetően továbbra is ő az egyetlen női zenész, akinek ez sikerült.

Pályafutása

Winifred Atwell a trinidad-tobagói Tunapuna-ban született. Orvosi tanulmányokat folytatott, aztán a családi vállalkozásukban egy gyógyszertárban dolgozott. Fiatal korában amerikaiaknak zongorázott a légitámaszponton. Ekkor írta meg a „Piarco Boogie” című dalt, ami aztán „Five Finger Boogie” című címmel lett sláger.

Atwell az 1940-es évek elején elhagyta Trinidadot, és az Egyesült Államokba utazott, hogy Alexander Borovskynál tanuljon. 1945. május 10-én a New York-i Town Hallban adott koncerten az Altruss Opera Company előadásán Paul A. Smith-szel, egy jól ismert tenoristával lépett fel.

1946-ban Londonba költözött, ahol a zeneakadémiára járt. Ezalatt klubokban és színházakban játszott, hogy finanszírozza tanulmányait. A Casino Theatre szerződtettette. Több slágere született, köztük a nagysikerű „Black and White Rag”.

Hugh Mendl révén szerződött a Decca Recordsszal.

Koncertjein Atwell általában először egy koncertzongorán, majd a másik zongorán játszott − egy ütött-kopott függőleges zongorán, amelyet ötven shillingért a férje vásárolt egy régiségboltban. 1952-ben karrierje a csúcson volt: kezei negyedmillió dollárért voltak biztosítva a Lloyd's of London-nál. Hetente körülbelül 30 000 lemezt adott el a Deccánál, így korának messze a legkelendőbb zongoristája lett. Ő volt az egyetlen zongorista, akinek két arany- és két ezüstlemeze volt, és ő volt az első fekete művész Nagy-Britanniában, aki egymillió lemezt adott el.

1980-ban agyvérzést kapott, majd egy évvel később a The Mike Walsh Show-ban bejelentette visszavonulását. Ettől kezdve csak orgonistaként játszott az ausztráliai Narrabeen templomában. 1983-ban szívrohamot kapott, amikor a narrabeeni otthona kigyulladt. Ebbe belehalt. Férje mellé temették Lismore közelében, Ausztráliában.

Diszkográfia

Kislemezek 1952: Britannia Rag, Coronation Rag 1953: Flirtation Waltz, Let’s Have a Party 1954: Rachmaninoff’s 18th Variation on a Theme By Paganini, Let’s Have Another Party, Let’s Have Another Party 1955: Let’s Have A Ding Dong 1956: The Poor People of Paris, Port-Au-Prince, Left Bank, Make It A Party 1957: Let’s Rock ’N’ Roll, Let’s Have A Ball 1959: The Summer of the Seventeenth Doll, Piano Party 1957: Moonlight Gambler 1958: Dawning 1966: Mexico City

Albumok 1956: Double Seven 1969: Chartbusters

Jegyzetek

Források https://www.caribbeanmemoryproject.com/atwell-winifred.html http://www.45-rpm.org.uk/dirw/winifreda.htm https://www.findagrave.com/memorial/23013/winifred-atwell https://www.npg.org.uk/whatson/exhibitions/2007/devotional/winifred-atwell https://www.americannamesociety.org/about-names-winifred-rooted-in-a-resurrection-story-has-often-come-back-to-life/

Kategória:Brit dzsesszzenészek Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek