Szabó Gábor (Hódmezővásárhely, 1969) régész, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézete Őskori és Elő-Ázsiai Régészeti Tanszékének habilitált tanszékvezető egyetemi docense, a Német Régészeti Intézet (DAI) levelező tagja.
Számos ásatás és a bronzdepó-kutató program vezetője, nemzetközileg elismert kutatója a bronzkor- és vaskor korszakának, több szakmai szervezet tagja, a magyar és nemzetközi régészettudomány meghatározó kutatója, egyetemi oktatóként közel száz BA, MA és PhD szakdolgozat és tanulmány témavezetője.
Tudományos munkássága PhD fokozatát 2002-ben védte meg, 2017-ben lett habilitált doktor.
Kutatási területe főleg a Kárpát-medence bronzkora és kora vaskora. Részletesen foglalkozott a Tisza-vidék késő bronzkorával valamint a Kárpát-medence késő bronzkori fémművességével. Kutatásai érintik még a perjámosi- és Füzesabony-kultúra temetőit, az erdélyi Vargyas-szoros barlangjainak településtörténetét.
Nagyobb ásatásai 1999 és 2018 között az M3 autópálya Hajdú-Bihar vármegyei (M3 Archeopark), az M43-as autópálya Csongrád vármegyei szakaszához, valamint a Rákóczifalva határában és a Nagykunságban kialakított szükségvíztározók építéséhez kapcsolódtak, ahol 20 lelőhely megelőző feltárását vezette.
2006-tól az OTKA és az NKA által támogatott kutatási programot vezetett, amelynek célja a Kárpát-medence keleti része bronzkori depóinak, kincsegyütteseinek a lokalizálása, megmentése és értelmezése. Kelet-Magyarország és Erdély területén 36 bronz- és 4 aranykincset tárt fel és dokumentált csapatával, amely Magyarország kiemelten védett, de illegális kincskeresők által fosztogatott földvárairól több ezer kisleletet is megmentett.
2020-ban indult kutatási programja a kora vaskor idején indult változásokat, társadalmi kríziseket, fegyveres konfliktusokat vizsgálja, néhány északkelet-magyarországi erődített település komplex régészeti felderítésének segítségével. A munka egyaránt magába foglal fémkeresőműszeres kutatásokat, klasszikus ásatást, illetve temetkezések vizsgálatát.
Szabó Gábor aktívan közvetíti a régészet eredményeit a nagyközönség felé. Gyakran tart tudománynépszerűsítő előadásokat, szívesen nyilatkozik rádiós- és tévés műsoroknak.
Több szakmai szervezetben és társaságban is aktívan tevékenykedik. Alapító és volt elnökségi tagja az Ősrégészeti Társaságnak. Tagja a Magyar Régész Szövetségnek, 2018 és 2021 közt az elnöke volt. 2006 óta részt vesz az Ásatási Bizottság munkájában, 2016-tól a szervezet elnökeként. Tagja az MTA köztestületének és Régészeti Bizottságának. Az Ősrégészeti Levelek, Archaeológiai Értesítő, és a Magyar Régészet szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.
Elismerései Pro Ingenio-díj a tehetséggondozás terén végzett munkájáért 2021 Schönvisner István-emlékérem 2022 Német Régészeti Intézet (DAI), levelező tag 2024 Jegyzetek
Források Doktori adatlap Dr. Szabó Gábor egyetemi docens az EL:TE BTK Régészettudományi Intézet honlapján V. Szabó Gábor régész a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisában Schönvisner István-díj díjazottjai További információk Publikációs lista Szabó Gábor a Youtube-on: Mi köze a szkítáknak a magyarokhoz?
Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar régészek