Holland Taylor Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő.

Főként televíziós munkásságáról ismert: 1999-ben az Ügyvédek (1998–2003) című sorozattal vehetett át Primetime Emmy-díjat, Roberta Kittleson bírónő szerepében. Egyik leghíresebb szerepe Evelyn Harper a CBS Két pasi – meg egy kicsi (2003-2015) című szituációs komédiájában. Harper megformálásáért négy Primetime Emmy-díjra jelölték.

Fiatalkora és pályafutása Philadelphiában született, Virginia (leánykori nevén Davis) festő és C. Tracy Taylor ügyvéd lányaként.

Miután 1960-ban leérettségizett, a Bennington College-ban járt színművészeti szakra, ahol 1964-ben szerzett diplomát. Ezután New Yorkba költözött, hogy elindítsa hivatásos színészi karrierjét.

Pályafutását színpadi darabokban kezdte. Az 1960-as, 1970-es és 1980-as években Broadway és off-Broadway darabokban lépett fel, a legváltozatosabb műfajokban kipróbálva magát. 1977–1980 között az Edge of the Night című szappanoperában játszott, ezt a Bosom Buddies című szituációs komédia követte, utóbbiban a Tom Hanks által játszott főszereplő vonzó, de követelődző főnökét alakítva. Ezek után számos televíziós programban tűnt még fel, alkalmi vagy visszatérő szerepekben.

A kritikai elismerést az Ügyvédek című drámasorozat hozta meg számára, melynek köszönhetően 1999-ben megnyerte a Primetime Emmy-díjat a legjobb női mellékszereplő (drámasorozat) kategóriájában. Roberta Kittleson bírónő megformálásáért a következő évben ismét jelölést szerzett. Taylor 2003-ig szerepelt a sorozatban.

2003–2015 között a Két pasi – meg egy kicsi című szituációs komédiában a Charlie Sheen és Jon Cryer által alakított főszereplők sznob és rideg anyját, Evelyn Harpert játszotta, 101 epizódon át. Ez a szerepe négy Primetime Emmy-jelölést szerzett számára legjobb női mellékszereplő (vígjátéksorozat) kategóriában.

Magánélete

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1976 The Next Man tévés interjúztató 1980 Hírnév Fame Claudia Van Doren (stáblistán nem szerepel) 1984 A smaragd románca Romancing the Stone Gloria Horne Csomós Mari Menszátor Magdolna Spilák Klára 1985 Key Exchange Mrs. Fanshaw A Nílus gyöngye The Jewel of the Nile Gloria Horne Moór Marianna 1988 Segítség, apa lettem! She's Having a Baby Sarah Briggs Farkasinszky Edit 1990 Alice Alice Helen 1993 Hátulgombolós hekus Cop and a Half Rubio százados Menszátor Magdolna 1994 Egy kis szívesség The Favor Maggie Sand 1995 Majd’ megdöglik érte To Die For Carol Stone Molnár Zsuzsa Menszátor Magdolna A szerelem színei How to Make an American Quilt Mrs. Rubens Az utolsó nyár Hamptonban Last Summer in the Hamptons Davis Mora Axelrod Kis simli, nagy simli Steal Big Steal Little Mona Rowland-Downey 1996 Szép kis nap! One Fine Day Rita 1997 Az őserdő hőse George of the Jungle Beatrice Stanhope Molnár Piroska Hollywoodi forgatókönyv Just Write Emma Jeffreys Betty Crystal Ball 1998 The Unknown Cyclist Celia (stáblistán nem szerepel) Truman Show The Truman Show Alanis Montclair / Angela Burbank Kassai Ilona Csodaország – végállomás Next Stop Wonderland Piper Castleton Andresz Kati 1999 Szexi szörnyeteg The Sex Monster Muriel 2000 Szerencsés balesetek Happy Accidents terapeuta Ég velünk! Keeping the Faith Bonnie Rose Bókai Mária 2001 Félrelépősdi Town & Country ceremónia háziasszonya Doktor Szöszi Legally Blonde Elspeth Stromwell professzor Kassai Ilona 2002 Hamupipőke 2. – Az álmok valóra válnak Cinderella II: Dreams Come True Prudence (hangja) Borbás Gabi Barátnők a bajban Home Room Dr. Hollander Kémkölykök 2. – Az elveszett álmok szigete Spy Kids 2: The Island of Lost Dreams Helga Avellan nagymama Kassai Ilona Menszátor Magdolna 2003 Kémkölykök 3-D – Game Over Spy Kids 3-D: Game Over Helga Avellan nagymama (cameo) Kassai Ilona Intent (rövidfilm) Cavallo bírónő 2004 D.E.B.S. – Kémcsajok D.E.B.S. Mrs. Petrie Szabó Éva 2005 Lagzi-randi The Wedding Date Bunny Molnár Zsuzsa 2007 Hamupipőke 3. – Elvarázsolt múlt Cinderella III: A Twist in Time Prudence (hangja) Menszátor Magdolna 2008 Bébi mama Baby Mama Rose Holbrook Szabó Éva 2010 The Chosen One Ruth 2017 Kepler's Dream Violet von Stern 2018 Gloria Bell Hillary Bell 2019 Botrány Bombshell Faye (stáblistán nem szerepel) 2020 A fiúknak – Utóirat: Még mindig szeretlek To All the Boys: P.S. I Still Love You Edith "Stormy" McClaren-Sheehan Menszátor Magdolna Bill és Ted – Arccal a zenébe Bill & Ted Face the Music Nagy Vezér Halász Aranka A másik én The Stand In Barbara Cox Egri Márta 2023 Quiz Lady Quiz Lady Francine Halász Aranka 2025 Fantasy Life Dr. Greene

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1969 J.T. Mrs. Arnold 1982 The Royal Romance of Charles and Diana Frances Shand Kydd Postán rendelt menyasszony I Was a Mail Order Bride Dottie Birmington Bencze Ilona 1985 Perry Mason visszatér Perry Mason Returns Paula Gordon 1990 A felső tízezer (Multimilliomosok) People Like Us Dolly Halász Aranka Big Deals Mrs. Bluett 1991 Orvos vagy hóhér? The Rape of Doctor Willis Dr. Greenway Tóth Judit 1993 Ellenséges szándékkal With Hostile Intent Lois Baxter 1994 Elárult bizalom Betrayal of Trust Mary Shelton Keserű vér In the Best of Families: Marriage, Pride & Madness Florence Newsom Micsoda hercegnő The Counterfeit Contessa Wallace Everett 1995 A Walton Wedding Flo néni Awake to Danger Dr. Joyce Lindley 1999 Amiért érdemes élni My Last Love Marnie Morton 2000 Csigalépcső The Spiral Staircase Emma Warren Földi Teri E-mail az elnöknek Mail to the Chief Katherine Horner Andai Györgyi Képzelt szerelem The Deadly Look of Love Evelyn McGinnis 2001 Halálos hullámhossz Strange Frequency Marge Crowley A merénylet napja The Day Reagan Was Shot Nancy Reagan

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1971 Love Is a Many Splendored Thing Trish Wanamaker ismeretlen epizódok 1973 Somerset Ruth Winter őrmester 234 epizód 1975 Beacon Hill Marilyn Gardiner 13 epizód 1977 Kojak Kojak Elizabeth 1 epizód 1977–1980 The Edge of Night Denise Norwood Cavanaugh, R.N. 14 epizód 1980–1982 Bosom Buddies Ruth Dunbar 37 epizód 1981 ABC Afterschool Special Francine Martin 1 epizód 1982 All My Children Jill Ollinger 1 epizód 1983 Szerelemhajó The Love Boat Kathy Brighton 1 epizód 1984 Kate & Allie Linda Cabot 1 epizód 1985 Me and Mom Zena Hunnicutt 6 epizód 1987 Harry Ina Duckett, R.N. 7 epizód Perfect Strangers Olivia Crawford 1 epizód 1987–1989 CBS Summer Playhouse Fran Grogan 2 epizód 1989 Gyilkos sorok Murder, She Wrote Winifred Thayer 1 epizód 1990 Wiseguy Allison Royce 1 epizód 1990–1991 Going Places Dawn St. Clare 3 epizód 1992–1993 The Powers That Be Margaret Powers 20 epizód 1993–1994 Saved by the Bell: The College Years Dean Susan McMann 7 epizód 1994–1995 Halálbiztos diagnózis Diagnosis: Murder Gretchen McCord ügynök 2 epizód 1995–1998 The Naked Truth Camilla Dane 23 epizód 1996 Something So Right Abigail 1 epizód 1998–2003 Ügyvédek The Practice Roberta Kittleson bírónő 29 epizód 1998 Veronica's Closet Millicent 2 epizód Buddy Faro Olivia Vandermeer 1 epizód 1999 Vészhelyzet ER Phyllis Farr 1 epizód 1999–2000 Ally McBeal Ally McBeal nő / Roberta Kittleson bírónő 2 epizód 1999–2001 The Lot Letitia DeVine 17 epizód 2000 Mrs. Klinika Strong Medicine Lillian Pynchon 1 epizód DAG Katherine Twigg 1 epizód The Living Edens narrátor 1 epizód 2001 The Fighting Fitzgeralds Rose 1 epizód 2002 Fillmore! Mrs. Cornwall (hangja) 1 epizód 2003–2015 Két pasi – meg egy kicsi Two and a Half Men Evelyn Harper 101 epizód 2004–2008 L The L Word Peggy Peabody 8 epizód 2005–2007 Monk – A flúgos nyomozó Monk Peggy Davenport 2 epizód 2007 Amerikai fater American Dad! Cassandra Dawson (hangja) 1 epizód 2012 Electric City Ruth Orwell (hangja) 20 epizód McDonald's Thanksgiving Parade Grand Marshal különkiadás 2017 Orville The Orville Jeannie Mercer Hallatlan Speechless Andrea 1 epizód A visszaeső Good Behavior Alice 2 epizód 2017–2019 Mr. Mercedes Mr. Mercedes Ida Silver 29 epizód 2019 Szilaj, a szabadon száguldó Spirit Riding Free Madame Gummery (hangja) 1 epizód Dollface önmaga 1 epizód Jobb idők Better Things 1 epizód 2020 Hollywood Ellen Kincaid minisorozat (7 epizód) 2021 A tanszékvezető The Chair Joan Hambling professzor 2021–2023 The Morning Show The Morning Show Cybil Richards 10 epizód 2022–2025 É-szakik The Great North Goldie (hangja) 2 epizód 2023 Milliárdok nyomában Billions Dr. Eleanor Mayer 3 epizód

Jegyzetek

További információk

Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Philadelphiaiak