Dagmara Domińczyk lengyel–amerikai színésznő.
Főként az Utódlás című drámasorozatból ismert, melyben 2018 és 2023 között szerepelt.
Fiatalkora és családja A lengyelországi Kielcében született, Aleksandra és Miroslaw Dominczyk lányaként. Apja a Szolidaritás Független Szakszervezet tagja volt. Két lánytestvére, Marika és Veronika Domińczyk szintén színésznő lett. Az 1980-as évek elején családjával menekültként érkezett New Yorkba, miután apja politikai tevékenysége miatt kiutasították őket hazájukból.
A manhattani Fiorello H. LaGuardia High School növendéke volt. Ezután a Carnegie Mellon University School of Drama nevű pittsburghi tagintézményének hallgatója lett, ahol 1998-ban diplomázott.
Pályafutása A 2000-es évek elejétől feltűnt a Rocksztár (2001), a Monte Cristo grófja (2002), a Kinsey (2004), a Házasság a négyzeten (2005), a Gyilkos szerelem (2006), valamint a Kés, villa, olló (2006) című filmekben. A 2010-es évek elejétől A hit arca (2011), az Idegen földön (2013), Az asszisztens (2019) és Az elveszett lány (2021) szereplője volt.
2013-ban jelent meg The Lullaby of Polish Girls című regénye, melyet részben Lengyelországban töltött gyermekévei ihlettek.
Magánélete 2005-ben ment feleségül Patrick Wilson színészhez, két gyermekük született: Kalin Patrick Wilson (2006) és Kassian McCarrell Wilson (2009).
Húga, Marika házassága révén Scott Foley színész sógornője.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2000 Ég velünk! Keeping the Faith Claire 2001 Rocksztár Rock Star Tania Asher Kuthy Patrícia2002 Monte Cristo grófja The Count of Monte Cristo Mercedès Herrera Tóth Ildikó Ők They Terry Alba 2003 Gyilkos szándék Tough Luck Divana / Melissa 2004 Kinsey Kinsey Agnes Gebhard 2005 Házasság a négyzeten Trust the Man Pamela Solecki Janka2006 Mentor Julia Wilder Gyilkos szerelem Lonely Hearts Delphine Downing Kokas Piroska Kés, villa, olló Running with Scissors Suzanne 2007 Prisoner Olivia 2010 Helena from the Wedding Eve 2011 A hit arca Higher Ground Annika Nádasi Veronika Felix the Painter (rövidfilm) Brigitte 2012 The Letter Elizabeth McIntyre2013 Phantom Sophi Zubov Idegen földön The Immigrant Belva Murányi Tünde2014 Jack Strong Sue Big Stone Gap Elizabeth Taylor Let's Kill Ward's Wife Stacy 2016 A Woman, a Part Nadia Jones2020 Ízek, imák, gyerekek Abe Rebecca Az asszisztens The Assistant Ellen 2021 Az elveszett lány The Lost Daughter Callie Kis-Kovács Luca 2022 Szerelmi viszonyom a házassággal My Love Affair with Marriage Zelma (hangja)2023 Pofozóklub a gimiben Bottoms Mrs. Callahan Priscilla Priscilla Ann Beaulieu Dobó Enikő 2024 Csábító leckék Miller's Girl Beatrice Kiss Eszter
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2001 Harmadik műszak Third Watch Jeneca Farabee 2 epizód 2003 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Kate Logan 1 epizód2004 Buddha nyomában Bad Apple Gina Defresco tévéfilm Öten a Mennyországból The Five People You Meet in Heaven Marguerite 2005 24 24 Nicole 2 epizód 2006 The Bedford Diaries Katrina Macklin 4 epizód2011 A férjem védelmében The Good Wife Isabel Sharp 1 epizód Briliáns elmék Suits Nancy 1 epizód 2012 A célszemély Person of Interest Sarah Jennings 1 epizód 2014 Boardwalk Empire – Gengszterkorzó Boardwalk Empire Dinah Linehan 1 epizód 2018–2023 Utódlás Succession Karolina Novotney visszatérő szerep (1. évad)főszerep (2-4. évad) 2018 Fülledt utcák The Deuce Genevieve Furie 1 epizód 2020 Gyilkos lelkek Prodigal Son The Nightingale 1 epizód 2022 Miénk a város We Own This City Erika Jensen 2023 Helló, holnap! Hello Tomorrow! Elle visszatérő szerep
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2022 Screen Actors Guild-díj legjobb szereplőgárda (drámasorozat) Utódlás 2024
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Lengyel színésznők Kategória:Lengyel-amerikaiak Kategória:New York-iak