A Halobacteriota (korábban Halobacterota) az archeák (Archaea) egyik törzse. Történet A Halobacteria az egyik elsőként azonosított archeacsoport volt. Eleinte az Euryarchaeota törzsbe sorolták, majd 2020-ban Parks et al. a Halobacteriota törzse sorolták a Genome Taxonomy Database-ben (GTDB) elérhető adatok alapján.

Bräuer et al. nevezték el 2020-ban Halobacterotának. Az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology 2024. február 1-én megjelent 215. érvényesítési listájában érvényesítette az átnevezést Halobacteriotára.

2022-ig csak itt voltak ismertek citokróm b-t használó metanogének, ekkor fedezték fel a Thermoproteota törzsbe sorolt Methylarchaeum tengchongensist. Anyagcsere A Wood–Ljungdahl-út, az acetátból való metanogenezis, a koenzim M, F430, F420 és a metanofurán szintézisének fehérjéire, a I. légzési komplex, a szukcinát-dehidrogenáz, a citokróm c-reduktáz és a citokróm c-oxidáz egyes fehérjéi is megtalálhatók bennük. A Halobacteria nem metanogén.

A metánanyagcsere tekintetében erősen heterogén: megtalálhatók ennek fő típusai mellett az anaerob metán- vagy alkánoxidáció is. Előfordulás Számos helyen megtalálható, például állatokban és bányákban. Állatokban Nem metanogén fajai előfordulhatnak állatok, például az ember urogenitális és emésztőrendszerében, valamint bőrén és orrában. Urogenitális rendszer Az urogenitális rendszerben leggyakoribb faja a Haloplanus aerogenes. Az archeák és az urogenitális rendszer egészsége közt nem ismert a kapcsolat, de az igen, hogy számos vegyület jelen van az emberi vizeletben, melyet az archeák anyagcseréjükben felhasználhatnak, ilyenek egyes aminosavak, szénhidrátok és szervetlen vegyületek. Egyes anyagokat, például nitrátot, trimetilamin-N-oxidot és fumarátot alternatív elektronakceptorként használhatnak. Emésztőrendszer Bár az emésztőrendszeri archeom elsősorban metanogénekből áll, a kis mennyiségben előfordulnak a Halobacteriotába tartozó nem metanogén archeák az állati emésztőrendszerben. Bőr Az archeák ritkán vannak jelen az emlősök bőrén, és nagyrészt a Halobacteriota és a Methanobacteriota törzsekből származnak. Az emberen csak az esetek 5,9%-ában volt megtalálható. A nem emberi emlősbőrön az archeák körülbelül 14%-át adta Umbach et al. 2021-es tanulmánya szerint. Bányákban Az egyik legrégebbi sóbánya, a bochniai sóbánya területén megtalálták többek közt a szén-monoxid-oxidáló Halobacterium bonnevilleit néhány más faj mellett, melyek ismeretlenek is lehetnek. Ezenkívül találtak Halobacteria-szimbiontákat is kis genommal és korlátozott anyagcsere-képességekkel. Taxonómia Osztályai a Halobacteria, az Archaeoglobi, a Methanocellia, a Methanomicrobia, a Methanonatronarchaeia, a Methanosarcinia, a Methanoliparia és a Syntropharchaeia Filogenetika A Halobacteriát eredetileg a Methanomicrobia közeli rokonának, egymással több filogenetikai elemzésben is testvércsoportnak tekintették, majd a hipersós környezetekben élő Methanonatronarchaeia csoportot tekintették legközelebbi metanogén rokonának, azonban ennek filogenetikai helyzete is vitatott volt. Gyorsan változó helyek eltávolítása alapján ez utóbbi csoport a Halobacteriota törzsben bazális helyzetű lett. 2020-ban a Hikarchaeia-fajok genomjai alapján Martijn et al. kimutatták, hogy a legközelebbi metanogén rokona nem a Methanonatronarchaeia. Zhao et al. 2024-ben kimutatták az Ordosarchaeia genomjai alapján, hogy az a Halobacteria–Hikarchaeia ágak közti evolúciós helyzetű, és feloldja a Halobacteria hosszúág-torzítását. Filogenomika A Halobacteria utolsó közös őse elveszthette metanogenezishez kapcsolódó génjeit, majd más géneket, például citokróm c-oxidáz-géneket szerezhettek baktériumokból vagy más forrásokból horizontális géntranszferrel. Horizontális géntranszferrel adhatta át a Halobacteriota más Euryarchaeota-tagoknak, például a Methanomassiliicoccalesnek a metanol-metiltranszferáz B-t (MtaB). A metildependens hidrogenotróf és a metildizmutáló metanogenezis legkorábban az Euryarchaeota ősénél alakulhatott ki.

Az Eha-fa alapján a Halobacteriota a Methanomadával nem alkot monofiletikus csoportot. Jegyzetek

Kategória:Archeatörzsek Kategória:A 21. században leírt törzsek Kategória:2023-ban leírt taxonok