keretnélküli|180x180pxkeretnélküli|180x180pxKampány2024-es amerikai elnökválasztásJelöltKamala Harris és Tim WalzPártDemokrata PártBejelentve2024. július 21.Feltételezett jelölt2024. július 22.Hivatalos jelölt2024. augusztus 5.SzékhelyWilmington, DelawareFontos személyekAdományok$MottókHivatalos dalFreedom (Beyoncé; Harris)Small Town (John Mellencamp; Walz)Weboldalkamalaharris.com/ Kamala Harris 2024-es elnökválasztási kampánya 2024. július 21-én kezdődött meg, miután Joe Biden elnök visszalépett újraválasztási kampányától és bejelentette, hogy alelnökét fogja támogatni. A szavazás republikánus győzelemmel zárult, Donald Trump elnökjelölt megszerezte a megválasztásához szükséges többséget az elektori kollégiumban.
Harris a Demokrata Párt tagja, 2016-ban lett országszerte ismert, mikor elindult Kalifornia állam szenátori posztjáért. 2019-ben elindult a 2020-as elnökválasztás demokrata jelöltségéért is, de biztos pénzügyi háttér hiányában még ugyanabban az évben visszalépett. Ezt követően Joe Bident támogatta és a korábbi alelnök őt is választotta alelnökjelöltjének. Választási győzelmük után Harris lett az ország első női, afroamerikai és indiai-amerikai alelnöke.
Harris belpolitikája hasonlít Bidenéhez, támogatja a nők abortuszhoz való jogát, az LMBTQ-közösség jogait, illetve fontosnak tartja a éghajlatváltozás elleni küzdelmet. Támogatója ezek mellett a bevándorlási rendszer reformálásának. Külpolitikája szintén hasonlít Bidenhez, ellenzője Kínának és Oroszország Ukrajna elleni inváziójának, de sokkal inkább együttérző volt a palesztinokkal az Izrael–Hamász háború közben, mint az elnök. Gazdasági politikája sokkal inkább populista, különbözik Bidentől.
Harris az első afroamerikai nő és az első ázsiai-amerikai, akit az egyik nagy párt elnöknek jelölt.
Július 22-én megszerzett elég delegáltat, hogy a párt feltételezett jelöltje legyen, a párt hivatalos szavazását augusztus 5-én rendezték meg, még a Demokrata Nemzeti Gyűlés előtt.
Háttér Harris első kampányát az elnökségért 2019 januárjában kezdte meg, akkor Kalifornia szenátoraként. A jelölti viták közben riválisai kritizálták főügyészi karrierje miatt, leginkább korábbi véleményeiről a kannabiszról, készpénzóvadékról és rendőri túlkapásokkal kapcsolatban. Novemberben kezdett el egyértelmű lenni közvélemény-kutatások és pénzügyi problémák következtében, hogy kampánya lassan véget érhet. Ennek következtében 2019 decemberében visszalépett az előválasztástól. 2020. március 8-án kijelentette, hogy Bident fogja támogatni, augusztus 11-én a korábbi alelnök őt választotta alelnökjelöltjének. A választás megnyerése után 2021. január 20-án Harris lett az ország első női alelnöke.
2023 októberében Harris nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy mi történne, ha Joe Biden, a Demokrata Párt akkor valószínű elnökjelöltje, visszalépne a választástól. Biden életkorát a republikánusok gyakran használták kritikájuk középpontjaként. 2024. június 27-én, az első elnökjelölti vita után, az aggodalmak Biden képességeiről bővültek, miután az elnök teljesítménye nagyon gyenge volt. Biden eredetileg nagyon agresszívan reagált a javaslatokra, hogy lépjen vissza. Június 28-án a New York magazin kiadott egy cikket, amiben azt írták, hogy ugyan a legtöbb demokrata nem Harrist szeretné Biden utódjaként, támogatottsága sokkal magasabb volt, mint Bidené vagy más – esetleges – 2028-as jelölteké, mint Gavin Newsom.
Közösségi média oldalakon felhasználók, akik az alelnököt szerették volna jelöltjükként, elkezdtek megosztani egy videót Harrisről, amiben egy sajtótájékoztató közben a következőt mondja: „Úgy gondolod, hogy csak leestél egy kókuszpálmáról? Azon minden kontextusában létezel, amiben élsz és minden, ami előtted volt,” melynek jelentése, hogy egy embert nem csak saját tettei határozzák meg, hanem környezete is. A videóból mém lett, aminek következtében Harris kampányának egyik szimbóluma a kókuszdió lett, és nagy szerepet játszott esetleges jelöltségének népszerűségében. bélyegkép|250x250px|Egy félbevágott Biden–Harris kampánytábla egy kaliforniai kertben, Biden visszalépésének másnapján, az elnök neve már eltávolítva Július 3-ra Harris egy komoly opcióként szerepelt a demokrata vezetőség köreiben, mint Biden utódja. Nem mindenki örült a lehetőségnek, a reakciók „elfogadástól kezdve, félelmen át beletörődésig” terjedtek. Harris önmaga védte Biden teljesítményét a vitán, azt nyilatkozva, hogy ugyan nem volt az elnök legjobb pillanata, a „választás végkimenetelét nem döntheti el egy nap júniusban.” Ennek ellenére a hozzá közel állók elkezdtek azon dolgozni, hogy hogyan lehetne gyorsan a demokrata jelöltté nevezni, ha Biden visszalép. A 2024-es Republikánus Nemzeti Gyűlés közben gyakran beszédek célpontja volt, a kormányra „Biden–Harris-elnökség” néven hivatkoztak. Július 17-én Donald Trump kampánya nem volt hajlandó elfogadni egy dátumot az alelnöki vitára Harris és J. D. Vance között, azt nyilatkozva, hogy nem volt egyértelmű, ki lesz a demokraták alelnökjelöltje.
Július 18-án a The Hill információi szerint Biden nagy bejelentést tervezett tenni az azt követő napokban és, hogy a kongresszusi demokraták Harrist várták, mint a következő jelölt. Ebben az időszakban közvélemény-kutatások szerint a legtöbb demokrata szavazó nem volt biztos a párt képességében, hogy legyőzzék Trumpot. Július 19-re demokraták elkezdték tervezni, hogy Harris hogy nyerhetné meg a választást, de Gretchen Whitmer és Josh Shapiro is opciók voltak. A demokraták által mutatott nyomás következtében Biden július 21-én visszalépett, Harrist nevezve utódjának.
Történelmi jelentősége
Harris az első színesbőrű nő, akit elnöknek jelölt az egyik nagy párt. Hillary Clinton után pedig a második nagypárti női jelölt. Az első demokrata elnök-, és alelnökjelölt az ország nyugati oldaláról. Azzal, hogy 15 nappal kampánya bejelentése után hivatalosan is elnökjelölt lett, Harrisé a legrövidebb sikeres nagypárti kampány az ország történetében. Az első demokrata elnök-, és alelnökjelölt az ország nyugati oldaláról.
Kampány Július 22-én Harris megkapott elég delegáltat, hogy a feltételezett jelölt legyen. Ugyan ez nem kötelezi a delegáltakat, hogy tényleg rá szavazzanak a Nemzeti Gyűlésen, nagy a valószínűsége, hogy megválasztják.
Bejelentés 2024. július 21-én Harris bejelentette, hogy el fog indulni a demokrata jelöltségért, és a Biden for President bizottság kérte a szervezet átnevezését Harris for Presidentre a Szövetségi Választási Bizottságtól.
Adományok Biden visszalépése napján a demokrata ActBlue platform több, mint 50 millió dolláros forgalmat látott, ami Ruth Bader Ginsburg 2020-as halála óta a legsikeresebb napja volt a szervezetnek. Harris jelöltségének első 24 órájában az elnökségi kampányba 81 millió dollárt fektettek hozzájárulók, ami rekordnak számít. Harris végül több, mint egymilliárd dollár adományt kapott mindössze négy hónap alatt, mely rekordnak számít. Ennek ellenére mégis vereséget szenvedett, és a kampány húszmillió dolláros adósságot halmozott fel.
Kampányesemények Első kampányeseményét Harris július 23-án rendezte, a West Allis Central Középiskola tornatermében, Milwaukee (Wisconsin) külvárosi területén, ahol egy héttel korábban a Republikánus Nemzeti Gyűlést tartották. Biden kampányát is beleértve a 2024-es demokrata ciklus legnagyobb nézőseregét vonzotta be.
Harris Beyoncé Freedom című dalát használja a kampány hivatalos számaként, az engedélyt az első esemény napján kapták meg a Parkwood Entertainmenttől, a kampányidőszak egészére.
Lista Ez a lista csak olyan eseményeket tartalmaz, amelyeken a jelölt beszédet mondott, kisebb megállókat, látogatásokat nem.