A 2024. évi nyári olimpiai játékokon a tenisz női egyes versenyszámát július 27. – augusztus 3. között rendezték. A címvédő a svájci Belinda Bencic volt, aki azonban gyermeke áprilisi születése miatt nem vett részt a versenyen. Az olimpián elért eredmények nem számítottak be a világranglista pontversenyébe.
A győzelmet a kínai Cseng Csin-ven szerezte meg, aki a döntőben 6–2, 6–3 arányban győzött a horvát Donna Vekić ellen. A bronzérmes a lengyel Iga Świątek lett, miután a bronzmérkőzésen 6–2, 6–1 arányú győzelmet aratott a szlovák Anna Karolína Schmiedlová ellen.
Ezen a tornán búcsúzott a profi tenisztől a háromszoros Grand-Slam-tornagyőztes német Angelique Kerber, aki a negyeddöntőben a későbbi bajnok Cseng Csin-ventől szenvedett vereséget.
Az indulásra jogosult versenyzők Az előre meghatározott kvalifikációs szabályok alapján, a visszamondások figyelembe vételével az ITF 2024. június 10-én közzétett memoranduma szerint az alábbi versenyzők indulhattak az olimpián. A világranglistán elért helyezés alapján kvalifikációra jogosult, de valamilyen ok miatt nem indult versenyzők a táblázatban színezéssel jelölve. A védett ranglistával (PR) rendelkező versenyzők a védett helyezésük szerinti helyre lettek besorolva. Az Oroszország által Ukrajna területét ért támadás miatt a tenisz nemzetközi szervezeteinek szervezői Oroszországot és Fehéroroszországot kizárták a versenyekből. E két ország versenyzői csak saját nevükben vehetnek részt a tornákon, így az olimpián is csak „semleges egyéni versenyzőként” indulhatnak, melynek keretében nem szabad nemzeti szimbólumaikat, színeiket, zászlóikat kihelyezni, vagy himnuszukat eljátszani.
Megjegyzések: aA versenyző sérülés vagy egyéni döntés alapján nem indult elbA versenyző Billie Jane King-kupán való részvételének mértéke nem érte el a kívánt szintetcA versenyző nem indulhatott el, mert országából már négy másik versenyző jogot szerzett az indulásradA versenyző visszavonult a sportolástóleA versenyző felmentést kapott a Billie Jane King-kupán való részvételi kötelezettség alól
SorszámVilágr.hely.Világranglista-helyezés 2024. június 10-én.VersenyzőOrszágWTA-pontNemzetihely.Világranglista 1 1 Iga Świątek 11695 1 2 2 Cori Gauff 7988 1 a 3 Arina Szabalenka 7788 – a 4 Jelena Ribakina 5973 - 3 5 Jessica Pegula 4625 2 a 6 Markéta Vondroušová 4503 – 4 7 Jasmine Paolini 4,068 1 As1 8 Cseng Csin-ven 4005 1 5 9 María Szákari 3980 1 a 10 Unsz Dzsábir 3748 – 6 11 Danielle Collins 3532 3 a 12 Madison Keys 3343 – 7 13 Jeļena Ostapenko 3318 1 a 14 Darja Kaszatkina 3088 – a 15 Ljudmila Szamszonova 2640 – 8 16 Jekatyerina Alekszandrova 2,360 1 9 17 Marta Kosztyuk 2,240 1 10 18 Emma Navarro 2,238 4 a 19 Viktorija Azaranka 2234 – 11 20 Beatriz Haddad Maia 2213 1 12 21 Elina Szvitolina 2100 2 13 22 Caroline Garcia 2068 1 14 23 Mirra Andrejeva 2017 2 a 24 Anna Kalinszkaja 1,986 – 15 25 Barbora Krejčíková 1768 1 a 26 Anasztaszija Pavljucsenkova 1756 – 16 27 Dajana Jasztremszka 1712 3 17 28 Linda Nosková 1710 2 a 29 Sorana Cîrstea 1704 – 18 30 Katie Boulter 1671 1 19 31 Kateřina Siniaková 1645 3 20 31(223) Angelique Kerber 332 1 a 32 Elise Mertens 1629 – 21 33 Leylah Fernandez 1625 1 22 33(189) Ajla Tomljanović 393 1 a 34 Veronyika Kugyermetova 1623 – 23 35 Karolína Muchová 1510 4 a 36 Anasztaszija Potapova 1427 – c 37 Marie Bouzková 1425 – 24 38 Jüan Jüe 1422 2 25 39 Donna Vekić 1418 1 26 40 Vang Hszin-jü 1411 3 27 41 Julija Putyinceva 1333 2 28 42 Clara Burel 1288 2 29 43 Elisabetta Cocciaretto 1259 2 30 44 Magda Linette 1236 2 c 45 Sofia Kenin 1222 – 31 46 Anhelina Kalinyina 1221 4 c 47 Sloane Stephens 1217 – 32 48 Gyiana Snajgyer 1176 3 33 49 Ana Bogdan 1149 1 34 49(131) Irina-Camelia Begu 581 2 c 50 Karolína Plíšková 1147 – 35 51 Vang Hszi-jü 1125 4 36 52 Magdalena Fręch 1106 3 c 53 Csu Lin 1077 – c 54 Petra Kvitová 1070 – 37 55 Sara Sorribes Tormo 1069 1 38 56 Tatjana Maria 1059 2 39 57 Arantxa Rus 1054 1 c 58 Caroline Dolehide 1049 – bc 59 Leszja Curenko 1048 – a 60 Anna Blinkova 1036 – c 61 Peyton Stearns 1035 – 40 62 Nadia Podoroska 1035 1 Af1 63 Mayar SherifAz Afrika Játékokon aranyérmes Angella Okutoyi átadta a helyét, mivel nem teljesítette az ITF által előírt minimum ranglistaszintet (legalább 400. helyezés) 1034 1 41 64 Diane Parry 999 3 42 64(228) Bianca Andreescu 323 2 43 65 Clara Tauson 994 1 44 66 Jaqueline Cristian 986 3 45 67 Cristina Bucșa 984 2 46 68 Lucia Bronzetti 983 3 47 69 Viktorija Tomova 974 1 bc 70 Ashlyn Krueger 974 – 48 71 Varvara Gracsova 970 4 c 72 Vang Ja-fan 962 – 49 73 Viktorija Golubic 952 1 50 73(314) Julia Grabher 216 1 51e 74 Tamara Korpatsch 951 3 52 75 Laura Siegemund 941 4 53 76 Moyuka Uchijima 935 1 bc 77 Katie Volynets 927 – a 78 Elina Avaneszjan 926 – 54 79 Petra Martić 911 2 55 80 Anna Karolína Schmiedlová 880 1 5681Camila Osorio 875 1További résztvevőkAz eredetileg kvalifikációt szerzett visszalépők helyettesítői. 57 84 Daria Saville 815 2Kontinensbajnokok As18 Cseng Csin-ven Lásd világranglista szerint feljebb Af1 63 Mayar Sherif Lásd világranglista szerint feljebb Am1 115 Laura Pigossi 672 2 Am2 86 María Lourdes Carlé 811 2Aranyérmesek/Grand Slam-bajnokok L1 125 Ószaka Naomi 614 1 L2 117 Caroline Wozniacki 665 2Házigazda ország H1 A hely átcsoportosítva – –Univerzális helyAz univerzális helyeket az olimpiai játékokon alulreprezentált nemzetek ítélik oda, és az Olimpiai Játékok Háromoldalú Bizottsága osztja ki a Nemzeti Olimpiai Bizottságok között az ITF-fel egyeztetve. U1 612 Danka Kovinić 71 1
Versenyidőpontok A megadott időpontok az aznapi első mérkőzés kezdetét jelzik.
Júliusaugusztus27.28.29.30.31.1.2.3.64 között32 között16 közöttNegyeddöntőkElődöntőkBronzmérkőzés Döntő
Kiemeltek
Sorsolási tábla r = feladta (sérülés miatt) d = leléptetve w/o = az ellenfél visszalépett Alt = helyettes ITF = ITF-hely PR = védett ranglista
Döntők
Felső ág 1. csoport
2. csoport
Alsó ág 3. csoport
4. csoport
Végeredmény HelyezésVersenyzőKiemelés6/ITF13.1.4.5.8.PR9.12.9.16.11.4.7.2.17.15.ITF5.14.PR33.PR10.ITFITF17.ITFPRAltUPAltPR
Jegyzetek
Források A kvalifikációs rendszer Sorsolási tábla Az olimpia hivatalos oldala Az indulók hivatalos listája (tenisz)
N1