bélyeg|300px|Amerikai nő szerszámgép mellett 1942-ben Az Egyesült Államok hadigazdasága a második világháborúban döntő szerepet játszott a küzdelem végső kimenetelében. Az Amerikai Egyesült Államok a háború előtt már a világ gazdaságilag legerősebb országa volt. A nehézipar legtöbb, a hadviselés szempontjából alapvetőnek tartott ágazatában termelése meghaladta a németországi termelés szintjét, bár az ország még ki sem lábalt a nagy gazdasági világválságból. A stratégiai nyersanyagokból a gumi kivételével – amit Holland Kelet-Indiából, a Fülöp-szigetekről és a Malájföldről importáltak – valamennyi nyersanyag megtalálható volt a területén. (Volt még jelentősebb import nikkelből, jutából, magnéziumból és volfrámból.)R. M. Hathaway: Economic Diplomacy in Times of Crisis. In: Economics and World Power. An Assessment of American Diplomacy since 1789. New York, 1984. 301. o.idézi

Ugyanakkor földrajzilag az ország területe, gazdasága a korabeli haditechnika szintjén gyakorlatilag sebezhetetlen volt. Más okok azonban, mint az addig jelentéktelen hadikiadások, meg a semlegességi politika erős támogatottsága, egy ideig hátráltatták a felkészülést.

Az amerikai hadigazdaság nem csak a saját haderejét látta el fegyverzettel, hanem a kölcsönbérleti törvény keretében óriási segítséget nyújtott az Egyesült Királyságnak és a Szovjetuniónak a hitleri Németország elleni harcukban.

Előzmények

A háború előtt az Egyesült Államok nemzeti jövedelmének mindössze 1,5%-át fordította katonai célokra. Érvényben volt a semlegességi törvény, ami a külföldi megrendelésekre történő hadianyagszállítást is megnehezítette.A. Milward: War, Economy and Society, 1939-1945. Berkeley, 1977. 4. o.idézi

Az első világháborús tapasztalatok azonban itt is hatottak. Még közvetlenül a háború után az úgynevezett védelmi törvényben különleges államtitkári posztot létesítettek egy esetleges háború gazdasági kérdéseinek felügyeletére.R. E. Smith: La mobilisation economique. RHDGM, 1967. áprilisidézi Ipari mozgósítási tervet is kidolgoztak, ami először is az ipar kihasználatlan kapacitásait kívánta a haditermelés céljaira aktivizálni, egy következő stádiumban pedig az egész ipar háborús átállítását célozta. 25 ezer ipari üzemből vizsgáltak meg, közülük 10 ezret találtak alkalmasnak hadianyaggyártásra. Ezeket hivatalosan értesítették is esetleges háborús feladataikról.

Ennek dacára Henry L. Stimson hadügyminiszter szerint 1940-ben az amerikai hadsereg lőszerkészlete nem volt elegendő akár csak egy napra sem egy komolyabb háborúhoz, és a gyártási kapacitás is elmaradt a követelményektől. Az amerikai gazdaság még sokkal inkább a nagy válság hatása alatt volt, mint bármelyik más ország a világon. Fel sem merült az a gondolat, hogy a válságból a fegyverkezés fokozásával, az ipar háborús átállításával kerüljenek ki. A helyzetet tovább bonyolította a Franklin D. Roosevelt elnök és az üzleti világ közötti ellentét. Egy szenátusi bizottság Gerald Nye vezetésével ekkoriban próbálta bizonyítani, hogy az Egyesült Államok csupán a fegyverkezési ipar ördögi machinációi miatt lépett be az I. világháborúba. A vállalkozók nagy része számára pedig a haditermelés gondolata azokat a nehézségeket idézte fel, amiket a húszas évek elején éltek át, amikor a hadigazdaságot a békére kellett átállítani. Az amerikai ipar ugyan igen koncentrált volt, de az állami ellenőrzés és befolyás jelentéktelen volt a gazdaságban. Stimson hadügyminiszter pontosan fogalmazott: „Ha egy tőkés országban háborúra készülsz vagy háborúba lépsz, akkor meg kell engedned az üzletembereknek, hogy nyerjenek az üzleten, máskülönben nem fognak támogatni.”R. Polenberg: War and Society. The United States 1941-1945. Philadelphia, 1972. 10. o.idézi

Így a kormányzatnak a tényleges hadba lépés előtt sem a hadianyagok beszerzésére, sem a haditermelés ellenőrzésére nem volt kidolgozott terve. A semlegességi törvény módosítására is csak 1939 novemberében került sor, amikor elfogadták az úgynevezett „fizess és vidd” (Cash and carry) törvénymódosítást, ami lehetővé tette a fegyverszállítást Angliának és Franciaországnak készpénzfizetés ellenében.

1939-ben az egész amerikai hadseregnek csupán néhány száz könnyű páncélosa és 1800 darab, többnyire régi típusú repülőgépe volt. A hadsereg létszáma csekély volt. 1940 júliusában, amikor a Kongresszus és a Szenátus először szavazott meg komolyabb összegeket a hadsereg felfegyverzésére, még mindig nem számoltak 2 millió embert meghaladó hadsereggel. Az új program két év alatt 12 000 új repülőgépet kívánt a légierő számára szállítani.

A fegyveres erők fő feladatát ekkor még mindig csak az amerikai kontinens védelmében látták. Tartotta magát az a felfogás, hogy az Egyesült Államok kimaradhat a háborúból, és Németország vereségét gazdasági segítséggel is elő lehet segíteni.R. M. Leighton: Les armes ou les armées: origines de la politique d’arsenal de la democraticA. A. Blum-J. Grossman: La lutte pour une armée nombreuse et les problémes de la main - d’oeuvre industrielle. RHDGM, 1967. január.idézi

A háborúban Pearl Harbor után a több mint két évtizede tartó vita és ellentét az izolacionisták és a nemzetközi politikát támogatók között természetesen az utóbbiak javára dőlt el, és az elnök gyorsan megkapta a kongresszustól a szükséges felhatalmazásokat. Roosevelt azonban sosem felejtette el, hogy a kapitalista gazdaság a vállalkozók önkéntes közreműködése nélkül nem építhet fel sikeres hadigazdaságot, s óvakodott az állami beavatkozás túlzott kiterjesztésétől.

1942 januárjában megalakult a Haditermelési Tanács (War Production Board), hogy a termelés minden ágazatát felölelő állami politikát alakítson ki és „általában felügyeletet gyakoroljon a gazdaság felett”. Az 1942 márciusi második Háborús Felhatalmazási Törvény tovább növelte a kormány lehetőségét, hogy a hadi érdekek biztosítása érdekében beavatkozzon a gazdasági életbe. A Haditermelési Tanács elnökévé Donald Nelsont nevezték ki, aki az ország egyik legnagyobb áruházhálózata, a Sears and Roebuck egyik vezetője volt korábban.D. M. Nelson: Arsenal of Democracy. 20-21. о.idézi Nelson világossá tette, hogy nem kívánja túlzottan érvényesíteni a munkaköréből származó hatalmat. Hajlandó figyelembe venni a hadsereg és a tengerészet beszerzési érdekei mellett a nagyiparosok érdekeit is.

Létrehozták a Defense Plan Corporation nevű államik vállalatcsoportot, hogy a magánipart mentesítsék a beruházások terhei alól. Több iparágban – így a műgumiiparban, a magnéziumüzemekben, a repülőgépgyárakban – az új vállalatok többségét az állam hozta létre. Az állami építkezések értékét 31,4 milliárd dollárra becsülték, melyből 16,1 milliárd jutott az ipari építményekre és felszerelésekre. Más források a háborús ipari beruházások értékét összesen 32 milliárdra becsülik, amiből a kormány 18 milliárdot finanszírozott. A beruházásoknak mintegy felét közvetlenül a fegyvergyártásra, a másik felét pedig a háttéripari ágazatok bővítésére fordították.Industrial Mobilization for the War. 307. o.idézi

1942-ben 12,7 milliárd dollárt ruháztak be, 1943-ban 8,5 milliárdot. Más számítások 20 milliárdra teszik 1940 júniusa és 1944 decembere között a beruházásokat, aminek 75%-át fizette a szövetségi kormány. Emellett a magánberuházásokat is ösztönözték rendkívül kedvező adóleírási kulcsokkal.R. E. Smith: The Army and the Economic Mobilization. Washington, 1954. 473. o.idézi A háború időszakában több ipari üzem létesült, mint a megelőző 15 év alatt.

Stratégiai nyersanyagok A nyersanyagok terén az egyetlen lényeges hiány a gumiellátásban jelentkezett. Holland Kelet-India japán megszállás alá került. Az ország gumitartalékai mintegy tonnára rúgtak, ami legfeljebb egy évre fedezte a szükségletet. Az ipar fel volt készülve a műgumi termelésére, de a Standard Oil még a húszas évek végén megegyezett a német I. G. Farbennel, hogy önként korlátozza az amerikai műgumitermelést. Ezért 1940-ben az ország ilyen kapacitása alig 40 000 tonna volt. Amikor a kormány közölte, hogy vállalja az új gyárak beruházási költségeit és kötelezte a vállalatokat, hogy hagyják figyelmen kívül az I. G. Farbennel kötött megállapodást, két nagy tőkés csoport között indult meg a versengés a műgumitermelés növelésére. Az olajipar azt javasolta, hogy a műgumit nyersolajból állítsák elő. A mezőgazdasági feldolgozóipar viszont gabonából készült alkoholból akarta előállítani a műgumit. A kongresszus a mezőgazdasági lobby nyomására a gabona-alkohol mellett döntött. Az elnök azonban megvétózta a törvényt. Végül is 700 millió dollár költséggel 51 műgumigyárat építettek. A gyárakat a kormány létesítette, majd névleges bérleti díjért bérbe adta a nagyvállalatoknak. Az ország műgumitermelése a háború előtti 16 800 tonnáról 763 000 tonnára emelkedett 1943-ra.Chardonnet: Les conséquences économiques de la guerre 1939-1945. Párizs, 1947.idézi}

A gumival való takarékoskodás érdekében felvetődött a személyautó-gyártás korlátozása is. A gépkocsik a gumi mellett a benzinnek is a legnagyobb fogyasztói voltak, ami a háború miatt szintén hiánycikké vált. Az autógyártást politikai okokból csak az 1942 őszi választások után érintették: adagolták a benzint, korlátozták a nem üzleti célú autóhasználatot is.B. Catton: The War Lords of Washington. New York, 1949. 152. o.idézi

1942 januárjában leállították a hűtőgépek gyártását, hogy az előállításukhoz szükséges fémet a hadiipar számára biztosítsák. 1942 nyarán korlátozták a vas- és acélfelhasználást a fogyasztási iparokban és ideiglenesen megtiltották a házépítést is, 29%-kal csökkentették a tartós fogyasztási javak gyártását. Hiány jelentkezett rézből és alumíniumból is.

Az acélgyártás kapacitása az 1930-as években évi mintegy 73 millió tonnára rúgott, de ennek egy része kihasználatlan volt. 1944-ben viszont már 95 millió tonna kapacitással rendelkezett az amerikai ipar. A repülőgépipar számára termelő alumíniumkohók a harmincas években még csak évi 180 000 tonna alumíniumot tudtak előállítani, a háború alatt viszont évi 1 millió tonnát, melyet még kiegészített a Kanadában is gyorsan bővülő kapacitás. Az alumíniumipar is úgy terjeszkedett, hogy az állami költségvetésből adták a beruházásokhoz szükséges tőkét, majd miután az üzemek megépültek, irányításukat átengedték az Alcoa konszern és a Reynolds Metal Company számára. Az energiafaló új alumíniumkohók többségét az északnyugati vidékekre telepítették, hogy kihasználják e terület olcsó és bőséges vízienergia-forrásait.L. Chandler-D. H. Wallace: Economic Mobilization and Stabilization. 86. o.idézi

Munkaerő 1939 előtt a nagy hadviselő országok tekintetében az Egyesült Államok gazdasága volt a legkedvezőtlenebb helyzetben. 7 millió munkanélküli és hatalmas kihasználatlan ipari kapacitások jellemezték a gazdaságot. Még 1941 végén is több mint 4 millió munkanélkülit tartottak nyilván. A hadiipar gyorsan növekvő szükségletei azonban bizonyos ágazatokban és szakmákban már munkaerőhiányt keltettek. A hadba lépés előtt a fegyvergyártás már 5,5 millió munkást foglalkoztatott, 1943-tól pedig, amikor az amerikai hadsereg feltöltése befejeződött, a munkaerőhiány lett az egyik legfontosabb gazdasági probléma. Más hadviselő országokkal szemben azonban könnyített a gondon az is, hogy a hadsereg embervesztesége viszonylag „csekély” volt, a halottak száma a háború végéig fő volt, ezért nem volt szükség újabb és újabb korcsoportok besorozására.

A háború végén a repülőgépgyártás, a hajóépítés, a robbanóanyagok gyártása, továbbá a vas- és gépipar már a munkaerő 22%-át foglalkoztatta. Az ipari profit 120%-kal emelkedett, a bérek viszont (adózás után) csupán 50–60%-kal; sok sztrájk eredményeképpen is.