A Stan és Pan (eredeti cím: Stan & Ollie) 2018-ban bemutatott amerikai–kanadai–brit életrajzi filmvígjáték-dráma Jon S. Baird rendezésében. A forgatókönyvet Jeff Pope írta, A.J. Marriot Laurel and Hardy: The British Tours című könyve alapján, mely a híres komikus páros, Stan és Pan életének későbbi szakaszát mutatja be. A főszerepben Steve Coogan és John C. Reilly látható, mint Stan Laurel és Oliver Hardy.
Világpremierje 2018. október 21-én volt, a BFI London Film Festival záró gálaestjén. Az amerikai mozikban 2018. december 28-án, míg az Egyesült Királyságban 2019. január 11-én mutatták be. A film pozitív kritikákat kapott, Coogan és Reilly alakításait BAFTA- illetve Golden Globe-díjra jelölték.
Cselekmény 1937-ben, mialatt Vadnyugati őrjárat című filmjüket forgatják, Stan Laurel és Oliver Hardy a szerződésükről beszélgetnek. Stan otthagyná Hal Roach producert és saját filmgyártó céget alapítana, de Oliver óvatosabb nála. Később Stan Fox Studiosnél vár társára, szerződést aláírni a Foxszal, de ő nem jelenik meg és kitart Roach mellett. A producer ráveszi Olivert egy Zenobia című elefántos film elkészítésére, mindezt Stan mellőzésével, ami aláássa a két férfi barátságát.
1953-ban zenés turnéra indulnak az Egyesült Királyságban és Írországban, miközben egy komikus Robin Hood-filmfeldolgozást terveznek. A gyenge publicitás következtében eleinte szinte üres nézőtér előtt lépnek fel. Producerük, Bernard Delfont helyettük inkább az ígéretes új tehetséggel, Norman Wisdommal foglalkozik. Nyilvános megjelenéseik növelik a jegyeladások számát, és sikerül egyre tekintélyesebb helyszíneken szerepelniük.
Stan nyomására eközben tovább dolgoznak a tervezett filmjükön, bár annak londoni producerét nem érik el. Stan végül megtudja: a film gyártását forráshiány miatt felfüggesztették. Ő ezt képtelen közölni Oliverrel és tovább dolgozik a forgatókönyvön. Feleségeik, Ida Laurel és Lucille Hardy csatlakoznak hozzájuk a Savoy Hotelben. A londoni Lyceum Theatre-ben is fellépnek, de a nyitóesten Ida megemlíti az elefántos filmet, ezért a két barát heves vitába keveredik egymással múltbéli sérelmeik kapcsán. Stan úgy érzi, Oliver elárulta barátságukat és lustasággal vádolja meg. Oliver a fejéhez vágja, hogy sosem voltak igazi barátok, szerinte Stan felszínes ember, aki csak a Stan és Pan duót szerette, őt magát sosem.
Stan és Oliver egy worthingi szépségversenyen vesz rész zsűriként. Stan próbál közeledni társához, de ő elutasítja, majd a szíve miatt váratlanul összeesik és kórházba kerül. Delfont azt javasolja, Stan lépjen fel Nobby Cook angol humoristával. A kórházban Oliver közli vele visszavonulását: mivel egészségi állapota miatt végzetessé válhatna számára színpadra lépni, megígérte Lucille-nak, nem kockáztat többé és mielőbb visszatérnek az Államokba. Megbeszélik a legjobb megoldást, vagyis azt, ha Stan új partnert keres magának. Biztosítják egymást afelől is, hogy korábbi vitájukban egyikük sem gondolta komolyan azokat a vádakat, amelyeket egymás fejéhez vágtak.
Stan következő, Nobby Cookkal közös fellépését váratlanul lefújják. Stan egy bárban bevallja Idának, hogy szereti Olivert és nélküle nem folytatja a turnét. Lucille hazatérve nem találja otthon férjét – Oliver Stanhez ment és arra kéri, ismét lépjenek fel együtt.
Írországba tartó hajójukon Stan bevallja az igazat a filmről. Oliver azt mondja, mindvégig tudott róla és azt hitte, Stan is tudja, hogy ő tudja. Miután megérkeznek a szigetországba, a színpadon Stan aggodalmát fejezi ki Oliver állapota miatt. Biztosítja afelől, nem kell a darab végén előadni a dalukat. Oliver azt állítja, rendben van és meglepi Stant, amikor bejelent a közönségnek egy fináléként előadott táncot. Ida a közönség soraiban ülve megszorítja a férjéért aggódó Lucille kezét, de Stan és Ollie gond nélkül eljárják táncukat, hatalmas sikerrel.
A film végén elhangzó epilógus szerint többé nem léptek fel együtt. Oliver nem gyógyult fel szívbetegségéből és 1957-ben elhunyt. Stan nem volt hajlandó Oliver nélkül folytatni a fellépéseket, ehelyett 1965-ben bekövetkezett haláláig tovább írta a Stan és Pan-gegeket.
Szereplők
SzerepSzínészMagyar hang Stanley "Stan" Laurel Steve Coogan Schnell Ádám Oliver "Ollie" Hardy John C. Reilly Besenczi Árpád Lucille Hardy Shirley Henderson Ida Kitaeva Laurel Nina Arianda Bernard Delfont Rufus Jones Hal Roach Danny Huston James W. Horne Joseph Balderrama Nobby Cook John Henshaw James Finlayson Keith MacPherson Harry Langdon Richard Cant Cynthia Clarke, Miffin gyártásvezetője Susy Kane
A film készítése 2016-ban jelentették be Steve Coogan és John C. Reilly szerepeltetését a Stan és Pan duóról szóló életrajzi filmben, melynek Jon S. Baird lesz a rendezője. A forgatókönyv megírására Jeff Pope kapott felkérést, aki korábban már dolgozott együtt Coogannel, a 2013-as Philomena – Határtalan szeretet Oscar-díjra jelölt forgatókönyvén. Pope a saját „hőseinek” nevezte a komikus párost. Pope A.J. Marriot Laurel and Hardy: The British Tours című könyvét is felhasználta ihletként a film megírásához, illetve Laurel dédunokájával, Cassidy Cookkal folytatott beszélgetéseiből is értékes információkat nyert.
A forgatás 2017 tavaszán kezdődött az Egyesült Királyságban. Reilly sminkjének elkészítése napi négy órát vett igénybe.
Fogadtatás Kritikai visszhang A film pozitív kritikákat kapott. A Rotten Tomatoes 225 kritikus véleményének összegzése után 93%-ra értékelte. A weboldal szöveges összefoglalója szerint „A Stan és Pan kegyelettel adózik egy közkedvelt komikuspáros előtt, mindezt szeretetteli bepillantással a színfalak mögé – és megindító bepillantást ad egy alkotói kötelék áldásairól és terheiről.”
Fontosabb díjak és jelölések DíjKategóriaJelöltEredményBAFTA-díj legjobb férfi főszereplő Steve Coogan legjobb brit film Jon S. Baird, Faye Ward, Jeff Pope legjobb smink Mark Coulier, Jeremy Woodhead, Josh Weston Golden Globe-díj legjobb férfi főszereplő – zenés film vagy vígjáték John C. Reilly
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2018 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai filmvígjátékok Kategória:Amerikai életrajzi filmek Kategória:Brit filmdrámák Kategória:Brit filmvígjátékok Kategória:Brit életrajzi filmek Kategória:Kanadai filmdrámák Kategória:Kanadai filmvígjátékok Kategória:Kanadai életrajzi filmek