Kósáné Ormai Vera (Budapest, 1938. május 28.–) pszichológus, pedagógus, nyugalmazott egyetemi oktató az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán.
Pályafutása
Tanulmányai Középiskolai tanulmányait az Abonyi utcai Középfokú Tanítóképzőben végezte el (mely napjainkban az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium). 1962-ben szerzett diplomát pedagógia-pszichológia-magyar szakon az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1968-ban levelező tagozaton elvégezte a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolát. Bölcsészdoktori értekezését 1970-ben védte meg. 1983-ban pedagógiai pszichológiai szakpszichológusi oklevelet szerzett.
Munkahelyei és munkássága 1963 és 1992 között az ELTE-BTK Pszichológia Tanszéken gyakorlatvezetőként és előadóként tevékenykedett. 1992-ben a XIII. kerületi Pedagógiai Kabinetben, mint szakértő és tanácsadó dolgozott. 2005-ben visszatért az ELTE-PPK-ra, ahol 2015-ig előadóként munkálkodott.
Tevékenységei Az 1960-as évektől az Óvodai Nevelés c. szakfolyóiratnál mint rovatvezető, 1969 és 1994 között, mintegy negyedszázadig a Magyar Pszichológiai Társaság Neveléslélektani Szekciójának titkára, majd elnöke volt.
Családja Két fia született, a kisebbik, Kósa Tamás matematikatanár, a nagyobbik, Kósa Gábor szintén az ELTE oktatója, mint vallástörténész.
Művei
A cselekvés szerepe a gondolkodás fejlődésében és fejlesztésében, (Társszerző: Járó Katalin) Továbbképzési Kabinet, Kaposvár, 1975. A pedagógus és a nehezen nevelhető (szociálisan inadaptált) gyermek, Akadémiai Kiadó, Bp. 1981. Fejlődéslélektani vizsgálatok. (Társszerzők: Járó Katalin, Kalmár Magda.) Tankönyvkiadó, Bp. 1975, 1977, 1979, 1982, 1986. Neveléslélektani vizsgálatok. (Társszerzők: Porkolábné Balogh Katalin, Ritoók Pálné.) Tankönyvkiadó, Bp. 1984, 1987. A kiadványt a Művelődési Minisztérium 1984-ben egyetemi tankönyvvé nyilvánította. Ajánlás a deviancia okainak és pedagógiai kezelésének iskolai vizsgálatához középfokú oktatási intézmények számára. Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1988. Beilleszkedési nehézségek és az iskola. Tankönyvkiadó, Bp. 1989. Nevelési Tanácsadás és Iskolapszichológia. (Társszerző: Horányi Annabella, Hoffmann Gertrúd.) A „Társadalmi beilleszkedési zavarok komplex elemzése” c. kutatás Programirodája. Bp. 1991. Személyiségfejlesztő játékok. Országos Közoktatási Intézet Iskolafejlesztési Alapítvány - Budapest XIII. kerületi Pedagógiai Kabinet. Bp. 1996. A mi iskolánk. Neveléspszichológiai módszerek az iskola belső értékelésében, Iskolafejlesztési Alapítvány, Bp. 1998. Pszichológus az iskolában. OKKER, Bp. 1999. A mi óvodánk. Neveléspszichológiai módszerek az óvodában. OKKER, Bp. 2001. Neveletlenek? Gáspár Sarolta beszélgetései gyerekekkel és felnőttekkel. (Társszerző: Szekszárdi Júlia.) OKI Kiadó ‒ Dinasztia Kiadó, Bp. 2003. Mi pedagógusok. (Társszerző: Horányi Annabella.) Flaccus, Bp. 2006. A mi iskolánk. Neveléspszichológiai módszerek az iskola belső értékelésében. Átdolgozott és bővített Kiadás. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 2010, 2015. Őrizzük az értékeket ‒ Párbeszéd a múlt és a jelen között. Iskolafejlesztési Alapítvány, Bp. 2013. Múlt és jelen az óvodai nevelésben. (1963‒1977.) Magyar Pedagógiai Társaság, 2017.
Publikációi, (társ)tanulmányai
1962–1969 1. Különböző nevelői magatartásformák hatása egy osztály tanulóinak tantárgy iránti érdeklődésére és munkafegyelmére. Magyar Pedagógia, 1962. 4. sz. 382–417.
2. A modell és rajz szerepe a cselekvésben megnyilvánuló gondolkodás fejlesztésében. Pedagógiai Szemle, 1965. 3. sz. 225–247.
3. Adatok az encephalopathiás eredetű magatartási zavarok pszichológiai diagnosztikájához. (Társszerző:N. Somogyi-Tóth Zsuzsa) Magyar Pszichológiai Szemle, 1965. 1–2. sz. 124–137.
4. Some psychological data to the syndrome of brain demage in early childhood. (Társszerző: Somogyi-Tóth Zsuzsa) In: 1st Symposium of the Socialist Countries. Szczecin – Nowe Czarnowo 8–11. VII. 1965 r. 17.
5. Elemi konstruáló tevékenység vizsgálata encephalopathiás gyermekeknél. Pszichológiai Tanulmányok X. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967. 581–590.
6. Psychologische Beiträge zum Syndrom der frühkindlichen Hirnschädigung. (Társszerző: Somogyi-Tóth Zsuzsa.) In: Beiheft zur Zeitschrift Psychiatrie, Neurologie und Medizinische Psychologie, 1968. No 8–9. 258–259.
7. Szociálisan inadaptált gyermekek az általános iskolában. Pedagógiai Szemle, 1969. 12. sz. 1074-1083.
8. Helyes-e az „értékelési rendszer” alkalmazása az óvodásgyermekek nevelésében? (Vitaindító.) Óvodai Nevelés, 1969. 6–7. sz. 258–259.
9. A cselekvés szerepe a gondolkodás fejlesztésében. Óvodai Nevelés, 1969. 9. sz. 344–345.
10. Válasz Tenk Béláné hozzászólására a „Helyes-e az értékelési rendszer?” c. vitaindítóra. Óvodai Nevelés, 1969. 10. sz. 379.
11. Önkéntelen figyelem – szándékos figyelem. Óvodai Nevelés, 1969. 10. sz. 384–386.
1970–1979 12. Adatok az agysérült gyermekek pszichológiai vizsgálatának metodikájához. Társszerzők: Kalmár Magda, Homokiné Grozdits Zsuzsa, Fabricius Ildikó. Pszichológiai Tanulmányok XII. (Szerk.: Lénárd Ferenc) Akadémiai Kiadó, Bp. 1970. 387–419.
13. Bevezetés. In: Fejlődéslélektan és pedagógiai pszichológia. (Szerk.: Salamon Jenő – Voksán József) Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1970. 3–23.
14. A nehezen nevelhető gyermekekkel kapcsolatos pszichológiai problémák. In: Fejlődéslélektan és pedagógiai pszichológia. (Szerk.: Salamon Jenő – Voksán József.) Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1970. 461–483.
15. A tanulók személyiségének megismerése és jellemzése. In: Fejlődéslélektan és pedagógiai pszichológia. (Szerk.: Salamon Jenő – Voksán József) Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1970. 403–435.
16. Kételyek és aggodalmak. (Válasz az új Óvodai Nevelési Programmal kapcsolatos kérdésekre.) Óvodai Nevelés, 1970. 5. sz. 165–167.
17. Helyes-e az „értékelési rendszer” alkalmazása az óvodásgyermek nevelésében? (Vitazáró.) Óvodai Nevelés, 1970. 5. sz. 159–161.
18. A szociálisan inadaptált gyermekek megismerése és pedagógiai pszichológiai jellemzése. Pedagógiai Szemle, 1971. 11. sz. 998–1009.
19. Megismerni, fejleszteni. Az új rovat bevezetője. Óvodai Nevelés, 1971. 1. sz. 23–24.
20. A gyermekek élettörténetének megismerés. Óvodai Nevelés, 1971. 2. sz. 68‒71.
21. Az óvodai nevelés verbális kommunikációs szituációi. (Társszerző: Sugárné Kádár Júlia) Óvodai Nevelés, 1971. 6–7. sz. 272–274.
22. Szempontok az érzelmi–akarati sajátosságok megismeréséhez. Óvodai Nevelés, 1972. 1. sz. 29.
23. Rovatvezetői megjegyzések Gyurics Gyuláné: A közösségi nevelésről c. cikkéhez. Óvodai Nevelés, 1972. 5. sz. 188–190.
24. Kérdések Beke Józsefné Eredményvizsgálat – tudásszint mérés c. írásával kapcsolatban. Óvodai Nevelés, 1972. 11. sz. 432–433.
25. Szempontok a beszéd megfigyeléséhez és elemzéséhez. Óvodai Nevelés, 1973. 3. sz. 106–107.
26. Vizsgálatok a társas kapcsolatok alakulásáról. (Társszerzők: Szabados Mártonné, Szántó Lajosné) Óvodai Nevelés, 1973. 4. sz. 161–163.
27. Nevelői eljárások különböző tanulói magatartási rendellenességek esetén. Pedagógiai Szemle, 1973. 4. sz. 329–338.
28. Vizsgáljunk, de még ne mérjünk! Óvodai Nevelés, 1973. 6–7. sz. 271–272.
29. Az óvónő személyiségének szerepe a gyermek megismerésében. Óvodai Nevelés, 1973. 8. sz. 317–318.
30. A Fejlődési Napló. Óvodai Nevelés, 1973. 12. sz. 469–472.
31. Javaslatok Kocsis Józsefné: Játékmegfigyelések c. cikkéhez. Óvodai Nevelés, 1974. 3. sz. 110.
32. A magyar Óvodai Nevelés törekvései az óvónők pszichológiai felkészültségének elmélyítése érdekében. Óvodai Nevelés, 1974. 6–7. sz. 209–220.
33. Zu Gast in Budapest. (A fenti tanulmány német nyelven.) Neue Erziehung in Kindergarten, 1974. No 10. 7–9.
34. Voproszi dlja vüjasznyenyija emocionalnüh i volevoj kacsesztv rebjonka. Doskolnoje Voszpitanyije, 1974. 79–80.
35. Rovatvezetői észrevételek. Óvodai Nevelés, 1974. 12. sz. 474–475.
36. Az iskolába lépő gyerekek jellemzése. (Vitaindító.) Óvodai Nevelés, 1975. 9. sz. 353‒354.
37. Magatartási zavarok súlyosságának megítélése pedagógusok és pszichológusok körében. Pszichológiai Tanulmányok XIV. (Szerk.: Lénárd Ferenc) Akadémiai Kiadó, Bp. 1975. 141–154.
38. A fejlesztő foglalkozások pszichológiai alapjai. In: Fejlesztő foglalkozások a korrekciós 1. osztályban. (Szerk.: Kósáné Ormai Vera– Papp Józsefné) Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1975. 10–18.
39. A korrekciós osztály tanulóinak pedagógiai pszichológiai megismerése.
In: Fejlesztő foglalkozások a korrekciós 1. osztályban. (Szerk.: Kósáné Ormai Vera – Papp Józsefné) Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1975. 19–68.
40. A fejlesztő foglalkozások néhány módszertani kérdése. In: Fejlesztő foglalkozások a korrekciós 1. osztályban. (Szerk.: Kósáné Ormai Vera – Papp Józsefné) Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1975. 69–76.
41. A megismerési folyamatok fejlesztése. In: Fejlesztő foglalkozások a korrekciós 1. osztályban. (Szerk.: Kósáné Ormai Vera – Papp Józsefné) Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1975. 118–203.
42. A játék szerepe a fejlesztésben. In: Fejlesztő foglalkozások a korrekciós 1. osztályban. (Szerk.: Kósáné Ormai Vera – Papp Józsefné) Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1975. 278–300.
43. A cselekvés szerepe a gondolkodás fejlődésében és fejlesztésében. (Társszerző: Járó Katalin.) Somogy Megyei Továbbképzési Kabinet, Kaposvár, 1975.
44. Szempontok az óvodai foglalkozások pszichológiai elemzéséhez. Óvodai Nevelés, 1976. 3. sz. 88–90.
45. Motiválás, motiváció. (Társszerző: Járó Katalin) Óvodai Nevelés, 1976. 4. sz. 135–140.
46. Szóbeli érintkezés az óvodai foglalkozáson. (Társszerző: Járó Katalin.) Óvodai Nevelés, 1976. 5. sz. 165–169.
47. Az óvónő értékelő magatartása. Óvodai Nevelés, 1976. 6. sz. 213–214.
48. Problémaszituáció az ismeretelsajátításban. (Társszerző: Járó Katalin.) Óvodai Nevelés, 1976. 10. sz. 366–368.
49. A cselekvés szerepe a gondolkodás fejlesztésében. (Társszerző: Járó Katalin.) Óvodai Nevelés, 1976. 11. sz. 413–415.
50. Óvodásgyermekek iskolaérettség szempontjából történő jellemzése. Fővárosi Pedagógiai Intézet, Bp. 1976. 1–11.
51. Észrevételek a megfigyelésben felvetődő problémákhoz. Óvodai Nevelés, 1977. 6. sz. 261–262.
52. A gyermekek megismerése és jellemzése. (A vita tanulságai.) Óvodai Nevelés, 1977. 7–8. sz. 236–240.
53. Az „Óvodai Nevelés” a nehezen nevelhető gyermekekről. (Tíz év kis statisztikája.) Óvodai Nevelés, 1977. 9. sz. 364–366.
54. Nehezen nevelhető gyerekek az óvodában. Óvodai Nevelés, 1977. 9. sz. 393.
55. A fejlesztő foglalkozások (korrepetálások) pszichológiai alapjai. In: Korrepetálás – személyiségfejlesztés. (Szerk.: Pirisi Jánosné) Tankönyvkiadó, Bp. 1977. 18–49.
56. A szociális inadaptáció (nehezen nevelhetőség) és a tanulási problémák. In: Fejlődéslélektan és pedagógiai pszichológia. (Szerk.: Voksán József ‒ Salamon Jenő) Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1977/78. 413–436.
57. A pedagógus személyisége. In: Iskola éretlen gyermekek az 1. osztályban. (Szerk.: Gosztonyi Jánosné) Tankönyvkiadó, Bp. 1978. 63–74.
58. Csak az eredményekről? Óvodai Nevelés, 1978. 10. sz. 394–395.
59. Az értékelés szerepe a gyermekek személyiségfejlesztésében. In: Szemé-lyiségfejlesztés a közösségben. (Szerk.: Borbély Sándorné – Kovásznai Józsefné) Továbbképző tanfolyam, Csepel. Bp. 1979. 291–298.
60. A pedagógusképzők tankönyvei a nehezen nevelhető gyermekekről. Pedagógiai Szemle, 979. 1. sz. 56–65.
61. Nevelési nehézségek megoldására alkalmazott eljárások minősítése pedagógusok és pszichológusok körében. Magyar Pszichológiai Szemle, 1979. 2. sz. 141–148.
62. Óvónők a Nevelési Tanácsadóról. (Egy vizsgálat tanulságai.) Óvodai Nevelés, 1979. 3. sz. 95–97.
63. Hozzászólás „Az iskolák és a nevelési tanácsadók kapcsolatáról” rendezett ankéton. Köznevelés, 1979. 15. sz. 3.
1980–1989 64. Hogyan bánjunk velük? Pedagógusok és pszichológusok a nehezen nevelhető gyerekekről. Köznevelés, 1980. 6. sz. 7–8.
65. A neveléslélektani kutatások helyzetéről. (Társszerző: Kürti Istvánné) Magyar Pszichológiai Szemle, 1980. 6. sz. 618–631.