Powers 2015 és 2016 között vetített amerikai szuperhős sorozat, amelyet Brian Michael Bendis és Charlie Huston alkotott, az azonos című képregény alapján. A főbb szerepekben Sharlto Copley, Susan Heyward, Noah Taylor, Olesya Rulin és Adam Godley látható.
Amerikában 2015. március 10-én a PlayStation Network, Magyarországon 2021. április 8-án a Viasat 6 mutatta be.
Két évad után törölték a sorozatot.
Ismertető Egy olyan világban, ahol az emberek és a "Titánok" nevű szuperhősök egymás mellett élnek, az egykori Titán, Christian Walker gyilkossági nyomozóként dolgozik, miután elvették tőle a saját erejét. Ő és társa, Deena Pilgrim a Los Angeles-i rendőrség Titánok osztályán dolgoznak, és olyan bűncselekményekben nyomoznak, amelyekben szuperemberek érintettek, akik egyszerre bűnüldöző hősök és erre szakosodott reklámügynökségek által menedzselt popsztárok.
Szereplők Főszereplők Szereplő Színész Magyar hang Leírás Christian Walker / Diamond Sharlto Copley Juhász Zoltán A Titánok osztály nyomozója. Egykor elpusztíthatatlan szuperhős volt, aki képes volt repülni, és az egyik legelismertebb hős volt. Az erejét azonban később korábbi mentora, Wolfe elvette tőle. Deena Pilgrim Susan Heyward Lamboni Anna Christian társa a Titánok osztályon. Az apja egy sikeres nyugdíjas rendőr, akit mindenki csodál. Johnny Royalle Noah Taylor Seder Gábor Wolfe másik pártfogoltja és Christian Walker egykori barátja. Ő a tulajdonosa a Here and Gone Clubnak, ahol a fiatalabb Titánok gyakran összejön. Képessége, hogy akaratából teleportálja magát és azokat a tárgyakat vagy embereket, akikkel kapcsolatba kerül. Calista Secor Olesya Rulin Laudon Andrea Önfejű lány, valószínűleg hajléktalan. Ő egy "wannabe", mivel Titánok körül lóg, abban a hitben, hogy egy nap majd felébrednek a saját képességei. Az a szándéka, hogy az erejét bántalmazó apja ellen használja, amiért bántotta az anyját. Emile Cross kapitány Adam Godley Gyurin Zsolt A Titánok osztály vezetője. Nem kedveli az összes Titánt, és gyakran vitatkozik Christiannal és Deenával. Krispin Stockley Max Fowler Czető Ádám Christian elhunyt egykori rendőrtársának tizenéves fia. Janis Sandusky / Retro Girl Michelle Forbes Pap Katalin Nagyon népszerű, világhírű Titán, aki Christiannal járt, amikor fiatalok voltak. Miután Christian elvesztette az erejét, elhidegültek egymástól. Képességei közé tartozik az emberfeletti erő, a sebezhetetlenség és a repülés. Wolfe Eddie Izzard Beratin Gábor A valaha született talán legerősebb és legveszélyesebb Titán, képes akarata szerint elszívni mind az emberek, mind az Powerek életerejét, egyre erősebbé és erősebbé válva ezzel, és számos olyan képességet táplálva, amelyek közé tartozik az extrém erő, a sebesség és a masszív regeneráció. Patrick / SuperShock Michael Madsen Kőszegi Ákos Három évszázados Titán hős, aki Retro Girl halála után visszatér 40 éves visszavonultságából. A híres Unity csapat tagja volt Retro Girl és Cobalt Knight mellett, és talán ő a legerősebb élő Titán.
Mellékszereplők Szereplő Színész Magyar hang Leírás Zora Logan Browning Pekár Adrienn Virágzó Power gyerek, aki képes manipulálni a fényt. Csodálja Christiant, és a menedzsmentje arra ösztönzi, hogy ő legyen a következő Power nagyágyú. Harley Cohen / Triphammer Andrew Sensenig Dózsa Zoltán Erővel nem rendelkező hős, dupla amputált lábú, és tudományos zseni, aki a legmodernebb páncélzatot tervezte a bűnözés elleni küzdelemhez. A Christian és Retro Girl által alkotott szuperhőscsapat egykori tagja, most a Powers börtönére vigyáz. Simons Aaron Farb Haagen Imre Royalle asszisztense. Képes több másolatot készíteni magáról, mindegyiknek saját gondolataival és személyiségével. Általában arra használja az erejét, hogy segítsen Royalle-nak, ami magában foglalja a klubjának vezetését és a terveinek megvalósításában való közreműködést. Kutter Justice Leak Moser Károly Nyomozó a Powers osztályon. Christian barátja és tiszteli őt, bár gyakran összevesznek. Dr. Halál David Ury Katona Zoltán Temetkezési vállalkozó, aki a Powers Divíziónak dolgozik. Nem jön ki jól Deenával. Angela Lange / Lynx Tricia Helfer Mohácsi Nóra Titán hősből lett kormányügynök. Schlag társával együtt dolgozik, mint közvetítő a Titán osztály és a szövetségi kormány között. Szintén Christian egykori szerelme. Terrance Pelham Jason Wesley Horváth-Töreki Gergely A Powers That Be televíziós riportere.
Magyar változat Bemondó: Korbuly Péter Magyar szöveg: Pozsgai Rita Hangmérnök és vágó: Nikodém Norbert Gyártás- és produkciós vezető: Balog Gábor Szinkronrendező: Balog Mihály
A szinkront a Balog Mix Stúdió készítette el.
Évados áttekintés RészEpizódEredeti sugárzásEredeti adóMagyar sugárzásMagyar adóÉvadbemutatóÉvadzáróÉvadbemutatóÉvadzáró110link=PlayStation Network|alt=|x19pxx50px|link=Viasat 6210
Epizódok 1. évad (2015)
2. évad (2016)
A sorozat készítése A Sony Pictures 2001-ben jogot szerzett a sorozatra filmgyártás céljából. 2009-ben kezdődött meg a Powers tévésorozat fejlesztése az FX-en, a sorozat próbaepizód írója Brian Michael Bendis volt. 2011 februárjában jelentették be, hogy a sorozat zöld utat kapott a Sony Pictures Television és az FX Networks koprodukciójaként. 2011 májusában Charles S. Dutton lett az első szereplő, amikor májusban aláírt Cross kapitány szerepére. Júniusban bejelentették a heteken belül esedékes chicagoi forgatásokat. A következő héten Lucy Punch kapta meg Deena Pilgrim szerepét. Bár a pletykák szerint Kyle Chandler volt az esélyes Walker szerepére, végül Jason Patric kapta meg a szerepet. 2011 júniusban Carly Foulkes kapta meg Retro Girl szerepét, Bailee Madison pedig Calistát.
A forgatása 2011. július elején kezdődött Chicagóban, és augusztus elején ért véget. Novemberben az FX elkezdte átdolgozni és újraforgatni a bevezető részt.
A sorozat az FX premierje helyett a PlayStation Network első tévésorozata lett, és 2014 decemberében jelentették be, hogy kizárólag PlayStation konzolokon streamelhető. Még abban az évben nyáron Susan Heyward, Max Fowler és Adam Godley kapta meg Deena Pilgrim, Krispin Stockley és Cross kapitány szerepét. Eddie Izzard, Noah Taylor és Olesya Rulin Wolfe, Johnny Royalle és Calista szerepét kapta, Sharlto Copley Christian Walker, Michelle Forbes pedig Retro Girl szerepét kapta.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2015-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Fantasy televíziós sorozatok Kategória:Televíziós akciósorozatok Kategória:Marvel Comics Kategória:2016-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok