A Kisvárosi Rock ’n’ Roll (eredeti cím: Cemetery Junction) 2010-ben bemutatott brit filmvígjáték-dráma, melyet Ricky Gervais, valamint Stephen Merchant írt és rendezett. A főbb szerepekben Christian Cooke, Felicity Jones, Tom Hughes és Jack Doolan látható.

A 2010. április 14-én bemutatott film vegyes kritikákat kapott.

Cselekmény Az 1970-es évek elején az angliai Cemetery Junction nevű kisvárosban három tizenéves barát egymás ugratásával, ivással, verekedéssel és lányokkal való ismerkedéssel tölti mindennapjait. Freddie szeretne kitörni a munkásosztálybeli létből, de Bruce illetve Ormány becenévre hallgató társai elégedettek az életükkel. Freddie házaló biztosítási ügynökként helyezkedik el és találkozik régi iskolai szerelmével, Julie-val. A lány gátlástalan és irányításmániás apja Freddie főnöke, a cég legjobb, manipulatív módszereket használó eladója pedig Mike Ramsay, Julie vőlegénye. A fiú a házaló munkával akar jobb életet biztosítani magának, mint amilyet gyári munkás apja él.

Bruce élvezi az életet, mégis idővel el akarja hagyni a kisvárost, főleg azért, mert gyűlöli apját – ugyanis őt okolja, amiért édesanyja egy másik férfi kedvéért elhagyta a családot, az apa pedig nem küzdött érte. Ormány a vasútállomáson dolgozik és szeretne már barátnőt találni, de a társas szituációkban való esetlensége miatt nem jár sikerrel. Freddie összebarátkozik Julie-val, aki legszívesebben fotósként világot látna. Apja és vőlegénye ugyanakkor azt várja tőle, hogy otthonülő háziasszony váljon belőle, ahogyan a lány édesanyja is tette.

Freddyt meghívják egy céges bálba, ahová magával viszi két barátját is. Bruce elintéz a zenekar játékát unalmasnak tartó Ormánynak egy színpadi fellépést. Eleinte sikerrel jár, majd egy sértő vicc elmesélésével lejáratja magát és Freddie-t. Amikor vitatkozni kezdenek és Bruce sértegeti az egybegyűlteket, távozniuk kell a rendezvényről. Másnap Freddie körbejárja a várost, megköszönve ügyfelei támogatását új karrierjében. Megdöbbenve értesül arról, hogy legelső ügyfelének férje meghalt és bűntudattal telve úgy dönt, nem hajlandó mások nyomorán pénzt keresni. Bruce-szal együtt távozni akar a városból, de előtte még elviszik Julie-t egy éjszakai klubba szórakozni. Bruce egy fekete lánnyal táncol és ezért két rasszista férfi provokálni kezdi. Bruce rájuk támad és az éjszakára börtönbe zárják.

Freddy hazakíséri Julie-t és előhívják a klubban készült képeket. Vitatkozni kezdenek jövőjükről, és arról, hogy Julie-ra is ugyanaz a sors vár-e Mike mellett, mint az apja által elhanyagolt és semmibe vett édesanyjára. Freddie szerelmet vall a lánynak és arra kéri, tartson vele, de ő elutasítja. Bruce a cellájában találkozik Wayne Davies rendőrtiszttel, apja régi barátjával. Daviesnek elege van abból, ahogyan a fiú az apjával bánik és elmondja neki az igazságot: édesanyja annak idején lemondott róla és apja csak a fiára való tekintettel nem állt bosszút riválisán, mert akkor börtönbe került volna, fia pedig árvaházban nő fel. A rendőr arra biztatja a megdöbbent fiút, nőjön fel végre és fejezze be a felelőtlen, balhés viselkedést.

Másnap reggel Ormány betér a helyi kávézóba és megcsókolja az ott dolgozó lányt, akivel régóta tetszettek egymásnak. Bruce hazasétál és szavak nélkül kibékül apjával. Freddie megérkezik a vasútállomásra, de Ormány nem akar vele tartani (mint megtudja, Bruce sem), ezért érzelmes búcsút vesznek. Julie rádöbben Freddie igazára, vagyis arra, hogy Mike mellett sanyarú élet vár rá. A vasúthoz siet és épp eléri az utazásról már-már lemondó Freddie-vel a vonatot.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Freddie Taylor Christian Cooke Tóth Barna Julie Felicity Jones Csifó Dorina Bruce Pearson Tom Hughes Welker Gábor Paul / "Ormány" Jack Doolan Szvetlov Balázs Freddie nagyanyja Anne Reid Pásztor Erzsi Wyn Davies őrmester Steve Speirs Faragó András Mrs. Taylor Julia Davis Román Judit Mrs. Kendrick Emily Watson Hűvösvölgyi Ildikó Martin Ben Willbond Len Taylor Ricky Gervais Kerekes József Mike Ramsay Matthew Goode Dévai Balázs Mr. Kendrick Ralph Fiennes Csankó Zoltán Mr. Waring Albert Welling Cs. Németh Lajos Mrs. Waring Katy Murphy Illyés Mari Renwick Burn Gorman zenekar vezetője Matthew Holness Kirk Yeomans (hangja) Cliff Michael Jibson Mr. Pearson Francis Magee Rosta Sándor Brian, a kávézó tulajdonosa David Earl Schneider Zoltán Louise, pincérnő Bryony Hannah Stefanovics Angéla Dougie Stephen Merchant Fesztbaum Béla zenész Stephen Simpson

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:2010 filmjei Kategória:Brit filmvígjátékok Kategória:Brit filmdrámák Kategória:Columbia Pictures-filmek