Ez a szócikk a Manchester United FC 2025–2026-os szezonjáról szól, amely a csapatnak sorozatban 51. az angol első osztályban és 34. a Premier League-ben. A United főszponzora a szezonra a Qualcomm Snapdragon márkája volt.

Az első alkalom, hogy a csapat nem vett részt egy európai kupasorozatban a 2014–2015-ös szezon óta, illetve Jonny Evans távozása után az első idény 1992–1993 óta, hogy a csapatban nem volt egy Premier League-győztes se, és az első 1974 óta, hogy egy játékos se volt a keretben, akit edzett Sir Alex Ferguson. A csapat történetének egyik legrövidebb szezonja volt, 1914–1915 óta először játszottak csak 40 mérkőzést, az FA-Kupából és a Ligakupából is az első találkozón kiesett a csapat.

A klub vezetősége 2026. január 5-én, egy reggeli megbeszélés alkalmával a bajnokságban való gyenge szereplésre hivatkozva, megegyezett arról, hogy megválnak a klub portugál memedzserétől, Rúben Amorimtól. Helyét először a csapat egykori játékosa, Darren Fletcher vette át. A skót szakember másodedzője, a csapatott az előző szezonban elhagyó, majd visszavonuló Jonny Evans lett. Fletcher január 13-án visszatért az U18-as csapat irányításához, helyére a szezon végéig Michael Carrick került. Matt Busby óta az első United-menedzser lett, aki két különböző időszakban is a csapat edzője volt.

Mezek Gyártó: Adidas Mezszponzor: Snapdragon

A United mezének sorozatban a második szezonban a Qualcomm a mezszponzora, míg a gyártó ismét az Adidas. A hazai mezt 2025. június 12-én mutatta be a csapat, amelyet az Old Trafford inspirált, különböző grafikai elemekkel van díszítve, amelyek a stadion különböző részeit jelölik. A csapat vendég mezét július 16-án mutatták be, melynek „hópehely mintáját” a közkedvelt 1991–92-es szezonban használt idegenbeli mez inspirált. A harmadik mez bejelentésére augusztus 12-én került sor, amelyet az 1993 és 1995 között viselt idegenbeli mez inspirált, és amelyben először duplázott a csapat.

Mezőnyjátékos mez

Kapus mez

Felkészülési időszak és barátságos mérkőzések A Manchester United sorozatban harmadjára az Amerikai Egyesült Államokban készült fel a szezonra, ezúttal a Premier League Summer Series első kiírása részeként. Három mérkőzést játszottak a West Ham United, a Bournemouth és az Everton ellen. Az utóbbi a csapat első mérkőzése története során Georgiában.

A játékosok július 7-én tértek vissza edzésre, a Carrington edzőközpontba. Az Egyesült Államokba utazása előtt a United még játszott egy mérkőzést Stockholmban a rivális Leeds United ellen, amely döntetlen lett. Erre a találkozóra Altay Bayındır, Tom Heaton és Dermot Mee kapusok, Diogo Dalot, Noussair Mazraoui, Matthijs de Ligt, Harry Maguire, Patrick Dorgu, Leny Yoro, Luke Shaw, Ayden Heaven, Diego León, Tyler Fredricson, Reece Munro és Godwill Kukonki hátvédek, Mason Mount, Bruno Fernandes, Casemiro, Manuel Ugarte, Kobbie Mainoo, Jack Fletcher, Sékou Koné és Toby Collyer középpályások, illetve Rasmus Højlund, Matheus Cunha, Amad, Chido Obi, Ethan Williams és Bendito Mantato támadók utaztak el.

Az Egyesült Államokba hasonló kerettel indult a United június 22-én, a kapusokhoz csatlakozott Will Murdock és André Onana, a védőkhöz a sérült Lisandro Martínez, a csatárokhoz pedig Joshua Zirkzee és az egy nappal korábban szerződtetett Bryan Mbeumo, viszont nem utazott el Godwill Kukonki. Július 26-án játszották az első mérkőzést a West Ham ellen, a United 2–1-re nyert Bruno Fernandes duplájával, míg a londoniak gólját Jarrod Bowen szerezte. A nézőszám volt, amellyel a legnézettebb labdarúgó-mérkőzés lett az évben az Egyesült Államokban, megelőzve a 2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság döntőjét.

Második találkozóját a United még könnyebben nyerte meg, négy gólt szereztek 70 percen belül a Bournemouth ellen. A gólszerzők Rasmus Højlund, Patrick Dorgu, Amad és Ethan Williams voltak. A 88. percben Matthijs de Ligt öngóljával szépített a Bournemouth. Így a Unitednak már csak egy pontot kellett szereznie az utolsó mérkőzésen, hogy megnyerje a tornát. A harmadik, és egyben utolsó amerikai mérkőzésen mutatkozott be Bryan Mbeumo, a United 2–2-es döntetlent játszott az Everton ellen, ezzel megnyerve a Premier League felkészülési tornáját.

A felkészülési időszakot hazai pályán, augusztus 9-én a Fiorentina ellen zárta a United a Snapdragon Kupa megnyerésével. A mérkőzés előtt bemutatták négy nyári igazolásukat (Cunha, León, Mbeumo és az aznap bejelentett Benjamin Šeško) az Old Traffordnak, illetve átadtak egy ajándékot az olasz klub csapatkapitányaként visszatérő David de Geának.

Minden időpont helyi idő szerint feltüntetve

Premier League

Az angol bajnokság 2025 augusztusában kezdődött. A United az Arsenal ellen kezdett hazai pályán, de Altay Bayındır kapushibája következtében 1–0-ra kikaptak. Bemutatkozott kezdőként Matheus Cunha és Bryan Mbeumo, illetve csereként Benjamin Šeško. A Fulham elleni második bajnokin a csapat 1–1-es döntetlent játszott. Augusztust a Burnley ellen zárta a United hazai pályán, és 3–2-re nyertek Cullen öngóljának, illetve Mbeumo találatának és Fernandes 97. percben szerzett büntetőjének köszönhetően. Szeptembert a United a manchesteri derbivel kezdte, négy mérkőzés után először kaptak ki a Manchester Citytől. Az első négy mérkőzésen összeszedett négy pont a legrosszabb szezonkezdésük volt az 1992–1993-as idény óta, bár abban az évben bajnokok lettek. A Chelsea elleni szeptember 20-i mérkőzésen 2–1-re nyert a United, miután az 5. percben kiállították a londoniak kapusát, Robert Sánchezt. A United gyorsan két gólos előnyre tett szert Fernandes és Casemiro találataival, majd az utóbbi kiállítása után szépített a Chelsea. Szeptember 27-én a United kikapott 3–1-re a Brentfordtól. 20 percen belül kétgólos hátrányba kerültek Igor Thiago találatainak köszönhetően, mielőtt Benjamin Šeško szépíteni tudott első góljával a bajnokságban. Ezt követően Fernandes ismét kihagyott egy büntetőt, már másodjára a szezonban, és a Brentford a 92. percben állította be a végeredményt.

Október első mérkőzésén Manchesterbe látogatott a Sunderland, a United könnyen nyert 2–0-ra az újonc csapat ellen, Mason Mount és Šeško góljaival. Senne Lammens is bemutatkozott a mérkőzésen. A következő bajnokin Liverpoolba utazott a manchesteri csapat, ahol nyolc éve nem tudtak nyerni. A címvédő elleni mérkőzés első gólját Mbeumo szerezte mindössze 63 másodperc elteltével, Amad gólpasszából. Mindkét csapatnak voltak nagy helyzetei a következő egy órában, és végül a Liverpool talált be, Cody Gakpo révén. Azonban nem vezettek sokáig, a 84. percben Harry Maguire fejesgólja megnyerte a mérkőzést a Unitednak. A Liverpool több, mint 400 nap után először kapott ki hazai pályán. Utolsó októberi bajnokiján a United 4–2-re megverte a Brighton & Hove Albiont, Mbeumo duplájával (Šeško és Ayden Heaven gólpassz), illetve Casemiro (Luke Shaw gólpassz) és Cunha (Casemiro gólpassz) góljaival. Az első alkalom volt Amorim érkezése óta, hogy a United sorozatban három mérkőzést megnyert. A csapat sokkal jobban kezdett el játszani, mint az első két hónapban. A következő bajnoki végeredménye 2–2 lett a Nottingham Forest ellen, miután a csapat először vezetett, majd a második félidő elején két perc alatt hátrányba került. Ugyanezzel az eredménnyel ért véget a Tottenham Hotspur elleni mérkőzés is, Richarlison a 91. percben szerezte meg a vezetést a londoniaknak, mielőtt a 96. percben Matthijs de Ligt kiegyenlített. November 24-én majdnem két hónap elteltével először kapott ki a United, az Everton emberhátrányban 1–0-ra nyert Kiernan Dewsbury-Hall góljával. A hónapot egy 2–1-es győzelemmel zárta a United hátrányból, Joshua Zirkzee és Mount találtak be a második félidőben, hogy megfordítsák a mérkőzést.

Decembert a 19. helyezett West Ham United ellen kezdte a csapat, gyengén játszott a United, az 58. perctől a 83-ig vezettek Diogo Dalot góljával, mielőtt Soungoutou Magassa kiegyenlített. Ezt követően az utolsó helyezett Wolverhamptonnal találkoztak, a United legnagyobb győzelmét érte el addig a szezonban. A 4–1-es siker során duplázott Fernandes, illetve betalált Mbeumo és Mount is. A United következő bajnokiját, amely 4–4 végeredménnyel zárult a Bournemouth ellen, a szezon egyik legjobb mérkőzésének nevezték. A United háromszor is vezetett a mérkőzés során, először Amad 13. percben, majd Casemiro 45+4. percben szerzett találataival, a félidőre 2–1-es előnyben vonult le a csapat. A második játékrész elején pár perc alatt megfordította a találkozót a Bournemouth, mielőtt Fernandes kiegyenlített egy szabadrúgásból, majd Cunha megszerezte a vezetést. A déli csapat végül a 84. percben lőtte a találkozó nyolcadik és utolsó gólját. Ezt követően a United 2–1-re kikapott hazai pályán az Aston Villától Morgan Rogers duplájával, majd 1–0-ra megverte a Newcastle Unitedet Patrick Dorgu első manchesteri góljával, amelyet jelölték a hónap találata díjra a bajnokságban. Ezt sorozatban három döntetlen követte a Wolverhampton Wanderers, a Leeds United és a Burnley ellen, az utóbbin duplázott Benjamin Šeško. A Leeds United elleni mérkőzést követően a csapat menesztette Rúben Amorimot, helyét Darren Fletcher vette át átmenetileg.

Michael Carrick a január 17-i manchesteri derbi előtt vette át az irányítást Fletchertől. A United a mérkőzést 2–0-ra megnyerte hazai pályán, Mbeumo és Dorgu góljaival. A következő mérkőzést a United a listavezető Arsenal ellen játszotta, és idegenben 3–2-re le is győzte a bajnoki esélyeseket, biztosabbá téve a negyedik helyezést. Ugyan eleinte a londoniak kerültek előnybe egy öngól következtében, de Mbeumo gólja és Dorgu távoli „szenzációs találata” következtében. Az Arsenal Mikel Merino révén még kiegyenlített a 80. percben, de a 87. percben a tizenhatosról kívülről a kapu távoli sarkába lőtt Cunha, és eldöntötte a mérkőzést. Február első bajnokiján a United 3–2-re legyőzte a Fulhamet, a csapat a 91. percig vezetett, mikor a londoniak ki tudtak egyenlíteni. A győztes gólt végül Šeško lőtte be a 94. percben. A mérkőzésen Fernands megszerezte századik gólpasszát a csapat színeiben, így már 100 felett volt gólok és gólpasszok terén is. Egy héttel később a United Mbeumo és Fernandes góljaival 2–0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt, a manchesteriek sorozatban negyedik mérkőzésüket nyerték meg, ami akkor a leghosszabb aktív győzelmi sorozat volt a bajnokságban. Ezt követően a hónapban 1–1-es döntetlent játszottak a West Ham United ellen, és megverték 1–0-ra az Evertont. A csapat mindkét gólját Šeško szerezte a mérkőzéseken. Márciust a United a Crystal Palace ellen nyitotta hazai pályán, és hátrányba került a 4. percben, de Fernandes büntetőjével – amely előtt kiállították a londoniak gólszerzőjét, Maxence Lacroix-t – és Šeško fejesgóljával nyerni tudtak, 2023 májusa óta először a harmadik helyen zárták a fordulót.

Márciusban a United egy-egy győzelmet, vereséget, és döntetlent hozott. A hónap első mérkőzésén kikaptak a 10 játékossal játszó Newcastle United csapatától, Carrick első veresége kinevezése óta. A következő találkozón 3–1-re megverték az Aston Villát Casemiro, Cunha és Šeško góljaival, ezzel nagyobbá tették előnyüket a negyedik helyezett csapat előtt, egyre valószínűbbé téve a szereplést az UEFA-bajnokok ligájában a következő szezonban. Fernandes ezen a mérkőzésen szerezte meg 16. gólpasszát a bajnokságban a szezonban, amely a United történetében a legtöbb volt. A hónapot a Bournemouth ellen zárták, a végeredmény 2–2 lett. A mérkőzést követően több szakértő szerint is vétett hibákat a játékvezető több különböző helyzetben is a találkozó során, többek között nem adott meg egy büntetőt a Unitednak.