Albian Ajeti (Bázel, 1997. február 26. –) svájci válogatott labdarúgó, a Basel csatára.
Pályafutása Klubcsapatokban Ajeti a svájci Bázel városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Baselnél kezdte.
2014-ben mutatkozott be a Basel első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2016-ban a német első osztályban érdekelt Augsburg szerződtette. A 2016–17-es szezonban a svájci St. Gallennél szerepelt kölcsönben, majd a szezon végén a klubhoz is igazolt. 2017 októberében visszatért a Baselhez. A 2017–18-as szezonban 32 mérkőzésen elért 17 góljával megszerezte a svájci első osztály gólkirályi címét.
2019-ban a Premier League-ben szereplő West Ham-hez igazolt, ám mindössze csak kilencszer lépett pályára a bajnokságban. 2020 nyarán a skót Celtichez csatlakozott. A 2022–23-as szezonban az osztrák Sturm Graz csapatát erősítette, mint kölcsönjátékos. 2023-ban a török Gaziantepnél folytatta a pályafutását.
2024. február 1-jén másfél éves szerződést kötött a Basel együttesével. Először a 2024. február 17-ei, Grasshoppers ellen idegenben 2–1-re elvesztett mérkőzés 73. percében, Anton Kade cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2024. május 14-én, a Stade Lausanne Ouchy ellen hazai pályán 2–0-ra megnyert találkozón szerezte meg.
A válogatottban Ajeti az U15-östől az U21-esig szinte minden korosztályos válogatottban képviselte Svájcot.
2018-ban mutatkozott be a felnőtt válogatottban. Először a 2018. szeptember 8-ai, Izland ellen 6–0-s győzelemmel zárult Nemzetek Ligája mérkőzés 65. percében, Breel Embolot váltva lépett pályára, majd 6 perccel később megszerezte első válogatott gólját is.
Statisztika 2024. augusztus 31. szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenBajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokBasel2013–14Swiss Super League210010312014–154110—512015–16513330114Augsburg2015–16Bundesliga1000—10St. Gallen2016–17Swiss Super League291011—30112017–187310—83Basel2017–182514103029142018–193214556243212019–2011002132West Ham United2019–20Premier League9030—120Celtic2020–21Scottish Premiership20640703162021–22723071173Sturm Graz2022–23Osztrák Bundesliga1533150234Gaziantep2023–24Süper Lig4110—51Basel2023–24Swiss Super League5110—612024–256412—76Összesen17262281234423478
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201851201950202010Összesen111
Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Gól Végeredmény Verseny 1 2018. szeptember 8. Kybunpark, Sankt Gallen, Svájc 5–0 6–0 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája (A liga)
Sikerei, díjai Basel Super League Bajnok (2): 2013–14, 2014–15 Ezüstérmes (2): 2017–18, 2018–19 Svájci kupa Győztes (1): 2018–19 Döntős (2): 2013–14, 2014–15
Celtic Scottish Premiership Bajnok (1): 2021–22 Ezüstérmes (1): 2020–21 Skót Kupa Győztes (1): 2019–20 Skót Ligakupa Győztes (1): 2021–22
Sturm Graz Osztrák Bundesliga Ezüstérmes (1): 2022–23 Osztrák Kupa Győztes (1): 2022–23
Egyéni A svájci első osztály gólkirálya: 2017–18 (17 góllal)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Svájci labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az FC Basel labdarúgói Kategória:Az FC Augsburg labdarúgói Kategória:Az FC St. Gallen labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:A Sturm Graz labdarúgói Kategória:A Gaziantep labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az Osztrák Bundesliga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Élő személyek