A német férfi kosárlabda-válogatott Németország férfi nemzeti kosárlabda csapata, amelyet a Német kosárlabda-szövetség (németül: Deutscher Basketball Bund) irányít. Egyszeres Európa-bajnokok (1993) és egyszeres világbajnokok (2023). Az olimpiai játékokon a negyedik hely a legjobb eredményük (2024).
Története Németország 1934-ben lett a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségnek (FIBA) tagja. Az 1935-ös Európa-bajnokságon nem vettek részt. A nemzetközi mezőnyben az 1963-as berlini olimpián mutatkoztak be hazai pályán. Ez volt az első kosárlabdatorna a nyári olimpiai játékokon. Első mérkőzésüket elveszítették Svájc ellen 25–18-ra és végül a tizenötödik helyen zárták a tornát. Az 1937-es és az 1939-es Európa-bajnokságon nem vettek részt. A második világháborút követően Németországot 1950-ig eltiltották a nemzetközi versenyeken való részvételtől. Az ország 1949-ben ráadásul két részre: Nyugat-Németországra és Kelet-Németországra szakadt. 1949 októberében megalapították a Német kosárlabda-szövetséget. Az NDK 1952-ben lett a FIBA tagja. A nemzetközi felfüggesztés után az NSZK válogatottja 1951-ben részt vett története első Európa-bajnokságán, ahol a tizenkettedik helyen végeztek. Az 1953-as, az 1955-ös és az 1957-es Európa-bajnokságon is szerepeltek, de nem értek el kiemelkedő eredményt. 1971-ben Németországban rendezték a tornát és a kilencedik helyet sikerült megszerezniük. 1986-ban jutottak ki történetük első világbajnokságára, de a csoportkör után kiestek. 1993-ban érték el az első nagy eredményüket, amikor rendezőként megnyerték az Európa-bajnokságot. A döntőben Oroszországot győzték le 71–70-re. Az 1994-es világbajnokságon a második csoportkör helyosztóin a tizenkettedik helyet szerezték meg. Az 1999-es Európa-bajnokságon szerepelt először a válogatottban Dirk Nowitzki és vezérletével bejutottak a negyeddöntőbe, ahol Jugoszlávia ellen estek ki. A 2001-es Európa-bajnokságon bejutottak a legjobb négy közé, de ott elveszítették az elődöntőt a házigazda törökökkel szemben hosszabbítást követően 79–78-ra, majd a bronzmérkőzésen is alulmaradtak Spanyolországgal szemben. A 2002-es világbajnokságon megszerezték a bronzérmet, miután 117–94-re legyőzték Új-Zélandot. A 2005-ös Európa-bajnokságon elveszítették a döntőt Görögországgal szemben 78–62-ra. A 2008-as pekingi nyári olimpiai játékokat a tizedik helyen zárták. A 2022-es Európa-bajnokságon ismét felállhattak a dobogó harmadik fokára, miután legyőzték Lengyelországot 82–69-re. A 2023-as világbajnokságon történetük legnagyobb sikerét aratták, amikor a döntőben 83–77-re legyőzték Szerbiát. A 2024. évi nyári olimpiai játékokon bejutottak az elődöntőbe, ahol 73–69-re kikaptak Franciaországtól és a bronzmérkőzést is elveszítették.
Eredmények
Olimpiai játékok Olimpiai játékokÉvEredményMGyV 193615.413 1948Kizárva 1952Nem indult 1956Nem jutott be 1960 1964Nem indult 1968Nem jutott be 197212.936 1976Nem indult 1980Nem jutott be 19848.826 1988Nem jutott be 19927.835 1996Nem jutott be 2000 2004 200810.514 2012Nem jutott be 2016 20208.413 20244.642Összesen7/21441529
FIBA-világbajnokság FIBA-világbajnokságÉvEredményMGyV 1950Kizárva 1954Nem jutott be 1959 1963 1967 1970 1974 1978 1982 198613.523 1990Nem jutott be 199412.853 1998Nem jutott be 200220px981 20068.954 201017.523 2014Nem jutott be 201918.532 202320px880Összesen7/19493118
Európa-bajnokság Európa-bajnokságÉvEredményMGyV 1935Nem indult 1937 1939 1941Elmaradt 1946Kizárva 1947 1949 195112.826 195314.835 195517.835 195713.1037 1959Nem indult 196116.615 1963Nem jutott be 196514.927 1967Nem jutott be 1969 19719.734 1973Nem jutott be 1975 1977 1979 198110.826 19838.734 19855.853 19876.844 1989Nem jutott be 1991 199320px963 199510.615 199712.817 19997.945 20014.743 20039.422 200520px752 20075.954 200911.615 20119.844 201317.523 201518.514 20176.743 202220px972 202520px990Összesen26/4219587108
Jegyzetek
További információk
Kategória:Kosárlabda-válogatottak Kategória:Németország sportélete