Gróf körösszeghi és adorjáni Csáky László magyar nemes, országbíró, különböző közjogi tisztségek, főméltóságok birtokosa, a nagy hatalmú Csáky család tagja.
Élete Apja Csáky István generális (1570–1605), anyja Wesselényi Anna (1584–1649), fivére Csáky István tárnokmester (1603–1662).http://w.genealogy.euweb.cz/hung/csaky1.html 1638-ban kolostort alapított a pálosok részére Pápán.Markó, i. m., 262. o.
Részt vett a törökellenes harcokban. 1643-tól 1649-ig főajtónállómester, 1645-től 1655-ig Zólyom, 1646-tól 1655-ig Komárom főispánja. Léva, Tata és Pápa örökös kapitánya, királyi tanácsos és kamarás. 1649-ben III. Ferdinánd magyar király országbíróvá nevezte, mely tisztségét haláláig megtartotta.
Léva birtokának szerzője.
„Csáky szalmája” A jólelkű főúr a róla szóló történet szerint (Szirmay Antal jegyezte fel) megengedte a jobbágyainak, hogy lévai uradalmának egyik szérűjéből ki-ki tetszés szerint vihessen szalmát és polyvát. A jobbágyok azonban visszaéltek a jóságával, és elhordták az egészet, illetve a tartozásaikat sem fizették be. Baróti Szabó Dávid szerint később Léva vidéke az Esterházy-családhoz került, de a helyi jobbágyok nem szoktak le korábbi szokásaikról. Erre a tiszttartóktól rendre intettek: „Nem Csáky szalmája ez!”. Így alakult ki a kifejezés.Tóth Béla, i. m., 46. o.
A történetet mások fiához, Csáky László (17. sz.) tatai főkapitányhoz, komáromi főispánhoz kötik az eseményt.A Pallas nagy lexikona, Csáky
Fényűzése Csáky egyébként is híres volt fényűző életéről, dús asztaláról és gazdag vendégségeiről. Egyes források szerint két uradalmát (a lévait és a tatait) ellakmározta. Később ezért állítólag szakácsa, amikor húst vágott, mindig ezt mondta neki: „Lévát, Tatát felvagdaltuk”, ezért közmondássá lett: „Skárlát, gránát, nyuszt, Léva, Tata schust”. Erdélyi János úgy tudta, hogy ez utóbbi mondás egy főpaphoz köthető, amikor az országbíró falvainál jelent meg.
Családja Felesége Batthyány Magdolna (? – 1664) volt. Házasságukból 4 gyermek született: László, Komárom vármegye főispánja Pál, Zólyom vármegye főispánja (? – 1655) Borbála (? – 1668) Péter, Komárom vármegye főispánja (? – 1671) Zsigmond
Jegyzetek
Források Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Életrajzi lexikon, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000, Csáky család. (Keres-szeghi, gróf). 78–79. oldal és II. táblázat, 87. oldal. Tóth Béla: Szájrul szájra. A magyarság szállóigéi, 2. kiadás, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1901,
Kategória:Országbírók Kategória:Zólyom vármegye főispánjai Kategória:Komárom vármegye főispánjai László Kategória:1602-ben született személyek Kategória:1655-ben elhunyt személyek