Thomas George Hooper Oscar-, BAFTA- és Primetime Emmy-díjas brit–ausztrál filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer.
Miután az Oxfordi Egyetem University College tagintézményében diplomát szerzett, brit televíziós sorozatoknak rendezett epizódokat. Elsőként a HBO gyártásában készült történelmi produkcióival, köztük az Elizabeth (2005) és John Adams (2008) című minisorozatokkal szerzett rendezői elismerést. Mindkét sorozattal Primetime Emmy-díjra jelölték legjobb rendező (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) kategóriában, előbbivel meg is nyerte azt.
2004-ben jelent meg első nagyjátékfilmes rendezése, a Vérvörös homok, ezt Az elátkozott Leeds United (2008) című sportdráma követte. 2010-ben érte el legnagyobb szakmai sikerét A király beszéde megrendezésével, elnyerve az Oscar-díjat. Ezt követte A nyomorultak (2012) című musical és A dán lány (2015) című romantikus dráma, melyet BAFTA-díjra jelöltek. A 2019-es Macskák című élőszereplős adaptációjával ugyanakkor három Arany Málna díjat kapott.
Élete és pályafutása
Filmográfia Film ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörRendezőÍróProducer 2004 Vérvörös homok Red Dust 2009 Az elátkozott Leeds United The Damned United 2010 A király beszéde The King's Speech 2012 A nyomorultak Les Misérables 2015 A dán lány The Danish Girl 2019 Macskák Cats
Televízió Év Magyar cím Eredeti címMegjegyzések 1992 Painted Faces 1997 Byker Grove 4 epizód 1998–2000 EastEnders EastEnders 9 epizód 1999 Cold Feet 2 epizód 2001 Szerelem hideg éghajlat alatt Love in a Cold Climate minisorozat (2 epizód) 2002 Daniel Deronda minisorozat (4 epizód) 2003 Prime Suspect 6: The Last Witnessminisorozat (2 epizód) 2005 Elizabeth Elizabeth I 2006 Longford tévéfilm 2008 John Adams John Adams minisorozat (7 epizód) 2019 Az Úr sötét anyagai His Dark Materials
Megjegyzések
Források
Fordítás
További információk
Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol filmrendezők Kategória:Angol forgatókönyvírók Kategória:Angol filmproducerek Kategória:Ausztrál filmrendezők Kategória:Ausztrál forgatókönyvírók Kategória:Ausztrál filmproducerek Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Emmy-díjasok Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:David di Donatello-díjasok Kategória:Londoniak Kategória:Goya-díjasok