Vladimír Šmilauer (Plzeň, 1895. december 5. - Prága, 1983. október 13.) cseh nyelvész, bohémista.
Élete Prága-Královské Vinohrady gimnáziumának elvégzése után a Károly Egyetemen tanult cseh és német nyelv szakon. Emil Smetánka, Jaroslav Vlček és Arnošt Kraus tanítványa volt. Az abszolutórium után prágai, majd 1920 után zsolnai, illetve pozsonyi középiskolai tanár volt. Pozsonyban megnősült és családot alapított. 1933-ban habilitált, majd 1938-ban professzornak nevezték ki a Károly Egyetemre. A német megszállás idején a prágai Szláv Intézetben dolgozott. A második világháborút követően visszatért az egyetemre.
Többek között a Cseh Tudományos és Művészeti Akadémia és a Cseh Királyi Tudományos Társaság tagja volt. A cseh- és szlovák nyelv, illetve a szláv onomasztika, toponímia és etimológia terén végzett kutatásokat. Egyik alapítója volt az Acta onomastica tudományos folyóiratnak. Szlovákiai kutatásainak fő eredménye a "Vodopis starého Slovenska", amiben elsőként elemzi a szlovákiai vízrajzi megnevezéseket. Részt vett a szlovákiai történeti tudományos vitákban is.
Művei 1932 Vodopis starého Slovenska. Praha-Bratislava 1935 Osídlení a národnost Spiše. Bratislava 1943 Co nového v Pravidlech českého pravopisu 1941? Praha 1947/1966 Novočeská skladba. Praha 1960/2015 Osídlení Čech ve světle místních jmen. Praha 1963/1966 Úvod do toponomastiky. Praha 1963-1964 Příručka slovanské toponomastiky I–II. Praha 1970 Příručka slovanské toponomastiky – Handbuch des slawischen Toponomastik. Praha 1971 Novočeské tvoření slov. Praha 1972 Nauka o českém jazyku. Praha
Források vydavatelstvorak.sk
Jegyzetek
További információk Antonín Dostál 1966: Vědecké dílo profesora Vladimíra Šmilauera. Slavica Pragensia VIII, 5–16 Eva Milavcová 1966: Soupis prací profesora Vladimíra Šmilauera. Slavica Pragensia VIII, 381–413 Marie Nováková-Šlajsová 1983: Onomastika ve vědeckém díle profesora Vladimíra Šmilauera. Bibliografický soupis. In: Zpravodaj místopisné komise ČSAV 24/4-5, 170–183 Pavla Loucká 1995: Prof. Vladimír Šmilauer - K nedožitým 100. narozeninám bohemisty, zakladatele české onomastiky a pozoruhodného pedagoga. Vesmír Lumír Klimeš 2000: Profesor Vladimír Šmilauer – vědec a učitel. In: Jazyk a literatura - XVII. Sborník katedry českého jazyka a literatury. Plzeň, 1–7 Martina Šmejkalová 2015: Praporu věren i ve ztraceném boji: Vladimír Šmilauer - život a dílo filologa (1895-1983). Praha Jaromír Krško 2016: Vladimír Šmilauer a jeho trvalý odkaz pre slovenskú onomastiku. Jazykovědné aktuality 8/1-2, 45-51 Vladimír Šmilauer (1895–1983) – bibliográfia
Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Plzeňiek Kategória:Prágaiak Kategória:Cseh nyelvészek Kategória:Cseh egyetemi, főiskolai oktatók