A fiú Kontra Ferenc magyar író huszonnegyedik könyve, a L’Harmattan Kiadónál jelent meg Budapesten 2023-ban.
Műfaját tekintve a fejlődésregény és a novellaciklus között helyezkedik el, ezt a műfajköztiséget erősíti az alcím is: Elszánt történetek. Minden történet úgy ér véget, mintha lezárt, klasszikus szerkezetű novellát olvasnánk, valójában azonban a következőben folytatódik a cselekmény, melyet a bűntörténet folyamatos feszültsége tesz izgalmassá. Számozott fejezetekre tagolódik a szerkezet, mintha regényt olvasnánk. Az író ezért a könyvéért Prima Primissima díjat kapott 2023-ban.
A könyv egyes részei korábban a következő lapokban, irodalmi portálokon jelentek meg: Hévíz, 2000, Bárka, Kortárs, Eső, Vigilia, Forrás, Tiszatáj, Opus, Magyar Napló, Élet és Irodalom, Litera. bélyegkép|200 px|Amedeo Modigliani festménye szerepel a kötet címlapján, a főhős alakmása
Történet 1. Egy iskola a semmi közepén, melyet pusztaság vesz körül. Ennek ablakából figyeli a tanító a közeledő kamiont. Alkalmi utasokat hoz. Megáll a bejárat előtt. A kamionos közli vele, hogy nála hagyja az árván maradt fiút. Előbb tiltakozik, hogy mit kezdjen ő vele, végül beletörődik, hogy majd megoldja. Végső soron az ő diákja, ahogyan a többiek is, akik kerékpárral vagy gyalog járnak ide, ebbe az egyetlen tanterembe. Csak egy szolgálati lakás tartozik az épülethez. A tanító beleegyezik, hogy itt töltse az éjszakát, de másnap az árvaházba kell mennie. A fiú gyalog indul az őszi fasor mentén a városba. A tanító még visszahívná, de a fiú már döntött. Az árvaház a Monarchia jellegzetes intézménye, ahova csak az érkező házaspárok hoznak némi életet, hogy hazavigyenek valakit a választékból. Az egyik házaspár egy olyan fiút szeretne, mint amilyen az övék volt. Haza is viszik, úgy is nevelik, mint a sajátjukat, csak éppen a fiú nem tud az elvárásoknak megfelelni, nem tud az elhunyt fiú hasonmása lenni. A következő örökbefogadó családnál megtalálja a helyét. Neki tetszik az új környezet. Nevelőapjával kimennek a vasútállomásra, a mostohabátyját várják haza, aki színművész szeretne lenni, elfogadja újdonsült öccsét. Próbálja megértetni vele, hogy nem lesznek vetélytársak. Az idő rövid időt szánt neki, maga sem tudja már, mi volna jobb, a halál vagy az őrület. 2. Az idő múlását relativizálja az a körülmény, hogy az idősíkok folyton váltakoznak. A fiú ugyanannak a családnak a három nemzedékét reprezentálja, személyében a nagyapa, az apa és az elbeszélő sorsa elevenedik meg, száz évet fogva össze. Ezért a fiúnak neve sincsen. A második fejezet három nyár története. Az elsőben az ébredő szexualitásé a főszerep. A másodikban a testvér érkezése, a várakozás feszültsége és az apa jelleme kerül a középpontba. A harmadik történet pedig arról szól, hogyan várták a holdra szállást egy kisvárosban. Mindhárom történetben fontos szerepe van a mágikus realizmusnak, a misztikus jelenségeknek, a gabonaköröknek, emlékeket magukkal ragadó viharoknak és a mindenen áthallatszó zenéknek, melyek világában felnő egy egész nemzedék. 3. A nagyanya megszállottsága az elhunytak megfigyelésére irányul, közben észre sem veszi, hogy a fiúnak mennyire traumatikus minden látogatás a halottasházban. A postáskisasszony megszállott amatőr festő, aki művésznek képzeli magát, közben borsos áron adja a képeit, és aki nem vesz tőle, azt megzsarolja, hiszen a levelezőlapok és táviratok a titkok gazdag tárházát nyújtják. A mozi a kamaszkor ismerkedéseinek és pikáns történeteinek színhelye, felvillan számos jeles filmalkotása és sztár is. De vannak helybeli sztárjai is ennek a környéknek, egy javakorabeli szépasszony flörtölni kezd a fiatal kamionsofőrrel. A kalandokba a fiú is belekeveredik a barátaival, megpróbálják a bonyodalmakat a maguk javára fordítani. Ami viszont elkerülhetetlen, az a latinóra kínos fegyelme, és a még kínosabb latintanárnő, akit a legmeghatóbb római légiós történetek sem hatnak meg. A holló a fals énekesnő parafrázisa, akinek csábító erejéhez bizonyos pártfunkciók is hozzájárulnak. 4. Megismétlődik a vonatjelenet. Csakhogy ezúttal a katonaságtól leszerelő fiú az érkező, aki hiába keresi az apját a peronon, nem úgy fogadják otthon, ahogyan szeretné. Magával hozza katonatársát, hogy ismerje meg az ő szülőföldjét. Nem is sejti, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk, mert a jó barátot elsodorja a háború. A háborúban mindenki az ellenség prédája, ezt az látja legtisztábban, aki a frontvonalon áll, így a fiú a kívülállók pozíciójából ítélheti meg az eseményeket. A határfolyó áldozatokat és ártatlanokat is partra vet, itt tanyáznak a mocsár hiénái, akik kihasználnak mindent és mindenkit, amíg tisztázatlan a harc kimenetele. De még az sem lehet nyugodt, aki túléli, és azt gondolja, már mindenen túl van, oázist teremt maga körül, de ez csak látszat, mert a gonosztevők eljönnek újra, hogy feldúlják az életét. A fiú szeretné menteni, ami még menthető a régi nyugalomból, felesége van, és nyugalmat akar teremteni körülötte, elviszi a világ végének számító fjordokon is túlra, ahol a lelkek óceánja fölé terül a végtelen horizontja.
A kötetről Az íróval készített interjúkból Írás közben számítottam az olvasó titokfejtő kedvére. Beavattam a szertartásba. A századforduló irodalmában engem máig lenyűgöz a bűntörténet, a rejtély és a lélektan összefonódása. Nekem mindig van ugyan elképzelésem a bűn geneziséről, de nyitva hagyok egy ajtót az olvasónak, hogy másmilyen következtetésre jusson. Szándékosan nem mondok novellákat, mert túlságosan zárt formának érzem. A történet elbír többféle kiterjesztést. Műfaji sajátossága a századforduló történeteinek, hogy legalább kétrétegűek, és gyakori az énkettőzés. Mindig ott vibrál a háttérben egy mögöttes világ, amiről sejtésünk van. Kétsoros kottát írok, mint amikor a zongorista egyszerre két sort olvas. A ködlovagokra éppen az összművészeti érzékenység volt jellemző, elég csak Bródy Sándorra, Csáth Gézára vagy Cholnoky Lászlóra utalnom. A fiú megírásánál gyakran eszembe jutott, hogyan inspiráltak ők.” (Borbély László: „Ennyire még soha nem volt személyes, amit leírtam” - Interjú Kontra Ferenccel. Olvasat, 2024.01.12.) „Olyan volt nekem mindezt leírni, mint egy jutalomjáték. Felszabadultan írtam, néha még mosolyogtam is közben. Annyiszor elmeséltem, hogy eszembe jutott, miért ne írnám le, a mondatok régóta készen voltak a fejemben. Ennyi idő távlatából jó volt visszagondolni arra, hogy nekem boldog gyermekkorom volt. Lehet erre „ősparadicsomi” állapotként is tekinteni, ahogyan bárki így emlékezhet vissza gyermekkorának nyaraira. Számos emlékezetes ifjúkori történetet olvastam másoktól, melyek inspiráltak. Hamarjában Thomas Wolfe, André Gide, Günter Grass, Szerb Antal, Mario Vargas Llosa művei jutnak az eszembe. Jugoszláviában születtem, a transzkulturalizmus számomra a katonaságnál mutatkozott meg teljes színpalettájával. A téli olimpia idején voltam Szarajevóban katona. Néhány sportesemény helyszínén közreműködtünk, mint „hóhányók”. Éremszerző finálékat is láthattunk. A legjobb barátom egyik muzulmán katonatársam volt, tíz évvel később Szarajevó ostrománál vesztette életét. Kétségtelen, hogy írásaimban a törés- és határképzetek, a traumatapasztalat is innen eredeztethető.”[ http://www.barkaonline.hu/beszelgetesek/8964--minden-konyvem-ugyanazzal-a-lelekkel-irtam--beszelgetes-kontra-ferenccel] (Luzsicza István: „Minden könyvem ugyanazzal a lélekkel írtam” – Beszélgetés Kontra Ferenccel. Bárka, Békéscsaba, XXXII. évf., 2024/2.) „Azok a történetek kerültek egymás mellé, amelyek tematikailag vagy más okból nem fértek bele a korábbi köteteimbe. Korábban megjelent már tőlem novellás kötetet, szorosan összefüggő elbeszélésekből álló regény, ahol lekerekedtek a történetek. Itt is ez történik. Ezért ezek az írások novellák, ugyanakkor mégsem azok. Ezek a legösszefogottabb történeteim. Az olvasó úgy érzi a szöveg végére érve, hogy befejeződött a történet, aztán a következő novella ott folytatódik, ahol az előző befejeződött. Még akkor is, hogy ha nagyok az időbeli ugrások. A száz év és „a” fiú a főhős. Még abban a két történetben is, amelyben nő a főszereplő. Mert pontosan tudjuk, ki az a nő, aki annak a fiúnak mesélte el az ő élete történetét, akivel már az előző novellában megismerkedtünk. A helyszínek és az idővonal folyamatos. Lényegében családtörténetről van szó.” (Cs. Lantos Ágnes: A szegedi egyetemen járt „A Fiú” – Kontra Ferenc novellafüzére könyvünnepi ajándék, a Szegedi Tudományegyetem honlapja, 2023-06-10) „Úgy épült a könyv, ahogyan egy utcasor: fel kellett egymás mellé húzni az épületeket, mindegyik megtalálta a maga helyét. Időben is így haladtam: végig a XX. századon. A korra jellemző stílusjegyeket is magukon viselik az egyes darabok: a századelő pszichoanalitikus és szecessziós jegyeit, a Monarchia világát, később pedig emblematikus dátumok és események adják a hátteret. Közben egyfolytában szól a zene. Minden olvasó beazonosíthatja, hogy pontosan mikor mit hall, mert mindenkinek vannak zenei emlékei, térben és időben el tudja helyezni őket. Sodrást is, feszültséget is ad, arra készteti az olvasót, hogy újra felvegye a könyvet. Novellákat olvas, de mindegyik a következőben folytatódik.”[ https://hetnap.rs/cikk/Vegtelen-idoutazasra-invitalni-52770.html] (Morvai-Rácz Richárd: Végtelen időutazásra invitálni – Beszélgetés Kontra Ferenccel. Hét Nap, LXXX. évf. 19. szám, 2025.05.09.)
Kritikai fogadtatása Thimár Attila: „Kontra Ferenc új elbeszéléskötete széles ablakot tár a délvidéki életre, amelynek sokféle mozaikdarabja a római kortól egészen napjainkig érve hever úton-útfélen ezen a tájon, és aki be akar lépni ennek a világnak a hangulatába, bátran vegye kezébe a könyvet, megbízható és hiteles kísérőt kap a narrátor személyében. Az elbeszélések legfőbb jó tulajdonsága a valósághoz való erős kapcsolódásuk. Hitelességükhöz nem fér kétség, részben mert nagyon is elképzelhető történetek, részben mert a szerző már más könyvében is megírta a történet alapjául szolgáló egyik-másik epikai magot, harmadrészt az epikai építkezés módja könnyen átélhető részünkről, olvasók részéről is. Egyrészt ismerősek az emberi helyzetek alapvonásai, másrészt ismerős maga az elmesélés módja, a közvetlen megszólalás, a baráti hangú, a pátosztól teljesen mentes elbeszélési mód. Az ilyen történeteket mi is hasonló módon mesélnénk el egy baráti borozgatás közben, s ez az ismerősség hangulatát kölcsönzi a szövegeknek.”[ https://kortarsonline.hu/aktual/kontra-ferenc-a-fiu Kontra Ferenc: A fiú] (Thimár Attila, Kortárs Online, 2023-10-12.)
Nagy Koppány Zsolt: „Aforizmatikus tömörség („Úgy látszik, minél kontúrtalanabb a vétek, annál elkeseredettebb és durvább az ellene folytatott küzdelem”), hosszú évek gondolkodása és tapasztalatai keresztmetszetében kijegecesedett, megszenvedett, de megfontolandó bölcsesség, emberi történetek – egyáltalán: történetek, mert ez a kötet klasszikus történetközpontú, történetmesélő, a prózaírás eredeti funkciójához elegánsan visszatérő szövegeket sorakoztat föl –, ha kell, kegyetlen, ha kell, szépen és visszafogottan érzelmes, hangulatokat megidéző, kis és nagy tragédiákat félsorokkal felvillantó jellemvonások, filmszerűség: mindez egyszerre és felváltva található meg a kötetben, az olvasó nagy örömére és gyönyörűségére.”[ https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/08/elszant-tortenetek Kontra Ferenc: A fiú] (Nagy Koppány Zsolt, Magyar Nemzet, 2023-08-31.)