Földváry Miksa (1884-ig Faul Miksa; Siklós, 1877. július 24. – Balatonfenyves, 1945. január 6.) erdőmérnök, minisztériumi tanácsos, a magyarországi természetvédelem előfutára.
Élete A selmecbányai Erdészeti Akadémián végzett. 1901-től állami alkalmazott, erdőőri szakiskolai tanár, erdőgondnok, majd erdőfelügyelő lett. 1925-ben debreceni erdőigazgatóvá nevezték ki. 1927-től mint miniszteri tanácsos a kaposvári erdőigazgatóság vezetője. 1938-tól a Természetvédelmi Tanács ügyvezető alelnöke lett. A Bakony hegység természetvédelmi kérdéseivel foglalkozott, illetve a szigetközi és csallóközi szigetvilág természeti felmérésében is részt vállalt.
Nyugdíjba vonulása után Budapestre költözött. 1944 decemberében a balatonfenyvesi nyaralójába utazott, s a háborús események miatt már nem sikerült visszautaznia Budapestre. Befogadott menekült tiszt védelme miatt szovjet katonák kivégezték.
A Balatonfenyvesi Fürdőegyesület elnöke volt. Veje Magyar Pál egyetemi oktató volt.
Elismerései 2004 Balatonfenyves díszpolgára (posztumusz) 2005 Balatonfenyves emléktábla
Művei Útirajzokat is írt. 1928 Az erdő poézise. Erdészeti Lapok 1928 A Balaton környékének természeti emlékei. Budapest 1929 Magyarországi madárrezervátumok. 1931 A rigóci természetvédelmi liget. Természettudományi Közlöny 1931 Mecsekaljai gesztenyések. Természettudományi Közlöny 1932 Természeti emlékek a Mecsekben és környékén. Erdészeti Lapok 1933 A Bakonyhegység és a Bakonyalja természeti emlékei. Erdészeti Lapok 1933 Őserdő rezervációk az Északkeleti Kárpátokban. Erdészeti Lapok 1934 A hazai természetvédelem napjainkban. Debrecen 1935 Felsődunántúli természeti emlékek. Budapest 1935 Felsődunántúli természeti emlékek. Erdészeti Lapok 74/3 1940 A szegedi Fehértó, mint védett madármenedékhely. Budapest
Irodalom Pápa Miklós 1962: Védett területek. Budapest
Források Magyar életrajzi lexikon. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes helyismeret.hu Hajdú István 2000: Egy kiváló magyar erdőmérnök életéről és haláláról. Erdészeti Lapok CXXXV/12
Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Siklósiak Kategória:Természetvédők Kategória:Magyar erdőmérnökök