A Homo ergaster az ősemberek egy kihalt faja (vagy alfaja), amely Afrikában élt a kora pleisztocénben. Egyes paleontológusok önálló fajnak tekintik, míg másik szerint a Homo erectus afrikai alfaja. Az ergaster görög eredetű szó, munkást, dolgozót jelent, vagyis nevét "'dolgozó ember"-ként lehet lefordítani és őseihez képest fejlettebb kőeszközeire utal. Fosszíliái nagyjából az 1,7-1,4 millió évvel ezelőtti időszakból kerültek elő, de a kormeghatározás bizonytalanságai miatt valószínűleg jóval szélesebb időintervallumban fordult elő. Egyes leletek egymillió évnél is fiatalabbak és bár vannak közös vonásaik a H. ergaster-rel, nem minden kutató fogadja el, hogy ebbe a csoportba tartoznának. Megengedőbb nézetek szerint, bár sok szempontból megváltozva, de akár egészen 600 ezer évvel ezelőttig fennmaradhattak. Kövületei Kelet-és Dél-Afrikából is előkerültek, de a legtöbb leletet a kenyai Turkana-tó környékén találták meg. A H. ergaster valamivel primitívebb tulajdonságokat mutat, mint a H. erectus, úgyhogy függetlenül attól hogy külön fajnak tekintik-e őket, az ázsiai H. erectus-ok valószínűleg tőle származnak. Ő tekinthető a neandervölgyiek és a mai ember - ha nem is közvetlen - elődjének is.
Az australopithecusoktól és a Homo habilis-tól többek között nagyobb testtömege, hosszú lábai és általában a mai emberhez hasonló testarányai, kis állkapcsa és fogai (ami azt jelzi, hogy étrendje jelentősen megváltozott), kizárólagos két lábon járása különböztette meg. Mindezek miatt egyes kutatók a H. ergaster-t tekintik az első valódi "embernek" a Homo nemen belül.
A H. ergaster Afrika szavannáin élt. A forró és száraz, nyílt környezet miatt életmódját meg kellett változtatnia. Étrendjében jóval nagyobb szerepet kapott a hús, az emberré válás folyamatában nála nyilvánult meg először igazán a vadász-gyűjtögető életmód. Nagy csoportokban élt, valószínűleg képes volt elijeszteni a nagyragadozókat, így csúcsragadozónak tekinthető. A vadászó életmód előtérbe kerülése miatt feltehetően hangsúlyosabbá vált az élelemszerzésben a férfi és női szerepek szétválása. A H. ergaster fejlesztette ki a kőeszközök acheuli iparát, nála jelentek meg először a valódi marokkövek. Feltételezhető - bár nem bizonyított - hogy a H. ergaster volt az első ősember, aki már használta a tüzet.
Felfedezése
A paleoantropológia egyik leginkább vitatott területe a korai és középső pleisztocén Homo fosszíliáinak osztályozása. A 19. és korai 20. században elterjedt nézet szerint a mai ember egyetlen leszármazási sor fokozatos evolúciójának eredménye. Az akkoriban főleg Ázsiából ismert Homo erectust ennek megfelelően a korai hominidák és a mai emberek közötti láncszemnek tekintették. A 20. század második felében azonban az igen nagy területről előkerülő, változatos morfológiájú és széles időtartamot lefogó H. erectus fosszíliák miatt újra kellett definiálni ennek a fajnak a fogalmát.
Az 1970-es években Richard Leakey és Alan Walker a kenyai Turkana-tó keleti partján számos hominidafosszíliát ásott ki. A legjelentősebb leletnek két részleges koponya, a KNM ER 3733 és a KNM ER 3883 bizonyult. A két kutató ezeket H. erectus-ként azonosította, megjegyezve hogy agytérfogatuk (848 és 803 cm3) megfelel a H. erectus jóval fiatalabb típusleletének (950 cm3). Leakey 1972-ben egy alsó állkapcsot is feltárt, amely a KNM ER 992 jelzést kapta és amelyet azonosítatlan fajú Homo-ként írtak le.
1975-ben Colin Groves és Vratislav Mazák a KNM ER 992-t egy különálló faj holotípusaként határozta meg, amely a Homo ergaster nevet kapta. Nevét a görög ἐργαστήρ (ergasztér, jelentése munkás) szóból kapta. A kutatók számos turkanai fosszíliát, pl. a KNM ER 803-at (amely részleges csontvázból és néhány fogból állt) is ehhez a fajhoz sorolták. Az ázsiai H. erectus csontokkal azonban nem hasonlították össze a leleteiket, amivel a későbbiekben önkéntelenül is némi zavart okoztak a két taxonómiai csoport elkülönítésében.
1984-ben kenyai paleontológusok egy majdnem teljes csontvázat tártak fel a Turkana-tó nyugati partjánál, amelyet fiatal férfinek írtak le (bár később kiderült, hogy a nemét biztonsággal nem lehet meghatározni). A H. erectus fajhoz sorolt lelet a KNM-WT 15000 kódszámot és a "turkanai fiú" becenevet kapta. Ez volt az első jó megőrzésű H. ergaster/erectus példány, amely igen fontos szerepet kapott a korai Homo-k és a mai ember közötti különbségek feltérképezésében. 1992-ben Bernard Wood H. ergaster-ként definiálta a turkanai fiút, mára pedig valamennyi afrikai H. erectus példányt átsorolták ebbe a csoportba (legalábbis azok, akik a H. ergaster-t külön fajként ismerik el).
Osztályozása A H. ergaster a korábbi emberfajoktól, mint pl. a H. habilis-tól vagy a H. rudolfensis-től jól elkülöníthető, számos tulajdonságuk szerint közelebb állnak a mai emberhez, mint a korai vagy velük egy időben élő hominidák. Testarányait tekintve a modern emberhez állt közelebb, lábai viszonylag hosszúak voltak. Fogai és állkapcsa kisebbek a H. habilis-énál vagy H. rudolfensis-énél, ami arra utal, hogy étrendje eltérő volt. Egyes kutatók odáig mentek, hogy 1999-ben javasoltak a Homo nem korai tagjainak átsorolását az australopithecusokhoz; szerintük a H. ergaster tekinthető az első valódi emberfélének.
A H. ergaster taxonómia helyzete 1975-ös leírása óta folyamatosan vita tárgya. Leakey, Walker és számos befolyásos paleoantropológus kezdettől nem ismerte el különálló faj mivoltát és továbbra is a gyűjtőtaxonként funkcionáló H. erectus-t preferálták. Kétségtelen, hogy a H. erectus-ként és H. ergaster-ként definiált fosszíliák közeli rokon ősi hominidák maradványai; a kérdés az, hogy ezek a mintegy egymillió évet felölelő kövületek két különálló faj csoporton belül is változatos egyedeit, esetleg egyetlen, igen variábilis és nagy területen elterjedt faj egyedeit képviselik-e. A vita máig eldöntetlen maradt, ezért a kutatók jellemzően a H. erectus s.s. (sensu stricto, szűk értelemben vett) kifejezést használják az ázsiai H. erectus-ra és a H. erectus s.l.-t (sensu lato, tágabb értelemben vett) azokra a csoportokra, amelyek idesorolása vitatott (mint a H. ergaster, a H. antecessor vagy a H. heidelbergensis.
A H. ergaster természetesen sok szempontból hasonlít a H. erectus-ra; állkapcsa nagy és előreugró; homlokeresze jókora, homloka hátracsapott. Egyes tulajdonságai primitívebbek a rokonánál, míg más tekintetben (pl. a koponya magasabb boltozata és vékonyabb falai vagy a kelet-ázsiai H. erectus vaskosabb homlokeresze) fejlettebbnek számít. 170px|bélyegkép|balra|A turkanai fiú koponyájának rekonstrukciója Az alapvető kérdés az, hogy milyen mértékű lehet egy fajon belüli változatosság, mielőtt azt több fajra kellene bontanunk; és erre a kérdésre nincs egyértelmű válaszunk. A H. erectus egyaránt lehet egy, de igen változatos faj, több - földrajzilag és időben széttagolt - alfaj összessége, vagy több közeli rokon, de különálló faj is. Egy 2008-as elemzés során, amely a H. erectus különböző alfajainak fosszíliáit vizsgálta (beleértve a H. ergaster-t is) úgy találták, hogy a H. erectus fajon belüli változatossága nagyobb annál, mint amennyit a modern embernél vagy a csimpánznál elfogadhatónak tartunk; viszont belefér a gorillák, és különösen az orangután lehetséges variációinak tartományába (bár ez részben a gorillák és az orangutánok nagyfokú szexuális dimorfizmusának köszönhető). Egy 2015-ös tanulmány a H. ergaster-t a Homonem hét "széles körben elismert" fajának tekinti, a H. habilis, H. rudolfensis, H. erectus, H. heidelbergensis, H. neanderthalensis és H. sapiens mellett, megjegyezve, hogy más fajok, például a H. floresiensis és a H. antecessor kevésbé elismertek vagy kevéssé ismertek.
Az egyik legismertebb H. ergaster fosszília a KNM ER 3733 koponya, amely több szempontból nyilvánvalóan különbözik az ázsiai H. erectus koponyáktól: a homlokeresz nem csak fölfelé, hanem előre is nyúlnak; az külön ível mindkét szemüreg fölött; az agykoponya szélességéhez képest viszonylag magas és oldalfalai íveltek. A KNM ER 3733 a szintén H. ergaster KNM ER 3883-tól is meglehetősen különbözik; az utóbbi homlokeresze előrefelé és kissé lefelé nyúlik és szélei erősen megvastagodtak. A turkanai fiú szemüregei fölött viszont alig vastagodik meg a koponyacsont, hiányzik a KNM ER 3883 függőleges megvastagodása vagy a KNM ER 3733 erőteljes előrenyúlása. Ezenfelül a turkanai fiú arca keskenyebb és a hosszabb a többinél, orrnyílása magasabb és arcának felső része laposabb. Ez talán magyarázható azzal, hogy a turkanai fiú még csak 7-12 év közötti serdülő volt. Ezenkívül a KNM ER 3733 feltehetően nő volt (a turkanai fiút pedig hagyományosan férfinak tekintik), így a különbségek egy része a szexuális dimorfizmussal is magyarázható.
A három koponya, valamint a turkanai fiú és a KNM ER 992 fogazata közötti különbségek miatt vannak akik a turkanai fiút különálló taxonba (a H. ergaster-től és H. erectus-tól elkülönülő fajba vagy alfajba) sorolják. 2000-ben a francia Valéry Zeitoun javasolta hogy a KNM ER 3733-at kereszteljék át H. kenyaensis-re, a KNM ER 3883-t pedig H. okotensis-re, de elképzelése nem nyert támogatást.
Evolúciója 180px|bélyegkép|A KNM-ER 3883 koponya Bár többnyire kelet-afrikainak tekintik, a H. ergaster eredete nem teljesen tisztázott, mert lehetséges ottani elődeitől hosszú végtagjai, magassága és modern testarányai révén jelentősen különbözik. Feltételezik, hogy valamelyik korábbi Homo-fajtól, valószínűleg a H. habilis-től származhat. Bár utódainak földrajzi elterjedése és a megtalált kőeszközök alapján feltételezhetők Afrikán kívüli populációi is, az 1,7-1,8 millió éves időszakból alapvetően Kelet-Afrikából (onnan is főleg a Turkana-tó mellől) kerültek elő fosszíliái.
A H. ergaster (vagyis H. erectus s.l.) legkorábbi afrikai lelete a DNH 134 jelzetű koponya, amely a dél-afrikai Drimolen barlangrendszerből került elő. Korát 2,04-1,95 millió évre becsülik. A koponya egyértelműen hasonlít a turkanai KNM ER 3733-ra és azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a korai H. ergaster együtt élt más emberfélékkel, mint pl. a Paranthropus robustus-szal és az Australopithecus sediba-val.
A fiatalabb példányok közé tartozik az 1,56 millió éves turkanai fiú. Találtak néhány még fiatalabb leletet is, bár ezek esetében vitatott, hogy biztosan a H. ergaster kategóriájába sorolandók-e. Ilyen a "9. olduvai hominida" koponya (1,2-1,1 millió éves), az eritreai partvidék közelében lévő Buiában kiásott egymillió éves lelet, az etiópiai Bouri formáció fosszíliái (1 millió és 780 ezer év között), illetve a kenyai Olorgesailieből származó részleges koponya (970 ezer és 900 ezer év között). Az olduvai koponya masszív homlokereszével inkább az ázsiai H. erectus-okhoz hasonlít, de a többiek alig különböznek a korábbi H. ergaster koponyáktól.
Feltételezhető, hogy az ázsiai H. erectus, valamint a későbbi európai (heidelbergi és neandervölgyi ember) és afrikai (modern ember) valamennyien a H. ergaster leszármazottai. Lehetséges, hogy Afrikában egészen 600 ezer évvel ezelőttig fennmaradt, amikor az agy gyors növekedése révén kialakult belőle a heidelbergi ember.
Kivándorlás
Hagyományosan úgy tekintik, hogy a H. erectus volt az első hominida, amely elhagyta Afrikát, hogy benépesítse Európát és Ázsiát. Amennyiben a H. ergaster külön fajnak tekinthető, akkor ez a fegyvertény inkább neki tulajdonítható. Ennek megállapítás azonban rendkívül nehéz, mert nagyon kevés konkrét információ áll a rendelkezésünkre a kora pleisztocéni emberek vándorlásáról. A fosszíliák nagyon ritkák és csak találgatni tudunk, hogy a vándorlást a H. ergaster vagy a korai H. erectus hajtotta-e végre. Korábban úgy gondolták, hogy a kirajzásra 1,9-1,7 millió évvel ezelőtt került sor, ám a dátumot az újabb grúziai és kínai leletek egészen 2 millió évig tolták ki.