bélyegkép|jobbra|300px|Gyulafehérvár környéke 1770 körül
Gyulafehérvár vagy III. Károly magyar király után Károlyfehérvár (románul: Bălgrad, majd Alba Iulia, németül: Karlsburg, vagy Weissenburg, latinul: Apulum vagy Albensis Transsilvane, szászul: Keist) város, Romániában, Fehér megye székhelye, Erdély ősi történelmi fővárosa, a Gyulafehérvári főegyházmegye (korábbi nevén Erdélyi egyházmegye) székhelye, egyúttal a román ortodox egyház erdélyi székvárosa. 1542 és 1690 között az Erdélyi Fejedelemség fővárosa, majd Fehér, illetve 1775-től Alsó-Fehér vármegye székhelye. Ma municípiumként Fehér megye székhelye. Borbánd, Ompolykisfalud és Poklos települések tartoznak hozzá.
Az ókorban a mai vár területén helyezkedett el az Apulum római tábora. A város 1541 és 1711 között Erdély fejedelmeinek székhelye, így az Erdélyi Fejedelemség politikai fővárosa volt. 1595–1596 között Báthory Zsigmond, illetve 1600–1601 között Mihai Viteazul vezetésével Moldva, Erdély és Havasalföld politikai vezetőjének lakóhelye volt, amelyek személyes unióban álltak egymással. 1918. december 1-jén itt tartották meg az Erdély és a Bánság Román Királysággal való egyesülését népszerűen legitimáló Nagy Nemzetgyűlést. 1922-ben itt került sor Nagy-Románia királyának, I. Ferdinándnak és hitvesének, Máriának hivatalos koronázási ünnepségére, amely tovább erősítette a város szimbolikus jelentőségét történelmi fővárosi szerepe révén.
Nevének eredete A római korban a települést Apulumnak hívták (a dák Apoulon névből, amelyet Ptolemaiosz említett). Amikor a település a római romjaival együtt a 10. században hercegség székhelyévé vált, a lakossága valószínűleg szláv lehetett. Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el.
Gyulafehérvárt régen a románok is Bălgradnak hívták. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi gyula székvárosa volt. Latin neve az Ompoly latin Apula nevéből való. A német Weyssenburg/Weissenburg az ősi szláv név tükörfordítása, a Karlsburg pedig újabb várának építtetőjére III. Károly magyar királyra (VI. Károly néven német-római császárra) emlékeztet. Mai román neve, Alba Iulia a magyar név fordítása, ahol a Gyula előtagot személynévként értelmezték.
A magyar Gyulafehérvár név hatására a város latin neve végül Alba Julia vagy Alba Yulia lett. A modern román név, Alba Iulia, ennek az átvétele, amely a román köznyelvben a 18. században kezdett elterjedni. A modern nevet hivatalosan használták, mióta a város Románia részévé vált. A rutének körében a várost Bilhorod néven ismerték.
Fekvése Gyulafehérvár municípium 270 m magasságban helyezkedik el, 340 km-re Bukaresttől, 100 km-re Kolozsvártól, 70 km-re Nagyszebentől és 241 km-re Aradtól, területe pedig 10 365 hektár.
Az Ompoly és Sebes folyók, a Nyugati-Kárpátok hegyláncai és az Erdélyi-fennsík által határolt területen fekszik. Maga a város a Maros első teraszán helyezkedik el, amely kelet felé egy 8–10 km hosszú és 2–4 km széles síkságot alkot. A város nyugati részét a Mamut-csúcsot (630 m) is magában foglaló, erdős Érchegység emelkedései őrzik. Keleten, a Maros túloldalán, az erózió által formált, vöröses agyagos dombok láthatók, amelyeket a Maros, Sebes és Székás folyók alakítottak ki, létrehozva egy érdekes formájú szakadéksort ritka növényzettel. Dél felé a Sebes-hegység csúcsai, a Șurianu-csúcs (2059 m) és a Pătru-csúcs (2130 m) emelkednek.
Története 200px|bélyegkép|bal|III. Károly magyar király 200px|bélyegkép|bal|Fejedelmi palota Már a vaskorban földvár állt itt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa. Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Az erdélyi Gyula 953-as bizánci megkeresztelkedése után, – Erdélyben elsőként – itt épült ortodox templom. Ezt a Bizáncból érkezett Hierotheosz használta, mint "Turkia püspöke". Ennek romjait 2011-ben találták meg egy vízvezeték építése során. Később a római katolikus püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezt követően lesz Fehér vármegye székhelye. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. Székesegyháza 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt.
1442. március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött.1516-ban II. Ulászló megerősítését rendelte el. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia I. János néven magyar király, miután a Püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen. 1558. Izabella királyné itt is halt meg 1559. szeptember 15-én. Itt gyilkoltatta meg katonáival Balassa Menyhért Izabella parancsára a lázadó Bebek Ferenc, Kendy Ferenc és Antal nemeseket. 1571. március 14-én itt halt meg János Zsigmond fejedelem és az utolsó szabadon választott magyar király, a királyné és fiának hamvai a Szent István által alapított székesegyházban pihennek.
II. János magyar király halálát követően az erdélyi –többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek- 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották meg Erdély fejedelmének. I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele abba, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen. Bekes Gáspár folyamatosan szervezkedett a fejedelmi hatalom megszerzése érdekében 1572–1574 folyamán. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly franciaországi követe azzal a céllal utazott Erdélybe, hogy megbeszéléseket folytasson Báthory István erdélyi fejedelemmel, aki szeretett volna megnősülni. Pierre Lescalopier 1574. június 24-én érkezett Erdélybe. Erről az utazásról a francia követ később könyvet írt és ebben többek közt arról számolt, be, hogy Gyulafehérvár és Erdély lakosságának többsége magyarul beszélt. Habsburg biztatásra Bekes Gáspár el akarta foglalni Erdély trónját, de 1575. július 8-i radnóti csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnik ki vitézségével Székely Mózes. E csata után két nappal Bekes és Báthory seregei újból összecsapnak Kerelőszentpál mellett. Székely Mózes ebben a csatában is meghatározó szerepet játszott, ezért Báthory kinevezi a fejedelmi testőrség parancsnokának. Báthory István az erdélyi országgyűlésen, 1576. január 16-án Medgyesen bejelentette, hogy a lengyelek királyukká választották, ezért javasolta a rendeknek, hogy válasszák meg helyette Báthory Kristófot. Báthory Kristóf halálát követően került a fejedelemség élére Báthory Zsigmond, aki több alkalommal is lemondott, sok bajt okozva a városnak és az ország népének.
1599. november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott erdélyi országgyűlésen fejedelemmé választották. 1602. június 29-én itt győzte le Giorgio Basta Székely Mózes seregét. A várost Mihály vajda és Basta is felgyújtotta, majd a tatár, később 1661-ben a törökök égették fel. 1603-ban Székely Mózesnek a függetlenségpárti magyarok és székelyek támogatásával sikerült a fővárost felszabadítania és 1603. május 8-án bevonult a városba, ahol ünnepélyesen megválasztották és beiktatták Erdély fejedelmének.
1605 októberében Káldi György jezsuita szerzetes itt kezdte meg a Biblia magyar nyelvre fordítását.
1622-ben Bethlen Gábor megalapította a város református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1629. november 15-én itt halt meg a fejedelem.
1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 11-én. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd október 25-én a fejedelem itt mondott le.
1704. július 8-án itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés vezetőit. 1937-ben emelt emlékművük a Szent György-kapu előtt áll. 1848–49-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat. A fejedelemség fővárosának bírói: Gyógy Péter (1583), Mészáros Gergely, (1590), Mészáros György (1590). 1602-ben Baroniai Szabó István, 1603-ban Mészáros Gergely a bíró.
Az 1602 és 1603-ból fennmaradt gyulafehérvári magyar nyelvű jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a város lakóinak többsége, a város összes tanácsosa, élén a bíróval mindegyik magyar nemzetiségű volt.
A Habsburg uralom alatt 1711-et követően a lakosság nemzetiségi összetétele megváltozik.
1910-ben 11 616 lakosából 5226 magyar (44,98%), 5170 román (44,50%), 792 német (6,81%) és 287 cigány (2,47%) volt. 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlése itt határozta el a Romániához való csatlakozást. Az egyesülést az Egyesülés Múzeumával szembeni volt tiszti kaszinó épületében mondták ki. Az ortodox székesegyházban koronázták román királlyá 1922. október 15-én I. Ferdinándot és feleségét.
2002-ben 66 406 lakosából 62 722 román (94,45%), 1836 magyar (2,76%), 1475 cigány (2,22%) és 217 német (0,32%) volt.
A gyulafehérvári zsidók története
A zsidó közösség, amely az első volt Erdélyben, a 14. században alakult meg. 1623-ban hivatalosan közösséget alapítottak Bethlen Gábor fejedelem engedélyével. A 18. században magyarországi és havasalföldi askenáz zsidók, valamint szefárdok telepedtek le a városban. 1754-től 1868-ig a város rabbija volt Erdély főrabbija. 1840-ben épült egy zsinagóga, amelyet 1874-ben egy szefárd zsinagóga követett. A 19. században a helyi zsidók többsége a szőlőműveléssel foglalkozott, és földeket vásároltak szőlőtermesztés céljából; a 20. században főként kézművesként dolgoztak. 1930-ra Alba Iulia 1558 zsidó lakosa a város népességének közel 13%-át tette ki.
1940 októberében, a Nemzeti Legionárius Állam idején, a Vasgárda terrorizálta a helyi zsidókat. A következő évben az Ion Antonescu-rezsim elkobozta a zsidók tulajdonát és kényszermunkára küldte a férfiakat. A második világháború után a közösséget újra megalapították, de hamarosan csökkent a létszám, mivel a zsidók kivándoroltak.
Népessége A 2021-es népszámlálás szerint a város összlakossága 64 227 fő volt. A 2011-es népszámláláskor 63 536 lakosa volt; közülük 95,3% román nemzetiségű, 3,2% roma, 1,9% magyar és 0,2% német (pontosabban erdélyi szász) volt.
1850-ben Gyulafehérvárnak 5 408 lakosa volt, közülük 2 530 román (46,78%), 1 009 magyar (18,67%), 748 német/erdélyi szász (13,83%) és 1 121 (20,73%) egyéb nemzetiségű volt.
1891-ben a városnak 8 167 lakosa volt, akik közül 3 482 magyar (42,63%), 3 426 román (41,94%) és 867 német/erdélyi szász (10,62%) volt. 1910-re a lakosság száma 11 616 főre nőtt. Közülük 5 226 fő volt magyar (45%), 5 170 román (44,51%) és 792 német/erdélyi szász (6,82%). Az 1930-as népszámlálás szerint a lakosság 34,7%-a román ortodox, 28,1%-a román görögkatolikus, 12,9%-a római katolikus, 12,7%-a zsidó, 7,3%-a református és 3,1%-a evangélikus volt.
Látnivalók