A passaui Szent István-székesegyház, másik elterjedt nevén passaui dóm () a Passaui egyházmegye püspöki székhelye és főtemploma. A székesegyház az óváros legmagasabb pontján, az Inn és a Duna összefolyása között épült, 13 méterrel a Duna fölött és 303 méterrel a tengerszint felett. A tűzvész után 1668-ban újjáépített passaui dóm az egyik legnagyobb barokk székesegyház az Alpoktól északra. Legfőbb nevezetessége a világ legnagyobb templomi orgonája.

Története A jelenlegi épület helyén a kora középkor óta többször is építettek püspöki templomokat. A háromhajós székesegyház jelenlegi helyén öt különböző építési időszakról van bizonyíték.

720 körül egy Szent István vértanúnak szentelt agilolfing-karoling templomot alapítottak a Szent Szeverin keresztény közösség római kori Batavium temploma (Kr. u. 450) helyén. 739-ben Szent Bonifác a római egyházjog alapján megalakította a passaui egyházmegyét, így Passau lett a püspöki székhely, a templom pedig az egyházmegye székesegyháza. Az agilolfing-karoling épület a II. Ottó császár által 977-ben és 978-ban Passau ellen vezetett két ostroma során elpusztult.

Szent Piligrim püspök idejében alatt új, háromhajós püspöki templomot építettek ikertornyos westwerkkel. A legújabb kutatások szerint a hajó és a kórus tengelyirányának meghatározására, azaz keletelésére 4 nap eltéréssel, 982. március 8-án és 12-én került sor. A hajó és a kórus középső tengelyének ez az akkoriban szokásos külön meghatározása ma is megfigyelhető a két rész közötti 2,91°-os eltérésként. A kórus mint első építési szakasz ünnepélyes felszentelésére 985. augusztus 5-én került sor. Ez a felszentelési dátum ma is érvényes, mivel a későbbi építési fázisokat, amelyeket mindig csak bővítésnek vagy felújításnak tekintettek, nem követte a teljes székesegyház felszentelése.

Az épület egy háromhajós, hatboltozatos bazilika volt, nyugati oldalán két tornyú homlokzattal; a kereszthajó és a kórus kialakítása nem világos. Az épület a 33-as rácsmértéket követte, az oldalhajók 33 x 33 láb, a főhajók 33 x 44 láb méretűek, a hajó teljes hossza a kereszthajóig 33 öl, azaz a Megváltó földi életének évei számához igazodott. A 985-től 1120-ig terjedő időszakról nincsenek információk az épület történetéről; Altmann püspök (1065–1085) Szent Miklós-templomalapításának hangsúlyozása és az ezt követő invesztitúraharc az egymással szemben álló, 1115-ig Passauban tartózkodó püspökökkel kellően megmagyarázza ezt.

A korai gótikus székesegyház 1221 és 1313 között épült, amikor a templomhajót átépítették és a nyugati homlokzat tornyait megmagasították. A késő gótikus keleti rész (kórus, négyezeti torony és a korai gótikus hajó magasítása) 1407 és 1598 között készült Hans Krumenauer építőmester és utódai, Ulrich Seidenschwanz (1439-től), Jörg Windisch (1466-tól) és végül Hans Glapsberger által a 16. században.

A jelenlegi, mintegy 100 méter hosszú olasz barokk épületet az 1662-es tűzvész után 1668 és 1693 között építették fel. 1664 tavaszán megválasztott új hercegpüspök, Wenzeslaus von Thun und Hohenstein (1664-1673) feladata volt az újjáépítés megkezdése, aki megválasztása előtt a salzburgi székesegyház provizora volt, így sok tapasztalattal érkezett onnan, ami magyarázhatja a két épület közötti hasonlóságokat. 1673. január 8-i haláláig rendkívül a szívén viselte az építkezést. Erről árulkodik az 1671-es építési baleset során tanúsított magatartása is, amikor két pillér leomlott, és magával ragadta három oldalhajó boltozatát, ő lemondott a kivitelezővel szembeni szokásos felelősségre vonás igényéről, és új szerződést kötött, amely most már az összes pillér terméskövekből történő újjáépítését is tartalmazta. Feltehetően a megrendelő halálának idejére az építkezés már a boltozatlan hajó magasságáig haladt előre. A következő herceg-püspök az épület héjazatát folytatta. 1674-ben az épületet tető alá hozták, és elkészülhettek a boltozatok. A középhajó innovatív függesztett kupolaboltozatai és az oldalhajók nyolcszögletű sisakkupolái a felelős tervező építészeti felfogásáról tanúskodnak. Ugyanebben az évben az északi torony tető alá került. A déli torony és a templom homlokzata szintén 1675-ben készült el.

A korábbi épületek közül csak a késő gótikus keleti rész maradt meg. Hans Krumenauer eredetileg háromhajós, késő gótikus kórusát, a kereszthajót és a négyezeti tornyot beillesztették az új épületbe. Az oldalhajók két gótikus oldalapszisát és az úgynevezett Ortenburger-kápolnát mint a kereszthajó egykori oldalkápolnáját a barokk átalakítás során már nem integrálták a templombelsőbe, de külső szerkezetükben, pl. a régi rezidenciára vezető lépcsőházban nagyrészt megmaradtak. Az átfogó tervezést Carlo Lurago Pellio Superioréból származó prágai vlach építész végezte, aki addigra Prága egyik meghatározó építésze volt. Legfontosabb munkatársai, Francesco della Torre és Giovanni Battista Passerini, mindketten kőfaragó mesterek, a szomszédos Ramponia faluból érkeztek. Mindhárman a Como megyéből származó kőfaragók és kőművesek hagyományos iskolájához tartoztak, amelyet Comasco-iskolának neveztek. Mint mesterek, 1663-ban megkapták a prágai polgárjogot. A székesegyház kőművesmunkáit csak olyan mester végezhette el, akik a szerződés szerint barátságban álltak egymással, vagyis egyenlő arányban osztoztak a hasznon. A Prágai Város Levéltárban található feljegyzések nagy nehézségekről számolnak be. A végelszámolást egy építési szakértői bizottság intézte Giovanni Pietro della Torréval, Francesco fiával és utódjával, aki a királyi udvari kőfaragójaként tevékenykedett. A belső díszítést Giovanni Battista Carlone szobrász készítette, a freskókat Carpoforo Tencalla és Carlo Antonio Bussi festette.

A két nyugati tornyot 1895-98-ban Heinrich von Schmidt székesegyház-építőmester irányításával emelték meg. A tornyokat, amelyek tetején eredetileg lapos sátortető állt, kupolás-koronás nyolcszögletű felépítményekkel és balusztrádokkal egészítették ki, amelyek hűen követték az eredeti kupola kialakítását.

1928-ban a folyamatos javítási munkálatok miatt újra létrehozták az Állami Székesegyházépítő Központot. Az 1680-as városi tűzvész óta az első teljes belső restaurálásra 1972 és 1980 között került sor. A székesegyház teljes külső felújítására 2016-ban került sor.

A dóm külseje

Építészeti jellemzői balra|bélyegkép|A dóm alaprajzán jól megfigyelhető a szentély és a hosszház közötti elhajlás Az ikertornyos barokk homlokzat a székesegyház keleti oldalán, a székesegyház téren helyezkedik el. Az a tény, hogy két hatalmas, stilisztikailag különböző késő gótikus és barokk épület kívül-belül ilyen harmonikusan illeszkedik egymáshoz, és alkot egy kiegyensúlyozott egészet, különleges helyet biztosít a passaui dómnak a német kultúrkör összes székesegyháza között („barokk székesegyház gótikus lélekkel”). Carlo Lurago a gótikus szerkezet ellenére (csúcsmagasság 29 méter, a középhajó szélessége mindössze 12 méter) harmonikus barokk templombelsőt alkotott.

Nem utolsósorban a kupolák, valamint a csehboltozatok adnak az épületnek összetéveszthetetlen megjelenést. A nyugati tornyok nyolcszögletű felső szintjei a harangtornyokkal és a neobarokk kupolákkal csak 1896-ban épültek fel. A tornyok csak ekkor közelítették meg a székesegyház kupolájának 69 méteres magasságát. A késő gótikus, harangszerű négyezeti kupola a 18. századból származik, amikor az eredeti kupolát kicserélték.

A déli torony alagsorából egy kapu nyílik a szűk Zengergasséra, amely elválasztja az Alte Residenz-palotától (ma a kerületi bíróság székhelye). Ez a székesegyház déli oldalán halad végig a tőle keletre fekvő Residenzplatzig. Innen jól láthatóak a késő gótikus kórusépület filigrán támpillérei. Az északi kereszthajó keleti végén áll a kecses, nyolcszögletű, késő gótikus Szent István-torony, amelyet a templom védőszentjének alakja koronáz.

A Zengergasséból a Residenzplatzra vezető kijáratnál a déli kereszthajó keleti támpillérének koronázópillérként kialakított kialakítása szerkezeti szempontból érdekes és a 15. században egyedülálló. Erre a szokatlan konstrukcióra azért volt szükség, hogy a püspöki rezidenciához való bejutás szabad maradjon a kocsik számára, amelyek nem tudtak megfordulni a szűk sikátorban. 1967-68-ban a szerkezeti biztonság érdekében vasbetonszerkezetet építettek a koronás oszlop alá, amelyet végül 2006 és 2007 között öt darab, akár 12 méter hosszú rozsdamentes acélból készült kötőrúddal helyettesítettek. Homlokzat bélyegkép|A dóm felújított homlokzataMíg a keleti rész, a négyezeti torony és a kereszthajó nagyrészt megőrizte késő gótikus külső megjelenését, a széles nyugati homlokzatot a két toronnyal teljesen átépítették. Az enyhén kiugró és ívelt nyeregtetős homlokzat kívülről a hajó bazilikális elrendezésére enged következtetni. A székesegyház fehér mésszel mázolt homlokzatát füzérekből, virágfüzérekből, angyalfejekből és maszkokból álló visszafogott díszítés jellemzi.

A hatalmas, olaszos barokk stílusú, kettős tornyú homlokzat öt részre tagolódik. A torony alsó szintjei hátrébb húzódnak, és a főhajó tolódik a legmarkánsabban előre. Az egész homlokzatot átfedő pilaszterek tagolják, amelyek a középső részen kettesével állnak. A főemeletet és a nyeregtetőt ívelt párkány választja el. Az ablakok mérete belülről kifelé és alulról felfelé növekszik. A főportált pillérek szegélyezik, és tört oromzattal, míg a nyeregtető ablakát szegmensíves oromzattal és egymásra helyezett pilaszterekkel keretezik. A középső homlokzat második szintjén található a legnagyobb ablak, amely egy négyzet és félkör összeillesztésének feleltethető meg. Harmadik emelete sokkal alacsonyabb az előző kettőnél, ezt egy ellapított háromszögletű timpanon zárja le a padlástér felől, benne a Szentháromság szimbólumával. A tetején 3 szobor található, középen Szűz Mária alakja látható a Kis Jézussal, mint Bajorország Patrónája.

A tornyok a második emelettől felfelé szabadon állnak. A négyzetes alaprajz feletti emeleteken az oszloprendek klasszikus sorrendje látható: alul toszkán, középen ión, felül pedig korinthoszi pilaszterek találhatóak, ezek szélessége a csúcs felé haladva csökken. A toronyszintek nyílásait változatos formájú felső párkányok keretezik: az alsó kis kerek ablaknak íves tetőzete van, a fölötte lévő figurafülke háromszögű nyeregtetővel, a harmadik emelet hangablaka pedig tört nyeregtetővel rendelkezik. A negyedik toronyszintet egyenlő oldalú nyolcszög alakpúra tervezték. A jellegzetes bajor hagymakupolához és a balusztrádhoz hasonlóan neobarokk stílusban épült 1895-98 között. A homlokzaton a lábazat domborműve és a szobordíszítés szintén ebből az időszakból származik.

Az eredetileg hófehér homlokzat fokozatosan beszürkült, végül 15 év vitát és egyeztetést követően 250 év után először 2016-ban ismét kifestették a dóm külsejét. A meszelés előnye, hogy a gyenge pontokat könnyebben láthatóvá teszi, így a kőművesek azonnal tudják, ha valahol víz gyűlik össze, vagy egyéb károsodástól kell tartani. Ahol az épület téglából készült és egyszerűen vakolt, ott a munkások még egy cég által speciálisan erre a célra készített festékkel is lefestették az érintett területeket.

Udvar és kápolnák bélyegkép|A Domhof és a síremlékek. A háttérben jól látható a székesegyház gótikus és barokk része közötti átmenet A székesegyház északi oldalán egy nagy méretű udvar, a Domhof található. A gótikus portállal ellátott egykori székesegyházi kerengő a 739-ben oklevelesen dokumentált székesegyházi kolostor maradványa. A kerengőt 1812-ben lebontották. Az itt található sírkövek 1961/1962-ig a Szent András-kápolnában voltak, de a legtöbbjük eredetileg az 1812-ben lebontott kápolnából származik. Az eredeti tíz kápolnából mára már csak négy maradt fenn.