Dr. Bari Bernadett, több korábbi forrásban Kámánné dr. Bari Bernadett (Baja, 1985. augusztus 25. –) jogász, politikus, 2024. október 1. óta Baja megyei jogú város polgármestere.
Élete Nagybaracskai családban született, édesanyja pedagógus, édesapja diplomás szakápoló, két fiútestvére van. 1996-tól a Bajai Szent László Általános Művelődési Központ Gimnáziumában tanult, itt érettségizett 2004-ben. Érettségi után jogász végzettséget szerzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A bajai Polgármesteri Hivatalban kezdte meg szakmai munkáját 2011-ben.
Házas, három leánygyermek édesanyja.
Politikai pályafutása Gimnazista korától kezdve foglalkoztatták a közéleti kérdések, így 2003-ban belépett a Fidesz-KDNP szervezetébe. 2014-ben a szervezet jelöltjeként kompenzációs listáról bejutva (dr. Bari Bernadett néven) kezdte meg képviselői munkáját a Baja város önkormányzatának képviselő-testületében. Két cikluson keresztül (2014–2024) volt a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának frakcióvezetője, valamint az ügyrendi és jogi bizottság elnöke.
2019-ben a 6. számú egyéni képviselői körzetben szerzett mandátumot (már Kámánné dr. Bari Bernadett néven), ezzel egy időben viszont a Fidesz-KDNP elvesztette az önkormányzati választásokat és ellenzékbe került. A következő ötéves ciklusban frakcióvezetőként az egyik legaktívabb szereplője volt a helyi közéletnek.
2024 elején a Fidesz-KDNP pártszövetség a „Hajrá Baja” elnevezésű akciója keretében kérte több kérdésben véleménynyilvánításra a bajaiakat, hogy e lakossági véleményekre építve dolgozzák ki a Bajaiak Programja nevű választási programjukat. A 2024-es önkormányzati választásokon polgármesterré választották, a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint még akkor is asszonynéven. Férjezett nevét azóta elhagyta.
Jegyzetek
Források Bari Bernadett korábbi (nem aktuális) önéletrajza. Hozzáférés: 2024. október 15.
Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Baja polgármesterei Kategória:Magyar nők a politikában Kategória:Élő személyek