Marót Miklós (Budapest, 1928. augusztus 20. – Budapest, 2006. január 18.) magyar könyvtáros.

Életpályája 1946-ban érettségizett a II. kerületi Egyetemi Katolikus Gimnáziumban. 1946–1951 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar francia-magyar-történelem szakos hallgatója volt. Eötvös-kollégista volt, de politikai okokból eltanácsolták. 1948. decemberétől a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyakornokává nevezték ki. Az 1948/1949-es tanév második félévében felvette a frissen megalakuló Könyvtártudományi Tanszék által oktatott tárgyakat. 1948–1969 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban könyvtárosként dolgozott. 1956-ban a forradalmi bizottság elnöke volt. 1956–1969 között az Olvasószolgálati Osztály vezetője volt. 1963–1964 között megszervezte a zenei gyűjteményt. 1969. októberétől – a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár helyi pártszervezetével történt ideológiai nézeteltérése miatt – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárába kérte áthelyezését, ahol tájékoztató könyvtárosként helyezkedett el. 1969–1980 között az Egyetemi Könyvtár osztályvezetője, 1980–1995 között főigazgató-helyettese volt.

Családja Szülei: Marót Gyula és Sárváry Jolán voltak. 1952-ben házasságot kötött Gáspár Juliannával. Két lányuk született: Edit (1953–) és Eszter (1956–).

Művei Mit olvasson az ifjúság a világirodalom nagy elbeszélőitől? (1954) Mit olvassunk a világirodalom klasszikusaitól? (1955) Könyvtárunk tájékoztató szolgálata (1955) A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár helyzete az Országos Könyvtárügyi Tanács előtt (1956-1957) Megvalósulás útján a zenei népkönyvtár (1958) Bábeltől Bábelig (1965) Budapest. Útikönyv (1970) Budapesti séták (1974)

Díjai Szabó Ervin-emlékérem (1982) Pro Universitate (1998)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki Kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó. https://epa.oszk.hu/00100/00143/00308/pdf/EPA00143_konyvtari_figyelo_2016_02_231-244.pdf „Eltemette a lovakat, aknákat, romokat” – egy fiú naplója a világháborúból https://kiadvanyok.neb.hu/asset/phpQioumd.pdf

További információk Gerő Gyula: Kitüntetett könyvtárosok névtára. = Könyvtári Figyelő 2000.

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Szabó Ervin-emlékérmesek