A Miles M.25 Martinet brit gyártmányú célvontató repülőgép volt a második világháborúban. Ez volt az első brit repülőgép, amelyet kifejezetten célvontatásra terveztek.

Története A Martinetet a szükség hívta életre, ugyanis hiány mutatkozott azokból az elavult harci repülőgépekből, amelyeket egyébként erre a feladatra alkalmaztak. A gépet a gyártó egy másik típusából, az M.9 Master középfokú iskolagépből fejlesztették ki úgy, hogy lehetőség szerint a már gyártásban lévő modell részegységeit változtatás nélkül felhasználhassák. A prototípus 1942. április 24-én emelkedett először a levegőbe, a pilótaülésben Thomas Rose százados első világháborús repülőász, a Miles cég főpilótája ült. A sikeres tesztek után hamarosan megkezdték a sorozatgyártást a vállalat Woodley-ban működő üzemében. 1945-ig összesen 1724 darab Martinet készült el, ezek túlnyomó többségét a brit légierők alkalmazták, de más államok légierőihez és civil felhasználókhoz is került belőle.

A háború alatt titokban fejlesztették ki a M.50 Queen Martinet-nek elkeresztelt altípust, amely egy rádióirányítású, pilóta nélküli célrepülőgép (drón) volt. Ezen kívül kis számú Martinetet átalakítva vitorlázórepülőgépek vontatására, illetve iskolagépnek használtak.

A Miles repülőgépgyár kiképzőgépként kívánta továbbfejleszteni a Martinetet, azonban a célvontatók iránti igény akkora volt, hogy csak 1945-ben láthattak neki az ez irányú munkának. Az M.37 Martinet Trainer két prototípusát az alapmodell átépítésével alkották meg. A szárnyakban elhelyezett üzemanyagtartályokat eltávolították, a gép súlyát csökkentették, a kabinba az oktatáshoz szükséges kettős vezérlőszervek kerültek. Az első repülésre 1946. április 11-én került sor. Mivel ekkor már jóval fejlettebb kiképzőgépek is rendelkezésre álltak, a brit Légügyi Minisztérium nem rendelt a típusból.

Jellemzői A Miles Martinetet a Miles Master iskolagép bázisán alakították ki, a két típus számos alkotóeleme megegyezett. A sárkányszerkezetet azonban megerősítették, hogy a célvontatáskor fellépő erőhatásoknak ellen tudjon állni. A Masterhez képest a Martinet orra hosszabb, szárnyfesztávolsága nagyobb lett, és a pilótafülke is magasabbra került. Az iskolagép kettős kormányszerkezetét elhagyták, így a Martinetet csak az első pilótaülésből lehetett irányítani.

A célzsák és a vontatófelszerelés a törzs alján, egy burkolat alatt kapott helyet, a kibocsátás és a behúzás csörlő segítségével történt. A csörlőt elektromotor hajtotta, de egy menetszél által meghajtott kis légcsavarral is lehetett működtetni. A módosítások miatt a gép tömegközéppontja megváltozott, ezt a motor előbbre helyezésével igyekeztek ellensúlyozni. A célvontatáskor megnövekedő légellenállás nagyobb teljesítményt követelt a motortól, ennek megfelelően a hűtőrendszert is megerősítették.

Alkalmazása bélyegkép|263px|jobbra|Martinet a Királyi Légierőben A típust széles körben alkalmazták a brit légierők a II. világháború folyamán. Elsősorban a kiképzőegységek használták, a légi lövészet gyakorlására, illetve a légvédelmi tüzérség felkészítésére. Alkalmazták tengeri felderítő szerepkörben is, vízbe zuhant gépek személyzetének felkutatására.

A brit légierők az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején vonták ki a szolgálatból a Martineteket. Néhány példány került civil alkalmazásba, illetve kis számban exportálták más országokba is. A feleslegessé vált gépek egy részét a Görög Királyi Légierőnek próbálták értékesíteni általános-, és tüzérségi megfigyelő, valamint közvetlen légi támogató feladatokra, de a törekvés nem járt sikerrel.

Típusváltozatok M.25 Martinet Kétüléses célvontató repülőgép – gyári típusjelzés. Martinet TT.Mk I A brit légierőknél használt típusjelzés. M.50 Queen Martinet Pilóta nélküli, rádióirányítású drón, 11 darab készült belőle, illetve további 58 példányt TT.Mk I-esekből alakítottak át. M.37 Martinet Trainer Kétüléses kiképzőgép, két darab készült belőle, TT.Mk I-esek átépítésével.

Üzemeltető országok A külföldi üzemeltetők a Brit Királyi Légierő által kivont, használt gépeket kaptak.

A Belga Királyi Légierő 9 darab Martinetet üzemeltetett 1947 és 1953 között, R-1-től R-11 lajstromszámig (az eredeti szállítmányból két gépet rossz műszaki állapot miatt nem vettek át, ezeket a britek kicserélték, átvételkor ezek kapták az R-10 és R-11 számokat). A célvontatásra használt gépek közül öt darabot kellett balesetek miatt selejtezni.

1945 és 1948 között 41 darab Martinetet szereztek be. A Francia Légierő kísérleti részlege (Centre d'essais en vol) mintegy tíz példányt üzemeltetett 1958-ig.

Az Ír Légihadtest 1946-ban két Martinetet vásárolt, ezek 144 és 145 lajstromszámmal álltak szolgálatba. Előbbi 1952-ben összetört, utóbbit 1958-ban vonták ki, később földi oktatásra használták.

A Portugál Légierő 10 darab Martinetet kapott 1943 szeptemberében, ezekből négyet később átadtak a haditengerészetnek. A célvontatásra használt gépeket 1952-ben vonták ki a szolgálatból. A légierő gépei a 431-től 440-ig terjedő lajstromszámokat kapták, a haditengerészet részére átadott Martineteket átlajstromozták M-1-től M-4-ig.

A Svensk Flygtjänst AB nevű polgári repülővállalat 1946-ban 9 darab Martinetet vásárolt. A gépek a következő svéd polgári lajstromszámokat kapták: SE-AZC, SE-AZD, SE-AZE, SE-AZF, SE-AZG, SE-BCI, SE-BCN, SE-BCP. A kilencedik Martinet SE-BCO jelzést kapott, ezt végül nem állt szolgálatba. A vállalkozás a Svéd Királyi Légierő részére végzett célvontatást, illetve reklámtranszparensekkel is repültek. A svéd Martineteket 1951-ben selejtezték ki.

A Török Légierő 1945 márciusában 7 darab Martinetet szerzett be. A gépek a 4809-4815 lajstromszámokat kapták.

bélyegkép|263px|A 289 . repülőszázad, Martinetje a Királyi Légierő Turnhouse-i bázisán, Midlothian, Skócia, 1943 körül.

A brit Királyi Légierőben az alábbi századoknál repültek Martinetek: 5. repülőszázad, RAF 20. repülőszázad, RAF 34. repülőszázad, RAF 269. repülőszázad, RAF 285. repülőszázad, RAF 286. repülőszázad, RAF 287. repülőszázad, RAF 289. repülőszázad, RAF 290. repülőszázad, RAF 291. repülőszázad, RAF 520. repülőszázad, RAF 567. repülőszázad, RAF 577. repülőszázad, RAF 587. repülőszázad, RAF 595. repülőszázad, RAF 598. repülőszázad, RAF 631. repülőszázad, RAF 639. repülőszázad, RAF 650. repülőszázad, RAF 679. repülőszázad, RAF 691. repülőszázad, RAF 695. repülőszázad, RAF

A brit Flottalégierőben (Fleet Air Arm, FAA) az alábbi századoknál repültek Martinetek: 718. haditengerészeti repülőszázad, FAA 722. haditengerészeti repülőszázad, FAA 723. haditengerészeti repülőszázad, FAA 725. haditengerészeti repülőszázad, FAA 726. haditengerészeti repülőszázad, FAA 728. haditengerészeti repülőszázad, FAA 733. haditengerészeti repülőszázad, FAA 736. haditengerészeti repülőszázad, FAA 740. haditengerészeti repülőszázad, FAA 766. haditengerészeti repülőszázad, FAA 770. haditengerészeti repülőszázad, FAA 771. haditengerészeti repülőszázad, FAA 772. haditengerészeti repülőszázad, FAA 773. haditengerészeti repülőszázad, FAA 775. haditengerészeti repülőszázad, FAA 776. haditengerészeti repülőszázad, FAA 779. haditengerészeti repülőszázad, FAA 789. haditengerészeti repülőszázad, FAA 792. haditengerészeti repülőszázad, FAA 793. haditengerészeti repülőszázad, FAA 794. haditengerészeti repülőszázad, FAA 797. haditengerészeti repülőszázad, FAA

Műszaki adatok Geometriai méretek és tömegadatok Személyzet: 2 fő Hossz: 9,42 m Szárnyfesztávolság: 11,89 m Magasság: 3,53 m Szárnyfelület: 22,5 m2 Szárnykarcsúság: 6,3 Szárnyprofil: szárnytő: NACA 23024; szárnyvég: NACA 23009 Üres tömeg: 2105 kg Maximális felszálló tömeg: 3062 kg

Meghajtás Hajtómű: 1 × Bristol Mercury XX vagy Mercury 30 9 hengeres, léghűtéses csillagmotor, 870 lóerő (650 kW) teljesítmény Légcsavar: háromtollú, automata állásszög-szabályozású fém légcsavar

Repülési jellemzők Legnagyobb sebesség: 356 km/h tengerszinten 386 km/h 1768 m-es magasságon 383 km/h 3048 m-es magasságon

Utazó sebesség: 320 km/h maximum 1524 m-es magasságon Átesési sebesség: 100 km/h , illetve 134 km/h a fékszárnyak állásától függően

Megengedett legnagyobb sebesség: 530 km/h Hatótáv: 1117 km Repülési idő: 5 óra Emelkedési idő: 1524 m-es magasságra: 3 perc 30 másodperc 3048 m-es magasságra 8 perc

Szárny felületi terhelése: 136 kg/m2 Teljesítmény–tömeg arány: 0,386 kW/kg Felszállási úthossz: 238 m Felszállási úthossz 15 m magasságig: 421 m Leszállási úthossz: 389 m Leszállási úthossz 15 m magasságról: 492 m Fennmaradt példányok A típusból egyetlen darab maradt meg, ez Woodley-ban, Nagy-Britanniában található, a Museum of Berkshire Aviation gyűjteményében. Ez a gép 1943-ban épült, a Brit Királyi Légierő MS902 lajstromszámmal állította szolgálatba reykjavíki bázisán, Izlandon. 1949-ben kivonták a szolgálatból és eladták az Akureyri városában működő civil repülőklubnak, ahol a TF-SHC lajstromjelet viselte. 1951-ben Kópasker község közelében kényszerleszállást hajtott végre, a baleset után az összetört gépet a helyszínen hagyták. 1977-ben az Izlandi Repüléstörténeti Társaság (Islenka Flugsogufelagid) tagjai összegyűjtötték a roncsokat és egy raktárban helyezték el azokat. 1996-ban a maradványokat Nagy-Britanniába szállították, ahol a Museum of Berkshire Aviation munkatársai több éves munkával újjáépítették az utolsó Martinetet. Mivel a roncs erősen hiányos volt, a szárnyak egy Miles Masterről származnak, a motor pedig csupán másolat. A gépre az Izlandon viselt polgári lajstromjelet festették fel, jelenleg a múzeum állandó kiállításának része. Különös jelentőséggel bír, hogy a típus gyártása Woodley-ben zajlott.

A típus emlékét őrzi a Máltán, a Ta' Qali településen működő Malta Aviation Museum kiállításában látható kabintető. 

Jegyzetek

Fordítás

Források

Kategória:Második világháborús brit repülőgépek