A Prost AP04 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Prost Grand Prix csapat tervezett és versenyeztetett a 2001-es Formula–1 világbajnokság. Ez volt a csapat utolsó autója, amellyel versenyeztek, mégpedig öt különböző pilótával: Jean Alesi, Heinz-Harald Frentzen, Gastón Mazzacane, Luciano Burti és Tomáš Enge is vezette.

Áttekintés A csapat számára a szezon előtti időszak küszködés volt, Alain Prost próbálta valahogy egyben tartani azt. A katasztrofális 2000-es idény után úgy tűnt, hogy jobb idők köszönhetnek rájuk, mert a Diniz család részesedést szerzett bennük és hozták magukkal a Parmalatot, mint szponzort. Sikerült megszerezniük a Ferrari előző évi erőforrásait is, amelyeket a főszponzoruk miatt Acer névre címkéztek át. Miután a Michelin visszatért a Formula–1-be, a Prost egyike volt azon istállóknak, amelyek nyomban le is szerződtek velük. Az autót Alesi vezethette a téli teszteken, és nem tűnt a helyzetük rossznak.

A szezon indulásával azonban kiderült, hogy a csapat továbbra is az alsóház tagja maradt, és hogy feltehetőleg egy szándékosan, szabályellenesen könnyűre épített autóval köröztek a teszteken, csak azért, hogy felkeltsék a szponzorok figyelmét. Mindenesetre jóval megbízhatóbb volt, mint az előző évi AP03-as modell: Alesi azon a tizenkét versenyen, amit a csapattal töltött, mindegyiken célba is ért (habár az európai nagydíjon a futam végén kipördült és kiesett, de rangsorolták), és ő szerezte a csapat az évi összes, szám szerint négy pontját. Csakhogy a viszonya megromlott Aiain Prosttal, ezért távozni kényszerült, és lényegében helyet cserélt a Jordan csapatnál kegyvesztetté vált Heinz-Harald Frentzennel. Frentzen nem tudott pontokat szerezni, legjobb eredménye a változó körülmények közt zajló belga nagydíj időmérő edzésén szerzett negyedik helye volt, amit a rajtnál azonnal el is dobott, mert beragadt a rajtrácson.

A második számú pilóta személye a csapatnál még képlékenyebb volt. Az idényt Mazzacane-nal kezdték meg, akitől négy futam után, a csapnivaló eredményei miatt megváltak. A helyére azt a Luciano Burtit ültették be, akitől éppen megvált a Jaguar csapat. Burti gyors versenyző volt, de két balesetet is okozott, amiben totálkárosra törte a kasztniját. Az első eset a német nagydíjon történt, ahol közvetlenül a rajt után repült az autója a levegőbe és csapódott a gumifalba. A második balesete a belga nagydíjon történt, ahol iszonyatosan nagy, 110g-s erőhatás érte, miután egy Eddie Irvine-nal történt koccanás után leszakadt az autója első szárnya és belerohant a gumifalba. Súlyos sérülései miatt Formula–1-es pályafutása véget is ért. A helyére a cseh Tomáš Enge ülhetett be, aki szintén gyors versenyző volt, de Japánban ő is totálkárosra tört egy autót.

A szezon végével a Prost csapat sorsa megpecsételődött. A Diniz család kihátrált mögülük, így elfogyott a pénz, és nem sikerült új befektetőt sem találniuk,https://us.motorsport.com/f1/news/prost-working-on-a-saudi-connection/1943287/ ezért jókora adóssággal a hátuk mögött végül megszűntek.

Az autó utóélete Az autókat és a csapat maradványait egy Charles Nickerson nevű befektető vásárolta meg, Phoenix Finance nevű cégén keresztül. Nickerson azt tervezte, hogy Tom Walkinshaw segítségével benevez a 2002-es bajnoki küzdelmekbe, és ehhez az 1998-ban gyártott, addigra már erősen elavult Arrows-motorokat fogják használni az AP04-esekben. Paul Stoddart is lciitált a Prost vagyontárgyaira, hogy megszerezze azokat saját csapata, a Minardi számára, de alulmaradt.

Az újonnan verbuvált csapat megszerezte Mazzacane-t és Tarso Marques-t pilótaként, és Phoenix néven terveztek indulni. Mivel a projekt nem volt kész, ezért azt tervezték, hogy majd a második, maláj futamon vesznek először részt – csakhogy az FIA közölte velük, hogy a Prost csapat nevezési jogát egyrészt nem vették meg, másrészt nem fizették ki az új csapatok részére kötelezően előírt összeget sem. A Phoenix pert indított, de elbukta azt, így a Prost csapat minden nyoma eltűnt a Formula–1-ből.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617PontokHelyezés2001Prost AcerAcer 01A (Ferrari 049)AUSMALBRASMRESPAUTMONCANEURFRAGBRGERHUNBELITAUSAJPN49.Alesi998910106515†12116FrentzenKI9KI1012MazzacaneKI12KIKIBurti1111KI81210KIKIKINIEnge1214KI † – nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát

Jegyzetek

Kategória:2001-es Formula–1-es autók