thumb|right|222px|A Manengouba krátertava thumb|right|222px|A vulkánok és az árkos süllyedék thumb|right|222px|A kamerun-hegy Buea városa felől
A Kamerun-vonal egy regionális tektonikai egység Nyugat-Afrika keleti peremén, Kamerunban és a Guineai-öbölben. Mivel egy köpenycsóva felett helyezkedik el, egyfajta forrópontnak is tekintik a geológusok. Ugyan a vulkanizmus lényegében megszűnt a vonalon, az elmúlt száz évben a Kamerun-hegy öt kitörést is produkált.
Felismerése, első leírása A nagyszerkezeti vonalat Siegfried Passarge német geográfus és geomorfológus azonosította 1909-ben.
Földrajzi helyzete A vonal Kamerunban kezdődik a Csád-tótól délnyugatra.. Északkelet–délnyugat csapással Tiko mellett éri el az Atlanti-óceánt. Itt magasodik a Kamerun-hegy, Nyugat-Afrika legmagasabb hegye. A Guineai-öbölben változatlan csapással folytatódik Bioko (korábban: Fernando Poó), Príncipe és São Tomé szigeteken át, majd Annobón (újabban: Pagalú) szigeténél ér véget, tehát Kamerun után még két ország: Egyenlítői Guinea (Bioko, Annobón), valamint São Tomé és Príncipe területén halad át.
A vonal tulajdonképpen egy kissé furcsa forró pont, mivel egy köpenycsóva felett helyezkedik el, azonban ez nem a szokásos, körkörös alakot mutatja, valószínűleg az Afrikai lemez alatti szupercsóva miatt. A vonal felett 13 jelentős vulkáni csúcs van, ebből hat tengeri helyzetű, hét pedig a szárazföldön található. A sor iránya az Afrikai-lemez mozgási irányához szögben hajlik, és azzal azonos korirányú. Tengeri kúpok Annobón szigete; Pico de São Tomé és Pico do Príncipe, mindkettő São Tomé és Príncipe területén található; Santa Isabel; Biao és San Carlos ulkáni kúpjai Bioko szigeten.
Szárazföldi kúpok Etinde; Kamerun-hegy; Rumpi; Manengouba; Bambouto; Mbam és Oku.
A Csád-tó melletti riolitömlések a vonal legészakibb határát jelölik ki.
Szerkezete, felépítése A mintegy 1600 km hosszú vulkanotektonikus sáv hegycsoportok sorozata,, északi oldalán egy árkos süllyedékkel. A vonulatot harántvetők sora tagolja. A legészakibb hegység a Mandara, majd délnyugatnak sorra az Atlantika-hegység, a Shebshi-hegység, az Adamaoua (Kamerun-fennsík), az Oku-hegy, a Mekoua hegység és a Kamerun-hegy következik. A Guineai-öböl szigetei ugyancsak vulkánok csúcsai.
A vulkáni működés ezelőtt 60–80 millió évvel ezelőtt volt jellemző. A vulkánok mára a kb. éves Kamerun-hegy kivételével kialudtak, ennek viszont a 20. században öt kitörését is feljegyezték (és 2001-ben is volt egy).
A vulkanizmus többnyire alkáli bazalt jellegű. A magma ritkább differenciátumai a bazanit és a trachibazalt, amelyek mellett különleges kőzetváltozatok is fellelhetők, mint például a monchikit és a kamptonit.
A kialudt vulkánok kürtőiben krátertavak alakultak ki. Ezek a környéken bőségesen hulló csapadékból kapják utánpótlásukat. Közülük a sekélyek mára feliszapolódtak, a mélyebbek vize az áramlás hiánya miatt jól rétegzett. Ennek köszönhetően itt található Afrika három „robbanó”, azaz limnikus kitöréseket produkáló tava közül kettő: a Nyos-tó és a Monoun-tó.
A vulkáni kőzetek málladéka kiváló termőtalajjá alakul. A környék fő terményei a manióka, a kukorica és a jamszgyökér.
Jegyzetek
Források Philip Whitfield (szerk.), 1990: Atlas of Earth Mysteries, magyarul: A Föld titkai. AQUA Kiadó, Budapest, 1996. pp. 168–173. Sági Tamás: Kamerun Enciklopédia.eu: Kameruni vonal
Irodalom Alfred Wegener: Die Entstehung der Kontinente und der Ozeane. Europäischer Hochschulverlag, Bremen 2011, , 68–69. oldal (először 1915-ben jelent meg) Franz D. Hutter: Landschaftsbilder aus Kamerun. In: Geographische Zeitschrift. 10. Jahrgang, Leipzig 1904.
Kategória:Kamerun hegyei, hegységei Kategória:Afrika vulkánjai Kategória:Forrópontok Kategória:Geológiai vonalak