Tóth Tibor (Szigetvár, 1941. június 19. – Pécs, 2011. február 3.), magyar gazdaságtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora, könyvtárigazgató
Szakmai életútja 1959-ben a csurgói gimnáziumban érettségizett. Történelem–népművelés–magyar szakos diplomáját Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte meg 1964-ben. Egyetemi doktori disszertációját agrártörténeti témából írta és 1966-ban védte meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
1966-tól a Somogy Megyei Levéltárban dolgozott előbb levéltárosként, majd főlevéltárosként. Ebben az időszakban kutatásainak fókuszában Somogy megye mezőgazdaság-története állt. A levéltári munka során a feudális kor referenseként olyan iratok közelébe került, amelyek bőséges és értékes adatokkal szolgáltak további kutatásaihoz. Ettől kezdve munkáinak zömében a mernyei piarista uradalom XIX. századi működésével foglalkozott. Kutatási eredményeinek összegzéséből született meg kandidátusi értekezése, amelyet 1976-ban védett meg. Az új történeti kutatási módszerek beemelése és alkalmazása ismertté tette munkáit és őt magát is.
1976-ban otthagyta a levéltárat, és egy évig a Pécsi Tanárképző Főiskola Közművelődési Szakcsoportjában dolgozott oktatóként. Emellett a főiskola Történelem Tanszékén, illetve később a jogutód Janus Pannonius Tudományegyetem Történettudományi és Nemzetiségi Intézetében gazdaságtörténeti kurzusokat tartott.
1977 és 1981 között az MTA Dunántúli Regionális Kutatóközpontjának volt tudományos munkatársa. Ezzel egyidejűleg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Történeti Statisztikai Kutatócsoportjában előbb főmunkatársként, majd 1980-tól 1983-ig csoportvezetőként tevékenykedett. 1981-től huszonhárom éven át a Gazdaságtörténet nevű főkollégium nagy hatású előadója volt a Janus Pannonius Tudományegyetem (Pécsi Tudományegyetem) Közgazdaságtudományi Karán.
Az 1980-as évektől megjelenő munkái statisztikai, térgazdaságtani és gazdaságtörténeti kutatásainak egyre kiforrottabb szintézisét mutatták. Ennek jegyében írta meg nagydoktori disszertációját a két világháború közötti magyar gazdaság helyzetéről, amelyet 1985-ben védett meg. Feltárt eredményei korszakos jelentőségűek voltak, aminek eredményeképpen egyetemi tanárnak nevezték ki a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karára, valamint tanszékvezetőnek az általa létrehozott Gazdaságtörténeti Tanszékre.
1984-ben kinevezték a Janus Pannonius Tudományegyetem könyvtárának főigazgatójává, amely tisztséget 1993-ig töltötte be. Vezetése alatt jelentős bővülésen esett át a könyvtár épülete, valamint megkezdték a papíralapú katalógusrendszer gépivé való átalakítását.
A rendszerváltás után szakemberként bekapcsolódott a mezőgazdasági rendszer átalakításába. 1991-ben fél évig a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára volt, majd a Privatizációs Kutatóintézetben dolgozott. 1994–1995-ben az Állami Vagyonügynökség cenzoraként tevékenykedett.
Az 1990-es évek végére egyre inkább visszahúzódott a politikai szerepléstől és a pécsi tudományegyetemen is háttérbe vonult, ettől kezdve inkább más vidéki intézményekben vállalt tanítást. 1999 és 2002 között a győri Széchenyi István Egyetemen volt megbízott egyetemi tanár, 2001 és 2005 között a Kaposvári Egyetem Agrárgazdaságtan Tanszékén tanított egyetemi tanárként, és alapító tagja volt a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának. 2004-ben távozott a Közgazdaságtudományi Karról, hogy a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetben oktasson gazdaságtörténeti és társadalomtudományi tárgyakat.
Munkája mellett sok társadalmi szervezettel került kapcsolatba munkatársként vagy alapítóként. Részt vett az MTA Agrártörténeti és Agrárszociológiai Bizottságának és az MTA köztestületének munkájában. Kutatóként, oktatóként és vezető beosztású szakemberként a magyar agrártörténet megkerülhetetlen alakja volt. Hat könyv és több mint ötven cikk fűződik a nevéhez, utóbbiak a szakfolyóiratok széles spektrumában jelentek meg.
2007-től 2009-ig a PTE Habitusvizsgáló Bizottságának tagja. Nemzetközi munkássága kiemelkedő, ennek keretében tagja volt a Pápai Társadalomtudományi Társaságnak, a „COR UNUM” Pápai Társaságnak, a Nemzetközi Dante Társaságnak, a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaságnak és a FAO „harmadik világ" gazdasági projektjének.
A hazai tudományos élet meghatározó alakjaként közreműködője volt a Magyar Történelmi Társulatnak, a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság magyar szekciójának, a Magyar Agráregyesületnek és a Magyar Közgazdasági Társaság Történeti-Statisztikai Tagozatának, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti és Agrárszociológiai Bizottságának és az MTA köztestületének. A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kari Tanácsa 2011. február 2-i ülésén dr. Tóth Tibor számára professzor emeritusi cím adományozását kezdeményezte a szenátus felé.
Legfontosabb publikációi
Adács község birtokviszonyai 1850–1857, Agrártörténeti szemle, 1966/3., 363–377. o. Nagybirtoktól a nagyüzemig: a mernyei uradalom gazdálkodása a jobbágyfelszabadítástól az első világháborúig, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977 Hitelezők és adósok: a kölcsönforgalom kérdéséhez Somogyban, 1756–1812, ?, Budapest, 1979 A mezőgazdasági termelési feltételek arányosságának kérdéséhez, Történelmi Szemle, 1980/1., 102–123. o. A magyar mezőgazdaság struktúrája az 1930-as években, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 Ellentét vagy kölcsönösség? A magyar mezőgazdaság üzemi viszonyainak történeti háttere és problémái, Pécs, 2002 Gondolatok egy helyes agrárpolitika történeti összefüggéseiről, In: Majdán J. – Tóth S. A. (szerkesztők): A kultúráért és a felnőttképzésért: Ünnepi kötet Sári Mihály 60. születésnapjára, Baja, 2010, 131–141. o.
Fontosabb külföldi utak Vatikánváros, Róma, 1968, 1977–1978 Ecole Normal Supriour, Párizs, 1970 FAO, Róma 1972–73 Leuveni Katolikus Egyetem, Leuven, 1983, 1985, 1988 New Hebrew University, Jeruzsálem, 1996 Leuveni Katolikus Egyetem, Közép-és Keleteurópai Intézete, 1989, 1992 (meghívott előadóként)
Szakmai szervezeti tagságok Magyar Történelmi Társulat, 1968 Magyar Agráregyesület, 1969 Magyar Statisztikai Társulat, 1969 Magyar Dante Társaság, 1985 Nemzetközi Dante Társaság, 1990 A Templárius alapítvány alapítója és a Templomos Lovagrend tagja, 1997 Az Il Dattini szerkesztőbizottságának tagja, 1998 Cor Unum Pápai Társaság, 1998 Pápai Társadalomtudományi Akadémia, 2002 MTA Agrártörténeti és Agrárszociológiai Bizottsága, 2008 Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság Magyar Közgazdasági Társaság Történeti-Statisztikai Tagozat MTA II. Filozófiai és Történettudományok Osztálya MTA Történettudományi Bizottság Magyar Tudományos Akadémia, Pécsi Akadémiai Bizottság
Jegyzetek
Források
Tóth Tibor, In: dr. Kodela László (főszerk.): Az Antall- és Boross-kormány tisztségviselői almanachja. 1990. május 23. – 1994. május 8., Miniszterelnöki Hivatal, [Budapest], , 102. o. Sipos Béla: Tóth Tibor doktori értekezésének vitája, Statisztikai Szemle, 64. (1986), 7. sz., 746–750. o. Tóth Tibor, In: Magyar ki kicsoda 1990 (több mint 6000 élő magyar életrajza), főszerkesztő: Hermann Péter, szerkesztő: Markóczy Mária, Budapest, Láng Kiadó/TEXOFT Kft., 1990 Tóth Tibor, In: Hermann P. (főszerk.): Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon (csaknem 20 000 kortársunk életrajza), I–II., Budapest, 1999, 1645. o. Derzsy Márk: Tóth Tibor, In: Portrék a magyar statisztika és népességtudomány történetéből (életrajzi lexikon a XVI. századtól napjainkig), főszerkesztő: Rózsa Dávid, KSH Könyvtár, Budapest, 2014, 714–715. o. Tóth Tibor, In: Tóth Tibor, In: 113. o.
Orosz I.: Tóth Tibor emlékezete (1941-2011), Agrártörténeti Szemle, 2011/1–4., 251–253. o.
Professzori arcképcsarnok. [közreadta a] Pécsi Tudományegyetem. [ötlet és fotó Mánfai György fotóművész] Felelős kiadó Tóth József rektor [szerkesztette a PTE Marketing osztály. Dezső Krisztina, Glass Beáta]. 2003. 170.
Tóth Tibor. In.: Sipos Béla. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1970-2000 közötti története. OSZK-MEK. 2024. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1970-2000 közötti története 8-9. 18. 61. 70. 78. 99. 102. o. Tóth Tibor. MTA doktora. (1985) In.: Sipos Béla. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 2000-2025 közötti története (55 éves a KTK) OSZK-MEK. 2025. PTE KTK. 2000-2025 közötti története 21. o.
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar gazdaságtörténészek Kategória:Magyar társadalomtörténészek Kategória:A Somogy (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Pécsiek